2015. május 15., péntek

Alba Botanica arclemosó és arcradír


Két dolgot próbáltam eddig a márkától. Lássuk milyenek!
 

Az első, ha jól emlékszem a lemosó volt. Igazából azért is szerettem volna egy ilyet, mert pumpás, azaz praktikus. Ez olyan könnyen lemosható fajta, jó a csaphoz, nem csak az a zuhanyozás közbeni. 

Cél volt, hogy a párom is használja, ne a szappant. A bioboltban megtetszett, mivel szépek az összetevői, nem kísérleteztek vele állatokon, valószínűleg a szép színe is hatással volt rám, de persze ezt tagadom. Ami utólag jött hozzá, hogy kellemes az illata, ami nélkül persze ugyanilyen jó lenne, de ha már van legalább ananászos és nem mocsári.
Forrás: Krémmánia
A cuccot a pumpával nyerjük ki, amivel azért óvatosnak kell lenni, mert ha teljesen lenyomom a pumpát, akkor 3-4 adag is ki tud huppanni. Kilő a nagy semmibe, hacsak nincs a pumpa végébe beletrutyisodva egy kisebb darabka. 1-2 borsónyi mennyiség bőven elegendő belőle. Szerintem ez a dolog nem szárít, vagy nem szárít különösebben. Amikor egymás után indokolatlanul sok dolgot használok, megesik, hogy pár percig húzódik a bőröm, de azért ez nem jellemző. A férjem kimondottan szereti, nem szárítja, tisztának érzi tőle magát, és mivel ott van a csap mellett, nem kell tekergetni sem, így nem kell rászólni minden nap, hogy ne felejtse el.
Vettem még egyet, mert 40%-os akciós volt, így meg aztán tényleg nem volt drága, erre az évre meg is van a lemosó mennyiség. Én személy szerint nem gondolom drágának. Csodát nem tesz, szerencsére azért nem is kell, de kimondottan jó cucc.
 
Egyetlen hibája a dolognak, hogy egy idő után a pumpán ott marad az anyag. Ez a mennyiség bő egy hónap növesztése után lett ekkora. Persze ha heti rendszerességgel lecsippentjük, akkor nem lesz gumonk.
Másik Alba Botanica-s cucc, amit próbáltam/próbáltunk az a bőrradír. Na, ő már nem újravevős. Jó ez jó ez, de nem szerettem meg különösebben. Az oka annyi, hogy bizony zsíros. Nem túlzottan (volt rosszabb), de egyszerűen nem kellemes, le kell mossam utána vagy szappannal vagy lemosóval.
Menjünk szépen sorba. A sárgás sűrű trutyiban jó sok radírozó szemcse van, ez eddig pozitív. Nem olvadnak el, mint a só és cukor alapú dolgok. Addig dörgölöm vele az arcomat ameddig jólesik. De ugye jön a zsírosság, ami szerintem egy normál bőrnél már nem annyira zavaró, egy száraznál pedig jó is lehet. Az illata ananászos, ez is kinek milyen dolog. És hát ugye le kell mosni, egyszerűen kell.
Ennyike, Elhasználtuk, tuti nem veszem újra.
Forrás: Krémmánia
A márkától már kinéztem egy sampont, de mivel több, mint egy liter van még itthon, ez várat magára még egy darabig.
Eddig, pozitívan állok a márkához, fogok még tőlük dolgokat venni.





Ti próbáltátok már valamit az Alba Botanicától?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány