2015. május 17., vasárnap

Mit is vegyek fel, hogy ne nézzenek hülyének, de ne is fázzak, illetve, ne is izzadjak?



Ez egy nagyon csodálatos kérdés, és természetesen nem tudom rá a választ. Még.
Alapvetően bármit is vesz itt az ember, nem nézik hülyének. Van az a mondás, hogy ha szaros gatyát húzol a fejedre, akkor sem fognak utánad fordulni. Azért ez így persze nem igaz, de tényleg az embereket nem nézik meg. Kivéve én, de napszemüvegben nem látszik.

 Májusban az időjárás itt nem májusi, vagyis, hát itteni májusi. Ezt azt jelenti, hogy a napon meleg van, az árnyékban hideg, néha fúj a szél, néha nem, és bármi megeshet. Múlt hét szerdán, azaz 2015. május 6-dikán leesett 30 centiméter hó. Hát csodás, elő is vettem a hótaposómat, de volt, aki maradt a tangapapucsnál. Végül is, ami abba belefolyik, az ki is jön könnyen.
Komolyra fordítva a szót, be kell szereznem olyan kiskabátokat, amik mindent tudnak. Tehát, nem melegít, mert arra azért szükség nincs, de valami kell a póló fölé. Nem fúj át rajta a szél, de nem is izzadok meg benne a napon. Ha ki van gombolva és szembe fúj a szél, a kabátom nem repked mindenfelé. Mennyi probléma.
A mai napon volt rajtam először olyan cipő, amihez mini titokzoknit vettem fel. Nem fáztam benne, de egy miniszoknyát nem tudnék még elképzelni, maximum vastag harisnyával. Ezzel szemben a helyiek, és hard kategóriás ázsiaiak már hetek, hónapok óta tolják a tangapapucsot és a gyógypapucs kategóriájú lábbelit. Igen, ez itt nagyon nagy divat, minden második cipőboltban lehet kapni, nem úgy, mint otthon, hogy a körúton van egy B. bolt.
Na de ennek ellenére ma láttam térdig érő bőrcsizmás lányt is. Azért abban a csizmában lehettek szagok estére, mert a 20 Celsius fok az csak 20. Ja és láttam két kötött téli sapkás embert is. Illetve egy félmeztelen biciklis srácot.
Tuti, hogy én görcsölöm túl, ezt a hogyan kéne úgy kinézni, hogy beleolvadjak a tömegbe. De olyan jó, amikor odajönnek útbaigazításért, mert azt hiszik, rendes helyi vagyok.

2 megjegyzés:

  1. Na, ezen jót kuncogtam. Tényleg túl aggódod kicsit, pláne, hogy a kutyát sem érdekli milyen cucc van rajtad :). Ez tetszik Kanadában, de a hideg nem kéne onnan. Itt Magyarországon ugye mindenki kíváncsian vizslatja a másikat. Hát én le.ojom, hogy hülyének néznek tavasszal, ha szandált veszek fel. Ősszel meg az elsők között kapom fel a szőrös bélésű csukámat.
    Nekem inkább az arcomra, testemre vonatkozó bámész tekintetek miatt vannak paráim :(. Pl: nem volt időm legyantázni a bajuszkámat- biztos mindenki látja. Van 1-2 pattanásom-amiatt bámulnak, mert undorítónak tartják. Csak azt nem értem, hogy ezt miért nem tudom le...ni. Én ezt viszem túlzásba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt tényleg nem néznek meg, attól még én is ki vagyok borulva, ha van egy nagy ragyám, hogy jajj, mindenki látja.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány