2015. június 1., hétfő

A nagy hazautázás előtti gondolatáradat



Otthon?
Mindenkinek mást jelent, máshogy fogalmazza meg. Annak ellenére, hogy nincsenek barátaim, nem mindig értem, amit a boltban mondanak, nekem már új otthonom van, a barátaimtól és a családomtól 10 000 kilométerre. Lehet ezt otthonnak nevezni? Szerintem lehet. Az otthona mindenkinek az a hely, ahol nyugovóra hajtja a fejét, ahol a dolgai vannak. Azok a helyek, ahova tejért és kenyérért jár nap, mint nap. Jó én magunknak sütöm a kenyeret, de értitek. Akkor válik egy város otthonná, amikor tudod, hogy mit hol kell megvenni, mit hol és hogyan kell elintézni. És ugyan nem tudom még, hogy hol lehet venni egy jó fokhagymás abált szalonnát, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Most, hogy hazamegyünk, igen így hívom, hogy hazamegyünk, mert mindig is így lesz, azért kavarognak bennem az érzelmek. Mert amikor otthon leszünk, és jön a visszaút ideje, akkor is haza jövünk. A szülői ház mindenkinek az otthona marad örökre. Számomra Budapest is örökre az otthon lesz, mivel 6 évet töltöttem ott, bár különböző városrészeken. De hiába vagy otthon, abban az országban, ahol felnőttél, a saját ágyad ott lesz ahol laksz. És hiába vannak itt a dolgaim, mütyürjeim, ha az emberek, akikkel évekig együtt töltöttem a mindennapjaimat nincsenek itt.
Vannak, akik azt mondják, mindenhol otthon vannak, és vannak azok, akik sajnos sehol. Nekem 3 otthonom is van ha így vesszük. Bár Budapesten a mi régi kis fészkünkben már mások laknak.
Miért olyan nagy dolog ez. Nem nagy, csak a távolság és az idő, és persze a pénz. Londonból bárki haza tud menni 2 óra alatt, és azért vállalható útiköltséggel. Az egy egész napos utazás és az átlag 1500 dolláros repjegy azért az embert bekorlátozza. És ott van a 8 órás eltérés is, ami eléggé durva dolog. Egy évben egyszer hazamenni azért lelkileg megterhelő. Várja az ember nagyon, hogy mi lesz, milyen lesz újra, de aztán megint el kell jönni. Mire újra eltelik az év, minden megváltozik. Ez olyan, mint mellettünk a felhőkarcoló építése. Mindennap látom, így olyan folyamatos a dolog. De ha csak évente lát valamit az ember, akkor a változások is sokkal észrevehetőbbek.
Addig jó az egész, amíg vár valaki haza. Majd amikor már nem vár haza senki, akkor lesz igazán nehéz a dolog.

Mit tanultam, unalmas lelkizés az élet értelméről
Nem mondhatnám, hogy volt eddig honvágyam, mert nem volt. Hazavágyásom kicsit volt, amikor nem tudtam mit hol kell megvenni, ellenben Pesten 4 helyet is kapásból tudtam volna rá. Voltak pillanatok, amikor csak úgy az utcán sétálva úgy felhívtam volna valakit, csak úgy beszélgetni, de nem volt kit. Ezek rosszak, de a honvágytól messze van még. Lehet két év múlva már nem így fogom gondolni, de most itt ahol vagyok, és ahogy vagyok, jól érzem magam. Bárki bárhol érezheti magát jól, és bárki érezheti magát mindenhol rosszul.  Budapesten is jól éreztem magam. Saját magamnál pozitívabb embert nem igazán ismerek, aki azért még a realitások talaján él. Aki viszont kesereg, mindenhol keseregni fog, csak nem a bunkó kasszáson, hanem majd az lesz a baj, hogy valaki rámosolygott.
A világ egy szép hely, ami arra van, hogy boldogak legyünk, és lehetőleg jók is. Hiányozni fog az itt, és utána hiányozni fog az ott. Mint, amikor a nyaralásból nincs kedvünk hazamenni, vagy amikor nyaraláskor hiányzik valami otthonról. Az egész lelkizésem összefoglalása, hogy értékelni kell, amink van. Nem csak a tárgyakat, a személyeket is, a külvilágot is, a villamost is, ami 5 percenként jár, de ha nagyon fel akarom turbózni, a vezetékes vizet is, mert nem mindenkinek van ilyen a világon.
Azzal, hogy elköltöztünk elég sok mindent kezdtem el sokkal jobban értékelni. A bevándorlók klubbja türelemre és elfogadásra tanított. Amíg tudom, hogy a másik azért ül velem szemben, mert ha nem jön el onnan, ahol lakott, valószínűleg már nem élne. Én összetehetem a kezem azért, ahogy felnőttem, és nem irigykednem kell másokra, akiknek kisebb korában sokkal több mindenük volt. Lásd, milyen boldogok az indiaiak, pedig számunkra az országuk többnyire egy gettóval ér fel.
Imádok sminkelni, imádom a kis színes szemhéjfestékeimet, órákat el tudok nézelődni a beauty fórumokon, youtubeon, és ennek örülnöm kell. Ezeket a kis örömöket, amik a mindennapjainkban ott vannak, és talán észre sem vesszük, tudatosítani kell. És nem valami nagyobb hatalomnak megköszönni, mert mind mi értük el. Lehet ez Kanadában, lehet ez Afrika belső zugában, vagy Kína mélyén.
Amikor már értékeljük, amink van, tudunk küzdeni a jobbért. Nem tudom, hány százezer magyar éli új életét a világban szétszórva. Páran azért mentek el, mert rossz volt nekik. De hiszem, hogy a többség azért ment el, mert jobbat akart, ettől még lehetett nekik rossz, de a hozzáállás a lényeges. Az jó, ha valaki többet akar, jobbat akar. Azt vettem észre rövid magyarországi munkatapasztalatomból, ha valaki valamit jobban akar csinálni, vagy jobbá akarja tenni a dolgokat az rossz. Mert akkor a másiknak is többet vagy jobban kell dolgoznia, és kiutálják, túlbuzgónak tartják. Én szeretem az embereket, jobb lesz a napom, ha valaki kedves velem a boltban, vagy azt mondja, hogy csinos vagyok. Ha nem is ugyanannak az embernek mondom vissza, de én is tudok kedves lenni, és nekem is jól esik kedvesnek lenni, és annak a másiknak is jól esik, és egy csodás spirál kezdődött el.

Ami hiányzik
Itt inkább a földi javakat tudom megemlíteni. A magyar tejföl, az említett abált szalonna, disznósajt, anyukám főztje,  buborékos ásványvíz tonnaszámra (van, csak baromi drága). Nem a túró rudi, nincs az első körben, jó az, szeretem is, de nevetséges, hogy ezzel akarna valaki is valakit hazacsábítani.
Néha hiányzik a magyar szó. A páromnak biztosan nem, neki az angol már minden probléma nélkül, szinte alapértelmezett nyelve lett, de nekem még van mit tanulnom. Jó lenne valakivel egy sör mellett csicseregni. Ez idővel meglesz, észre sem fogom venni, de menni fog angolul is.
Hiányzik a 4-es 6-os. Lehet ciki ezt mondani de hiányzik. Mielőtt eljöttünk, azt hittem, hogy a vár, a hidak, az épületek fognak hiányozni, de az csak dekoráció. A funkcióval bíró dolgok jobban hiányoznak.
Hiányzik a szupercuki és szuperprofi kozmetikusom, már alig várom, hogy újra lássam (és érezzem). Imádtam az Yves Rocherben nézelődni, annyira egy jó dolog, ez volt számomra az elérhető luxus.
Hiányzik a Feneketlen tó, ahol a kis Pihepuha cicámmal sétálgattunk anno, van ültünk a padon (én ültem, ő meg ment volna mindenfelé szaglászni). A Margit-sziget még egy ilyen kincse Pestnek, ahova ki lehet menni két sörrel, leülni és csak beszélgetni.

1 megjegyzés:

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány