2015. május 9., szombat
Távolságok, méretek, egy kis földrajz
Van Budapesten kétmillió
ember, itt csak 880 ezer, de a város alapterülete majdnem dupla akkora. Nem messze van
Sherwood park, a város része, és közben nem is. Olyan mint Érd, van pár kilométer
semmi a kettő között, a semmi közepén pedig olajfinomítók, olajfúró tornyok,
amik kivilágítva nagyon jól néznek ki. Van egy folyó, ami keresztülszeli a várost, és
több patak is. Itt nincs rakpart, vagy folyó melletti utak, a folyónál van
200-300 méter széles terület, ahol nincs semmi, vagyis természet van, fákkal,
fűvel. A házak azon a 20 felhőkarcolón
kívül jellemzően maximum 3 emeletesek, a többi családi ház.
Visszatérve, az első utcától (ave/avenue) (vízszintesen vannak a térképen az ave-ek, függőlegesen pedig a street-ek) a 180-adik-ig autóval egy bő óra az út, de inkább másfél, busszal szerintem fél nap (de 3 óra biztosan). Azért Csepel-Békásmegyer 2 óra alatt megvan. Hozzá kell tenni, a tömegközlekedés azért otthon kifinomultabb. Mi nagyon jó helyen, a 100/100-on lakunk, minden közel van, kivéve a WEM (West Edmonton Mall), az a 180. street-nél van.
A Googlemaps-nek és a paintnek köszönhetően alkottam pár képet, ami segíthet abban, hogy felmérjük a távolság szó különböző értelmezését.
A képet igyekeztem úgy kimásolni, hogy ne maradjon le túl sok az északi területekből. Ahol a Kanada felirat van, lényegében addig laknak emberek, utána már csak elvétve kisebb falvakban.
Kanadáról valamiért az a sztereotípia alakult ki sokakban, hogy ez egy nagyon északi ország. Jó ennek van alapja, de azért van az országnak egész meleg része is. A keleti parthoz közeli részen, ha azt visszük Toronto, Ottawa és Montréal mediterrán magsságában van. Ez persze az itteni földrajznak/éghajlatnak köszönhetően nem így van. Szóval a lényeg, Kanadának van olyan része, ami délebbre van, mint Magyarország.
Szintén a Googlemapsnek köszönhetően tudom, hogy a Sopron-Kölcse távolság (egy falu az ukrán határ mellett, ezt találtam legtávolabbinak) autóval 550 kilométer és jó esetben 5,5 óra, rosszabb esetben 6,5. (a Googlemaps szerint)
Vancouvertől Québecig (ami nem az ország keleti vége még) a távolság 5200 kilométer és forgalom nélkül 50 óra alatt meg lehet ezt tenni, de az USA-n keresztül. A 7000 kilométerre lévő csücsköt, Lethbridge-t 75 óra alatt el lehet érni forgalom nélkül. Azt hiszem, ez egy egészen izgalmas két hetes kaland lenne.
A következő képen Magyarországot párszor rámásoltam Alberta tartomány határára. Szerintem, ha jól forgatjuk szegény rántott húsunkat, illetve néhol kicsit megnyírjuk és újra összerakjuk akkor Alberta tartományba akár (662 000 km2) 7 Magyarországnyi (93 000 km2 * 7 =651 000 km2) terület is belefér, max kimarad a Balaton.
Végül, de persze nem utolsó sorban egy város összehasonlítás. Edmonton és Budapest a Googlemapsból, ugyanolyan nagyítással. Kimásoltam a 10 kilométeres mérőkét is. Ha a nem igazából lakott budai hegyeket nem számítom, akkor Edmonton azért kiterjedésre nagyobb, Sherwood parkkal együtt meg főleg. A lényeg, hogy Edmontonban 880 ezer ember él összességében a kis falvakkal együtt, addig Budapesten 1,75 millió, a külvárosokkal és falvakkal együtt több, mint 2,5 millió.
Van hely, mindenkinek. Szélesek a járdák, szélesek az utak, sok a családi ház, de legalább a társasházak sem 16 emeletesek. (mi vagyunk a kivétel) Az emberek nyugodtabbak, nincsenek egymás szájában. Nincsenek aluljárók, mint Pesten, nem tömörül egy kombinónyi ember egy 3 méter széles lépcsőre. Jó érzés.
De azért, Fehérvárrol felugrani Pestre más, mint itt elugrani Calgaryba, vagy Vancouverbe (oda már repülővel érdemes menni).
Nem igazán vannak vonatok. Hova? Minek? Mindenki repül. Na jó, vannak vonatok, amik lassúak, jellemzően drágábbak, mint a repülő, tehát minek?
Itt vannak a hegyek? Persze, pár száz kilométerre, nincs az messze.
Itt vannak a hegyek? Persze, pár száz kilométerre, nincs az messze.
Ja és, hogy kedvet csináljak az idelátogatásra, egy budapesti címről a szállodai szoba ágyába való beleájulásáig eltelik 24 óra akár. Reptér, koránkelés, bőröndmérés, ellenőrzés, várás. Beszállás, repülés. Átszállás, várakozás, beszállás, repülés. Átszállás, várakozás, beszállás, repülés. Leszállás, sorban állás, határátlépés, pecsételés, böröndfelszedés, kikullogás a reptérről, betaxizás a városba, majd elájulás. Ha Calgaryn keresztül jövünk, ott még a bőröndöt fel is kell venni, majd újra leadni. Egy egész nap. 8 óra különbség.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
- ► szeptember (27)
-
▼
május
(34)
- Élet kisbabával 2.
- Barbara Palvin
- Szemöldökceruza az Yves Rochertól
- The basest base + primer 30 PA++
- Babával az élet, magánvélemény
- Lottó
- Real Techniques Sminkszivacs (miracle sponge)
- Újság
- Burt’s Bees kutyasampon és kutyaillatosító
- Physicians Formula Cashmere Wear Ultra-Smoothing B...
- Andalou Naturals Eye Serum
- Andalou Naturals Lash + Lid Make-Up Remover
- Andalou Naturals Aloe + Willow Bark Pore Minimizer
- Andalou naturals, az egyik kedvenc natúr márkám
- Kenyerek
- ROC sminkeltávolító (tej)
- Magánvélemény a natúr kontra szintetikus kozmetiku...
- Avalon éjszakai hidratáló krém
- Parkolóóra
- Sukin márka, kézkrém, testradír
- Ahogy a sminkcuccaim nagy részét tárolom
- Mit is vegyek fel, hogy ne nézzenek hülyének, de n...
- Tolerancia
- Alba Botanica arclemosó és arcradír
- Plusz egy cél: közelebb hozni azt, ami 10 000 kilo...
- Ki vagyok én? Milyen céllal?
- Burt's Bees ajakápolók
- Mi a hiba a képen?
- Burt's Bees Lip shimmer
- Burt's Bees Szájfény
- Távolságok, méretek, egy kis földrajz
- Elköltöztünk, első tapasztalatok - Ázsiaiak
- Ami lesz...
- Elérhetőségek
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Ez jó volt, kár hogy nekem nem jutott eszembe hasonló annak idején. :)
VálaszTörlés