2016. május 4., szerda
NYEREMÉNYJÁTÉK
Megtörtént az a csoda, hogy a blog átlépte a 100 000 oldalmegtekintést. Ezt szeretném megünnepelni egy játékkal, mert ez egy nagyon nagy szám, amit nagyon köszönök.
Jó
ideje várom már ezt a pillanatot, és jó ideje gyűjtögetem a dolgokat, amiket
egyszer majd ki tudok sorsolni.
Mit
is lehet nyerni?
Egy
doboz jóságot, amit videóban mutatok meg, mert annyi kis apróság gyűlt össze,
hogy így több értelme van. És hát „személyesen” is szerettem volna egy köszit
mondani.
Mit
kell érte tenni?
1.
Feliratkozni a Facebook oldalra, Blogra és immáron a Youtube
csatornára is.
2.
Írni egy
kommentet arról, hogy milyen videókat szeretnétek látni, esetleg témaötleteket
a „7 dolog” sorozathoz, bármit, amit hasznosnak gondoltok, lehet az vélemény,
javaslat, kritika. Lehetőleg 50 szónál hosszabban. Ez jöhet a Facebookon, a
blogon, vagy a Youtube-on, erre nincs kikötésem, csak írjátok meg milyen néven
követtek a másik két helyen, hogy tudjam ellenőrizni.
Meddig
tart a játék?
Sorsolás
jövő hétvégén lesz, amikor Sátáni Sál készen áll, így előzetesen május 14-et
jelölök meg, de a változtatás lehetőségét a macskára hagyom.
Megosztani
nem kötelező a felhívást, de persze örülnék neki most is, mint mindig.
Mindenkinek
köszönöm, aki hozzájárul a 100 000 megtekintéshez, köszi azoknak, akik
játszanak, és előre is köszi a rengeteg hasznos javaslatot. Köszönöm, hogy
vagytok!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
május
(30)
- KUKA KEDD 40. HÉT
- Meglepi a MORPHE ecsetek világából
- Kérdezz-felelek
- Az igénytelenségről és a bunkóságról vidáman
- Utcaszámozás Kanadában
- Májusi IPSY bag
- Megváltoztam, átváltoztam
- KUKA KEDD 39. HÉT
- Mitől lettem én ma szebb? Piros és szürke kiadás
- Hogyan rendeljünk a Zoevától?
- Minden, amit a Fort McMurray környéki tűzről gondolok
- Mi kell ahhoz, hogy cicád lehessen?
- Lancôme vs. Gosh, a kék szemhéjpúderek harca
- KUKA KEDD 38. HÉT
- Smink egy szomorú esemény emlékére
- Vásárlós vasárnap Körömlakk kiadás
- Mindent a bolti tolvajokról, kereskedelmi tapaszta...
- Mitől lettem ma szebb? Kat Von D rúzsmixelés a lil...
- A Lime Crime rúzsok bemutatkoznak
- Mit tudnak a koreai vattakorongok?
- KUKA KEDD 37. HÉT
- Vásárlós Vasárnap West Edmonton Mall kiadás
- Hol lakunk? I. rész
- Mitől lettem ma szebb? Hocus Pocus
- Lime Crime Venus 2. Botrányos, vagy botrányosan jó?
- NYEREMÉNYJÁTÉK
- Dobozom érkezett, mi lehet benne?
- KUKA KEDD 36. HÉT
- Mitől lettem ma szebb? Zöldségeket beszélek
- Mindennapi társaim áprilisban
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Gratulálok!! ^_^
VálaszTörlésRofcsász Eleni vagy Eleni néven követlek mindenhol amik most feltételek:)
Videó típusok közül általánosan az elfogytak-havi kedvenceseket szeretem. Az unboxing is jó, amit ma láttam. Valamint jó lenne betekintést nyerni vlog formájában Edmonton környékéről. Boltok, éttermek stb. Vagy ha utaztok Kanadán belül arról vlogot. :) Vagy közös videót esetleg másokkal. Kinti baratnőkkel. :)
7 kedvenc város, 7 kedvenc állat (imádom őket) 7 kedvenc film/sorozat/könyv/vers/író...stb. 7 dolog ami változást hozott az életedben.
Kívánok még egy 0-át a végére a 100.000-nek ;)
Lecsekkolva, felírva
TörlésA városról lesz valami, de ezen még agyalok, mert a forgalom és az emberek zaja, na meg a szél ott vanmint probléma. Éttermekből csak képek lesznek szerintem, senki sem szereti ha videózzák kajálás közben.
A közös videó meg már meg is volt :)
Azt a 0-át kíváncsian várom, hogy meg fog-e érkezni, bírom-e addig :)
Gratulálok!! 🐱🐈
VálaszTörlésdorinadobosi néven követlek és ezen a néven vagyok feliratkozva YouTubon!!
Nekem a kedvenc videó tipusaim: -unboxing,kérdezz felelek,kedvences videók.
7 dologról pedig: 7 kedvenc webshop,7kedvenc állatnév,7kedvenc gyerekkori emlék,7kedvenc sminkszín.
😊😊😊🐱🐈
Lecsekkolva, felírva :)
TörlésKöszönöm, hogy játszol :)
A kérdezz felelek folyamatban, és szerintem a többi javaslat is jön szépen sorban
Gratulálok hozzá. :)
VálaszTörlésMindenhova Pál Alexandra névvel iratkoztam fel :)
Én személy szerint az olyan videókat kedvelem, ahol mondjuk bemutatják a bloggerek, hogy hogyan készült el a hajuk, sminkjük vagy manikűrük. Ez lehet egy sima hétköznapi, vagy esetleg ünnepi megoldás. Az unboxing videók is jók szoktak lenni, meg utána esetleg egy olyan videó amiben már a tapasztalataid vannak a termékekről amiket rendeltél esetleg ezzel a dobozzal (dobozokkal), vagy vásároltál, és hogy mennyire tetszettek neked, mennyire váltak be. :)
Nekem csak ez lenne a javaslatom :) :*
Köszi :)
TörlésLecsekkolva, felírva :)
Köszönöm, hogy játszol :)
A smink dologra még gyúrok, ahhoz kamera kell, és profizmus a vágásban, de minden akadályt le fogok egyszer küzdeni.
Köszi a javaslatokat :)
Grat a százezerhez, igazi álom szám. :)
VálaszTörlésBlogra Smejka néven vagyok feliratkozva, Facebook-ra meg Youtube-ra Teréz Szenes néven.
Engem főleg rúzsok és paletták érdekelnek, örülnék ha bemutatnád a gyűjteményed, és mesélnél róluk. Vagy ha azt nem is, egy top válogatásnak nagyon örülnék.
A blogon nagyon szeretem az megaszondom típusú bejegyzéseket, minden féle őszinte dolgot, pl amilyen a divatról és a hamisítványokról is írtál, mert azok ilyen beszélgetősek, és jó olvasmányosak.
Bár tudom, hogy sminkelni nem szeretnél videóban, azért titkon remélem, hogy egyszer annak is eljön az ideje. :)
A haul-t meg természetes, hogy akarom, azt mind imádjuk. :D
Köszi :)
TörlésLecsekkolva, felírva :)
Köszönöm, hogy játszol :)
A rúzsok jönnek, ha megérkezik az utolsó tartó is, és a palettákról van egy tag, amit kicsit megtoldva, de tervben van.
Egyszer eljön :)
Hu most láttam a körmös haul milyen nézett volt, tényleg mindenki szereti a haul bejegyzéseket :) Jönnek is majd, bár kicsit ritkábban :(
Én is szeretnék először is gratulálni a százezerhez, nagyon szép szám!! ((-:
VálaszTörlésMyrkky néven követlek itt és a youtubeon, a Facebookon pedig mint Ágnes Katona.
Videók közül talán leginkább a havi kedvences tetszik a legjobban. Érdekes dolgok ezek, talán az ember ilyen kíváncsi, hogy mi válik be és mi nem, hiszen a Kuka keddet is szeretem nézegetni, olvasni. :D Én is szívesen néznék videót a környezetedről, és Kanadáról. A Facebookon van egy régebbi videód, amikor dolgzni mész, én azt is szerettem nézni. (-: És hát, tudom, mindig írom, de a macskákról is szívesen olvasok, nézek videót. :D 7 kedvencesnél talán 7 kedvenc zenekar, zeneszám, könyv, film (ami nem sorozat). A Facebookon megosztom a játákot. (-:
Lecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
TörlésKöszönöm, hogy játszol :)
A macskára most éppen haragszom, de majd jön szerepelni.
Javaslatok felírva :)
Gratulálok :)
VálaszTörlésÉn minden közösségi oldalon Juhász Janka néven követlek.
Aminek nagyon örülnék az az lenne ha egyszer csinálnál sminkes videókat is (tudom hogy nehéz megteremteni hozzá a feltételeket),mert imádom ahogy sminkelsz és ahogyan a színeket használod :)
Emellett nagyon szeretem a kukakeddeket is! :)
Lecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
TörlésKöszönöm, hogy játszol :)
Csak annyit tudok mondani, hogy folyamatban, és kitartás, gyúrok rá
Szia!Mindenhol kamilla komáromi/komáromi kamilla néven követlek.
VálaszTörlésMivel nagyon szép és vagány sminkeket készítesz,ezért jó lenne őket videó formájában is látni.A haul videók mindig érdekesek.A bloggal kapcsolatban pedig így is annyi izgalmas és érdekes témáról írsz,hogy az hihetetlen.Nekem fele eszembe sem jutott volna.7 kedvenc dolog:helyek ahova szeretnél elutazni,álmok,vágyak,célok amiket szeretnél megvalósítani,ill. olyan személyek akikre valamiért nagyon felnézel.
Köszi a játékot és további szép napot.
Lecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
TörlésKöszönöm, hogy játszol :)
Köszönöm a javaslatokat, szépen sorban érkezni fognak. A sminkekhez türelmet kérek.
Szia! szilva m néven követlek a youtube csatornádon, Szilva87 néven itt a blogon és Élőné Meilinger Szilvaként a facebookon :). Szeretem a blogon, hogy változatos témákról írsz, tetszenek a munkavállalásról, kanadai életről szóló bejegyzések, és a kuka kedd is tök jó ötlet, aminek hatására én is megszabadultam pár felesleges holmitól. Csinálhatnál a továbbiakban esetleg volgokat, pl. heti vlogot mondjuk és sminkkészítős videó is érdekelne. Köszönöm, hogy részt vehetek a játékban és további sok sikert kívánok a blogodhoz és a kanadai életetekhez is!
VálaszTörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
TörlésKöszönöm, hogy játszol :)
A Kuka kedd hasznosságának különösen örülök.
A vlogon gondolkodtam, de olyan fura, annyira más, csak bele kell jönni. A sminkkészítés még odébb van, de dolgozom az ügyön.
Köszönöm a jókívánságokat :)
Gratulálok a 100.000-hez!
VálaszTörlésHahaha SS a nyakadban mekkora arc! :)
em(pont)flame néven vagyok youtube-on és itt is.
Nagyon szeretem még mindig a kuka keddet, a vásárlós vasárnapot, a melós posztokat, mindent Kanadáról, a személyes visszatekintéseket és a tesztjeid (főleg az UD, Nars, Bobbi Brown cuccokról szólók tetszettek), hogy a beauty vonal se maradjon le. :) És epedve várom a kanadai divatról szóló posztot. :)
Sok sikert a továbbiakban is!
Lecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
TörlésKöszönöm, hogy játszol :)
Köszi, a macska elviszi a showt :) Kis cuki
Hetek óta csak az embereket csekkolom. Aztán már felállítottam a matematikai mintát. Aztán számoltam, hogy hány csini, hány kapucnis pulcsis és hány gáz jön szembe, és mindig felborult a dolog. De most már igazán összeszedem magam.
Köszi :)
Szia Ildie! Gratulálok! Követlek már egy ideje Face-en (Nikolett Katona), most már a blogon (N Katona) és a Youtube-on is (Oren1023).
VálaszTörlésKedvencem a kukakedd, nagyon durva hogy ennyi hét után is találsz kidobásra ítélendő dolgot.
Szeretem a színes sminkeidet, termékteszteket. még akkor is, ha Mo-n nem kapható termékekről van szó.
A kanadai életről szóló cikkeid is szuperek, néha kedvet kapnék kiköltözni. :) De biztosan depressziós lennék a napsütés hiányától (pedig nem vagyok nagy napozós).
Lecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
TörlésKöszönöm, hogy játszol :)
Kuka Keddben egyébként sokkal többet kéne tenni, ha tartanám a 6 hónapos vagy a 12 hónapos szavatosságiidőket, de ki tud kidobni egy 3 éves pirosítót, aminek semmi baja sincs?
Itt sokkal többet süt a nap, mint Magyarországon. Sosincs borús, felhős idő, az eső sem esik. Télen leesik a hó, és süt a nap.
Gratulálok! :3 :)
VálaszTörlésÉn szívesen olvasnék 7 dolgos bejegyzésből például olyasmit,hogy 7 ecset,amit nem szeretsz,használhatatlannak tartod vaaaagy 7 "rossz tulajdonság",amivel egy sminktermék rendelkezhet. :)
Imádom,imádom,imádom a videóidat. A múltkori vásárlós vasárnap videódon azóta is röhögünk a párommal, és kb mindenre azt mondjuk lassan,hogy "de ne kövessen már a biztonsági őr". Na mindegy :D Szóval videó,az jöhet, hasznos és vicces is egyszerre. Az üres flakonok utolsó tánca is nagyon átjön,jöhetne belőle több :)
A Facebook-on is,YouTube-on is és itt is Gabriella Szépvölgyiként vagyok jelen,így követlek mindenhol! :)
Köszi :)
TörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
Köszönöm, hogy játszol :)
A 7-es tippek jönnek, mertnagyon jó ötlet mind a kettő.
Videók jönnek, csak úgy jönnek, csak úgy jön nek, és nagyon hosszúak :)
Szia, itt és a youtube-on Fruzsina Teréz Szabó néven, a fb-n pedig Fruzsi Szabó néven követlek. A youtube csatornáddal kapcsolatban elég szkeptikus voltam, mert nagyon szeretem a stílust, ahogy írsz, és a videózással ez csökkent. De ahogy megnéztem pár videódat, kellemesen más voltál, mint az átlag magyar youtuber, és ezt a "verziód" is megszerettem. Nagyon várnék egy smink kollekciós, tárolós videót, illetve megmutathatnál 1-1 smink elkészítést élesben is. Tetszene még a 7 smink termék, ami nélkül nem tudsz élni is. Igen, imdádom a sminkcuccaid meg a sminkjeid, talán látszik:D Köszi a lehetőséget, az a sárga tus valami eszméletlen, sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi tetszhet, de főleg így nyárra zseniálisnak tűnik:D
VálaszTörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
TörlésKöszönöm, hogy játszol :)
Hu a szívbaj jött rám acsökkent szó láttán :) Élőben mindenki kicsit más, nem csodálom, nem vagyok az a bájos édibádi természet :)
A 7-es lista érkezni fog, bár minden sminknél fontosabb, hogy itthon paprika :)
A sárga tus nyárra tényleg tutiság, és még alapnak is jó.
Gratulálok a szép számokhoz! :) Imádom a kanadai életet, különlegességeket bemutató posztjaidat, videót is szívesen látnék valami ehhez köthető témában. Legyen még sok Kuka kedd, legalább engem is szelektálásra ösztönzöl. A videók jópofák, szívesen nézlek, első alkalommal viszont majdnem hanyatt estem a székből, annyira meglepődtem a mély hangodon. :D Hatalmas volt, azóta is imádom hallgatni ahogyan beszélsz. Én mindig is mélyebb hangot szerettem volna, főleg mivel nem vagyok egy törékeny porcelánbaba alkat, de sajnos az enyém minden felvételen nyávogós kislányhangnak hat. Ezért is utálok videón szerepelni, pedig témám az lenne bőven. :D Örülök, hogy nem tart vissza egy-egy termék felkapottsága attól, hogy megírd róla az őszinte véleményed, remélem ez így is marad. Youtube-on NairaKitara, Blogon Naira, Facebookon meg Enikő Reisz néven követlek.
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
Köszönöm, hogy játszol :)
Kanadás videók biztosan lesznek, még nem tudom pontosan miről, de lesznek.
Kuka kedd nem áll meg, akkor sem ha már nagyon nehéz, meg tudom csinálni.
Hangosbemondóban vagy telefonon még durvább a hangom :) Nem egy kislányos :)Korábban utáltam videón szerepelni, de a youtube megmutatta nálam sokkal durvábbak is vannak, simán beleférek a dologba.
Így marad, ezt megígértem magamnak sosem fogok változni, szépíteni és a többi, és mivel nincs ami befolyásoljon ebben maradok is ilyen.
Legfeljebb egyéb bloggerek a twitteren utálkoznak, de továbbra sem fogok erősen gyenge termékről szépeket írni, csak mert a márka.
Szép szám, gratulálok! :)
VálaszTörlésFacebookon Nóri Korán, youtube-on Nóra Korán néven követlek. :)
Videót őszintén szólva bármilyet! Nagyon tetszik, hogy ezt a szókimondó, közvetlen stílusodat "személyesen" is hallhatom. :)A 7-es bejegyzés kapcsán szerintem az a szép, hogy nagyon sok témában lehet írni, de például szívesen olvasnék a 7 kedvenc saját bejegyzésedről és hogy miért azok a kedvencek, vagy 7 dolog, amire büszke vagy magadon, egy kis önbizalom tuningként. :) 7 filmről és könyvről is olvasnék, hogy még jobban megismerhessünk általuk.
Bármiről olvasok/hallgatok, ami kanadai, mert bár nem vonz a hely, te mégis olyan jól adod át a dolgokat, mintha ott lennék/ott akarnék lenni :D Sorolhatnám még a dolgokat, szóval egy a lényeg: így tovább minden témában!!
Köszönöm a lehetőséget!
Köszönöm :)
TörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
Köszönöm, hogy játszol :)
A 7-es tippek jönnek szépen sorban. Kanadai dolgok is jönnek majd, főeg hogy megjött a jóidő, és most már a felhőkarcolókat is tudom fényképezni.
Köszönöm a lehetőséget :) itt kelni neven, masik két helyen Bianka Taszler-Prikkel néven követlek. Videokbol jöhet meg az unboxing, haul, ill. esetleg egy ismerj meg, vagy tag videók. Bar megmondom oszinten, nekem az írott verzio jobban bejön, szivesen nezek/olvasok nalad bármiről, egyszerűen a stílusod miatt :) Edmontonrol is szivesen hallanek barmit, amugy is a költözés kapcsán talaltam valahogy a blogodra :)
VálaszTörlésÉn köszönöm, hogy játszol. Tutira fel vagy írva, lecsekkoltam.
TörlésAz írást nem szeretném elhanyagoni, de persze a videó most új és most az jobban lelkesít.
Edmonton érkezik majd, csak még kell a tökéletes ötlet.
Szia!
VálaszTörlésGratulálok a 100 000-hez,szép szám! :)
Eperjesi Nóra néven követlek mindenhol (remélem :D ).Szívesen olvasnék "outfit" vagy ahhoz hasonló posztokat és az utazásokkal kapcsolatos élményeidről,mert olvastam korábban,hogy nem a megszokott országokba,üdülőhelyekre utaztok kikapcsolódni.
Videó...hát szerintem bármiről jöhet,nagyon tetszik a stílusod,az őszinteséged és a spontaneitásod is.A "7 dolog" sorozatban lehetne szó kedvenc könyvekről,filmekről,sorozatokról,zeneszámokról..vagy éppen amiket a legjobban utálsz közülük :D,kedvenc rúzsok,szemhéjpúderek.
Köszönjük a lehetőséget,nagyon szuper nyereményeket választottál!
Szi! Köszönöm szépen :)
TörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
Köszönöm, hogy játszol :)
Az outfiten gondolkodtam, de annyira kényelmesen öltözök, annyira semmi különös, hogy komolyan össze kell kapnom magam mieött elkanadaiasodom.
Régebbi nyaralásokról csinálhatok sztorizós videókat, mert a történetek nem kopnak.
7-esek jönnek :)
Nagyon szívesen, igyekeztem, gyűjtögettem őket, mintha el akarnák venni.
Hatalmas gratula a 100 ezerhez, valóban szép szám :)
VálaszTörlésItt Mesy néven követlek, minden más helyen a teljes nevemen(Bráder-Darai Emese)
Nagyon szertetem a Mitől lettem ma szebb? és a Mindennapi társaim videókat. Szívesen megnézném a gyűjteményedet, főleg a rúzsokat és a palettákat. Kíváncsi lennék, hogy mi az a 7 dolog, amit legjobban szeretsz Kanadában, 7 dolog, amit nem szeretsz Kanadában, 7 kedvenc márka, 7 kedvenc webshop éééés nem jut eszembe több :)
Köszönöm a lehetőséget, és még egyszer gratulálok :)
Köszönöm szépen :)
TörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
Köszönöm, hogy játszol :)
Webshop korábban is a fejemben volt, de most meg főleg. Jönnek sorban a 7-es lista tippek.
Nagyon szívesen, és köszi, köszi :)
Szia! Gratulálok! Követlek már egy ideje Face-en (Zsuzsanna Rosta), most már a blogon (Zsuzsa Rosta) és a Youtube-on is (Zsuzsa Rosta).
VálaszTörlésUtazási élményekre lennék én is kíváncsi.:) Köszi a játékot!
Szi! Köszönöm szépen :)
TörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
Köszönöm, hogy játszol :)
Még az európai nyaralásokról szívesen csinálok, itt most nagyon lusták vagyunk, nem megyünk sehova.
Szia! Gratulalok! Szivesen neznek vlog videokat, kedvences/anti kedvences videokat,haul videokat,mik azok amiket mas blogok/videok hatasara vettel meg es mennyire valtak be, high end termekek koruli hype mennyire realis.Szeretem a munkarol szolo beszamolokat illetve mindent,ami Kanadaval kapcsolatos. A maganvelemeny szeru posztok is tok jok,mint amilyen az eredeti kontra hamisitvany volt.
VálaszTörlésKitti Pordan neven kovetlek Fb-on es Youtube-on is :)
TörlésSzia! Köszönöm szépen :)
TörlésLecsekkolva, felírva a jelentkezők közé :)
Köszönöm, hogy játszol :)
Ez egy jó ötlet, hogy mit minek a hatására vettem meg. Nagyon jó ötlet.
a Hype is egy nagyon jó téma, de még mennyire. Ebből lesz is a közeljövőben vaami.
Ildi, hatalmas arc vagy! :D Még csak most jutottam el odáig, hogy rendesen, hanggal végignézzek egy videódat, de esküszöm, az írásaid alapján teljesen ilyennek képzeltelek el :)
VálaszTörlésJavaslatom a 7 dolog témához: házasélet, film, sorozat, zene
Oh és Kinga Németh néven követlek mindenhol, de Youtube-on elméletileg Everyday Pleasures Blog
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésÓ a házaséletről 77 pontosat tudnék írni és 7 doboz zsepi is kellene hozzá, szóval meglesz.
Szia!
VálaszTörlésElőször is gratulálok a sok-sok oldal letöltéshez, igazán megérdemli ez a blog, hogy egyre többen megismerjék. Nagyon szeretem az őszinteségedet és szókimondóságodat, a kedvenc bejegyzéseim még mindig a nem-szépségápolással kapcsolatosak, a kanadai postokat nem bírom megunni, az útkereszteződős képeket is percekig néztem, hogy akkor most mi is van, pedig nincs különösebb érdeklődésem Kanada iránt, de ahogy írsz róla teljesen magával ragad. Szeretem a dolgozós postokat is, jó olyan bloggertől olvasni aki nem csak a cukormázas életről ír, hanem a valóságról. Annak is nagyon örülök, hogy el kezdtél videózni, bár a sminktermékesek annyira nem érdekelnek, azért mindegyikbe belepillantok pár perc erejéig, s ha valamiért a smink iránti szenvedélyem visszatérne és be akarnám szerezni a legígéretesebb cuccokat, akkor biztos nálad néznék szét elsőként :) Az ablakon kinézős videód szuper volt, vártam, hogy a munkahelyed is felbukkan a láthatáron, de akkor az nem arra van. Nem tudom mennyire van igény rá, de én ezen a vonalon is szívesen néznék videókat tőled.
További sok sikert kívánok a blogoláshoz és sok-sok olvasót!
Fb-on és youtube-on is azon a néven követlek, amivel itt írom a kommentet.
Szia! Köszönöm szépen. Felírtalak a papírosra.
TörlésA melóhelyemet, vagyis a pláza innenső sarkát pont még kitakarja a szálloda :(
Elég sokan írták a nem szépségápolási témákat, hm, hát igen. Legelső időkben 2 blogom volt, és az káoszba vezetett volna, ha mind a kettő fennmarad, így a 2 csatorna ötlete is ki van zárva nálam, így aztán a frozen beauty osztozik mindenen. Mondjuk már az első perctől fogva vegyesblognak szántam, csak beauty többséggel.
Nem is tudnék csak sminkről írni, annyira azért nem a mániám.
Szóval lesznek még nem sminkes dolgok is.
Köszönöm szépen :)
Szia☺️ Mind a három oldalnál Dorina Antal néven követlek :) Nagyon tetszik a stílusod főleg hogy ilyen "merész" sminkeket is bevállalsz.En szinte mindig a natúr fele veszem az irányt még nem igazán merem az ilyen színes sminkeket bevállalni pedig valamelyik annyira tetszik :)) Szeretnem ha csinálni ilyen merészebb sminkeket mert annyira tetszik rajtad hogy lehet kiléptek azon a bizonyos ajtón :) Szóval én smink videókat szeretnek látni illetve ilyen kedvenceset :) Köszi szépen a játékot!
VálaszTörlésU.i.: Én is cicabuzi vagyok :D
Szia :) Smink ügyben egyenlőre a már elkészült marad, aztán remélem összejön a rendes sminkvideó is. Igyekszem.
TörlésNagyon szívesen, nyáu nyáu :)
Szia! Először is gratulálni szeretnék neked. :) Nem rég kezdtelek el követni youtubeon, de nagyon tetszenek a videóid. Van valami a kisugárzásodban, amitől szerintem mindenkinek jobb kedve lesz, legalábbis nekem biztosan. :D :) Vlog videókra én is nagyon vevő lennék, de a szerzeményes videóid is nagyon szeretem, de akár valamilyen beszélgetős, sztorizgatós videót is szívesen néznék. :)
VálaszTörlésKöszönöm a lehetőséget, remélem a cicád kedvez nekem. :D Annamária Lehner néven követlek mindenhol.
Szia!
TörlésKöszönöm szépen.
Tutira felírva, lecsekkolva.
Pont ilyen videók voltak tervben így aztán sima ügy lesz.
Nagyon szívesen :) Cica lusta és rossz mostanában.
Szia!
VálaszTörlésGratulálok a 100 000 megtekintéshez, szép szám :) Követlek mindenhol, Fb-n Tündi Tóth, a blogon és youtube-on (ha nem rontottam el, de eléggé youtube-analfabéta vagyok :D) TTundi néven.
Videók közül nekem leginkább a szerzemények és a kedvencek jönnek be, de nagyon szívesen látnék egy smink és/vagy ecsetkollekciós videót, azt mindenhol szívesen nézem. Tetszenek a színes sminkjeid, tőlem nagyon távol áll, igazi natúr lány vagyok, de annyira jó látni, hogy van aki be meri vállalni, és még jól is áll :)
A 7-es sorozatodban nagyon szívesen olvasnék valamit Kanadáról - kedvenc vagy éppen nem kedvenc helyek, boltok, helyi ételek, bármi :)
Köszönöm a játékot, csodásak a nyeremények.
Tündi
Szia, Köszönöm szépen.
TörlésTutira felírva a neved.
Ecsetkollekció biztosan jön, nem egy rész lesz, és tuti nem lesz tiszta mind, de érkezik. A smink pedig kicsit később, de dolgozom rajta.
Nagyon szívesen
Szia! Kata Papp nèven követlek a platformokon.
VálaszTörlésStep-by-step videonak örülnèk a legjobban, mert imádom a szìnes sminkjeidet. Èrdekelnek a kukaKedd bejegyzéseid, èrdekes látni hogy miket szelektálsz ki egy ilyen alkalommal :)
Sok sikert a folytatàshoz, köszönjük a nyeremènyjátèkot!
Kata
Szia!
TörlésIdővel lesz sminkvideó is, de még a technikai akadályokkal küzdök.
A Kuka kedd viszont megállíthatatlan.
Köszi a jókívánságot :)
Gratulálok a kerek számhoz! :) Bár nem követlek régóta, tetszik a videód hangulata, az egyéniséged. Tetszik, hogy élénkebb sminkeket csinálsz, ez nem éppen megszokott, legalábbis én nem gyakran találkoztam vele. :) Szeretem a sminkes videókat, ezekből lehetne több, a kuka kedd is remek ötlet szerintem. Én szívesen látnék több képet, bejegyzést a macskákról, egyszerűen imádnivalóak. A teszt bejegyzéseket is különösen kedvelem, tehát mindent csinálj úgy, ahogy eddig. Még egyszer gratulálok és további sok sikert! :)
VálaszTörlésUi.: crazymanngo11199, illetve Palatin Vivien néven követlek.
Köszi :) Megnéztem tutira felírtalak. Köszi, hogy játszol.
TörlésCicákat valahogy rá kellene venni, hogy aktívkodjanak, de ahogy kamerát látnak lefagynak :(
Maradok lelkesen amilyen eddig voltam :)
Nagyon szépen köszönöm :)
Nagyon tetszik a stìlusod,a közvetlenséged,magadon a szìnek hasznàlata! :)
VálaszTörlésSzìvesen olvasok/nézek videót ,melyekben bemutatod a sminkeid,mit,hogyan használsz,neked mi vált be.
Más témákról is szìvesen olvasnék,amik mind a te személyiséged tükrözik! ;)
A lila hajad pedig szuper lett! :D
Janka Ágnesként és halvanymaci6 ként követlek.
Köszi és köszi, és köszi :)
TörlésFelírtalak, sok sikert kívánok!