2015. május 13., szerda

Ki vagyok én? Milyen céllal?

Jöjjön az, amivel minden blog kezdődik. Ki is vagyok én?
Ildi vagyok, 1988-ban születtem Kecskeméten, egy erősen falusi családba, két fiútestvér közé. Gyerekkoromat a gyümölcsösökben töltöttem. Hamarabb vágtam csirkét, mint fogtam szemceruzát. Otthon, a szépségápolás a szappanban kimerült, a mai napig apám megjegyzést tesz, ha meglát egy minimál sminkben. Aztán elköltöztem, és kinyilt a világ. Utána még egyet költöztem, és találkoztam egy másik világgal. Ennek lesztek részesei, ha visszajártok hozzám.



Minden beauty blog azzal kezdődik, hogy már gyerekkoromban érdekelt a divat és a szépség. A divat a mai napig nem érdekel, nem vagyok egy vékony típus, nem nekem találták ki a divatot. A szépség, hát nem voltam egy szép teremtés sokáig. Két igen egyszerű oknak tudom ezt be, vagy inkább háromnak. Pattanásos voltam. Borzalmas a tartásom, még mindig sajnos, nincs jobb szó rá, gönye vagyok (az Alföldön ezt a szót használják erre az állapotra). A harmadik, az az, hogy a középiskola és a főiskola elejei időkben egyszerűen nem volt arra pénzem, hogy mindenféle (bármiféle) kencéket vegyek. Bőrradír és arctisztító mániám megvolt már akkortájt is, és a maradék kis pénzemet a kocsmában vertem el. Amikor egyik kedves barátnőm sminktanfolyamra járt, és kellett neki valaki, aki jófej :) és 3 órán keresztül nyugton tud ülni, akkortájt lettem a sminkelés felé nyitottabb. Szerencsére nem vettem meg sok mindent, ezek még éppen a főiskola utáni idők még mindig kevés pénzzel.


Tablókép, a kiindulópont
Akkora a fejem, mintha 120 kilós lennék, pedig dekára ugyanannyi vagyok most, mint a kép készültekor.
Igen, a szemöldököm megérne egy kikockázást.
A hajam is. Falusi fodrász, jeee.
És nem, ezt a csodás narancs fejet sem nem én csináltam magamnak.

Nem érzem cikinek azt, hogy a középiskolában a tesi órán nem púdervakolatban futottam, és hogy a főiskolára az egyébként is 6-kor kelés helyett nem keltem még korábban, hogy sminkben aludhassak, ülhessek, jegyzetelhessek. Igazából akkoriban már nem volt sok pattanásom, de még árok sem volt a szemem alatt. Nagyon szép idők voltak ezek. Akkor még azt gondoltam majd könyvelő leszek…

Yves Rocher fan lettem, ahogy a dolgozó emberek életét megkezdtem, igazából nem csalódtam egyetlen termékükben sem (a napozás utáni testápolóig). Azóta szerencsére kipróbálhattam megannyi márkát és mindenféle kincseket beszereztem. Kinyílt a világ előttem, nem azért, mert elköltöztünk. Az internet csodákra képes. Mindenről van ezer meg ezer vélemény. A Krémmániának hála magyar nyelven is megtalálunk szinte mindent (összetevőlistával, és annak magyarázatával). A Sephora oldalán is mindenhez vélemények százait lehet megtalálni, összetevőlistával együtt.

Célom nem a mesterséges igény megteremtése, hanem egy meglévő kíváncsiságra egyfajta válasz adása, ami persze szubjektív. Sok olyan terméket használok, amit otthon nem lehet kapni, vagy nagyon túlárazva, (EOS itt 3 dollár Magyarországon 2000 forint) és nem éri meg megvenni. Nem hiszem, hogy csak az ár garantálja a minőséget, sőt, szerintem elég sok nagyon drága kultikus termék csak a „kell neked egy ilyen” érzést adja, és megvesszük, mert kell, majd puff, nem egy ámulat a dolog. Így voltam a Sigma F80-as ecsettel, nagyon kellett, nagyon akartam, és semmi extra.

A bőröm nagyon sokat változott az idők folyamán. Anno zsíros, volt, de nem egyszerű mennyiségben. Aztán az orcák elkezdtek szárazzá válni, szépen váltottunk a kombinált bőr felé. Csak hogy ne legyen egyszerű, azért 25 éves koromra a pórusaim is megnőttek, szép kis lukak vannak a fejemen, azóta is.  És a csúcsszuper dolog, hogy a kanadai száraz levegő, és a légbefúvós fűtés miatt olyan szépen vízhiányos lett az orr, orca terület, hogy öröm nézni a kis hámikat. Vehetek egy csomó mindent, hátha majd valamitől jobb lesz, jeee. Alapvetően nem vagyok egy hiperérzékeny bőrű, szóval, ami nekem bevált, attól lehet, hogy más kipirosodik.

Tegnap (valamikor) agyaltam a minőség fogalmán, mivel jó lenne, ha mindig ugyanaz a szint lenne belőve. Abban maradtam magammal, hogy a változtatás jogát természetesen fenntartom :). Alapvetően magamat sminkelem, tehát napi egyszer, nagyon ritkán kétszer. Örülök annak, hogy itt a Sephora, ha nem is a sarkon, de a metró (LRT) elvisz oda, viszont nem adatik meg az a vagyon, hogy azok a termékek legyenek alapértelmezettek. Nincsenek Chanel vagy YSL cuccaim, de cserébe nem veszek olyat, amik ugyan nagy népszerűségnek örvendenek, de a minőségét és nem tartom megfelelőnek. (az a bizonyos első 3-5 polc a DM-ből, sajátmárkás dolgok, 100 forintos boltból való borzalmak) Megpróbálok az arany középúton maradni, viszont a parabén mentesség felé vezető ösvényen. (nem fogok most rögtön minden parabénes dolgot kidobni, de igyekszem nem venni újakat)

Összefoglalva, nem sikerült az általam elvárt minőséget definiálni. Itt azért hozzáteszem, hogy a minőség Kanadában egy szinttel feljebbről indul, ez azért természetesen árban is látszik. Vannak itt is olyan dolgok, amihez hozzá nem nyúlnék, de szerintem kevesebben használnak megkérdőjelezhető minőségű dolgokat. 

Nagyjából ez a kiinduló állapot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány