2015. június 29., hétfő
Mi kerüljön a bőröndbe 1.
Utazni a legtöbben
nagyon szeretünk, ám az utazással jár egy bőrönd is, amibe bele kell férni. A
mi esetünkben ez fejenként 23 kiló és a kézipoggyász. A nagy bőröndbe bele
lehet tenni nagyobb, mint 100 ml-es dolgokat is, csak nem érdemes.
Kézipoggyászba ugye maximum tízszer 100 ml, és nem, hiába van csak három, ha az
125 ml-es, bizony ki fogják dobni. Hogy én mennyire utálom, hogy amiatt kell
várni Ferihegyen, mert a Wizzairrel utazó 4-5 fős család ott szarakszik 4-5
éppen beférős legnagyobb kis bőrönddel, ahelyett, hogy egy nagyba feladnák a
cuccost. És próbálkoznak, alkudoznak, majd háborognak. Szóval ilyen ember
szinte mindig van a reptéren. Mi a kézipoggyászba alapból nem teszünk semmi
folyadékot, mert minek. Ha olyanom van, egy üres fél literes palackot beteszek,
és a reptéren megtöltöm, ezzel kihagyjuk a sokszáz forintos üdítő vásárlását.
Most, hogy Magyarországra mentünk 3 hétre, nem is vittük magunkkal mindent, mert a 3 hét egy olyan hosszú idő, amire egyszerűen nem éri meg mondjuk sampont vinni. Vettem egyet a Tescoban, jó szar is. Erről majd később. Igyekeztem olyan dolgokat venni, vinni, bepakolni ami uniszex. Mert ha a férj lábszára is kiszárad, bizony be kell kenni, és nem a legjobb az erős tubarózsa illat neki. Amik így minimalizálhatóak szerintem a sampon (egy férfi festett hajra valóval is tud hajat mosni háromszor), tusfürdő, testápoló, fényvédő, hajbalzsam (már ha kell a férfinépnek). Illatos dolgot nyaralásra vinni szerintem már csak azért sem megérős, mert a melegben az izzadással a kombináció eldurvulhat, meg a tengerparton vízben/erdőben aztán teljesen mindegy is.
Most, hogy Magyarországra mentünk 3 hétre, nem is vittük magunkkal mindent, mert a 3 hét egy olyan hosszú idő, amire egyszerűen nem éri meg mondjuk sampont vinni. Vettem egyet a Tescoban, jó szar is. Erről majd később. Igyekeztem olyan dolgokat venni, vinni, bepakolni ami uniszex. Mert ha a férj lábszára is kiszárad, bizony be kell kenni, és nem a legjobb az erős tubarózsa illat neki. Amik így minimalizálhatóak szerintem a sampon (egy férfi festett hajra valóval is tud hajat mosni háromszor), tusfürdő, testápoló, fényvédő, hajbalzsam (már ha kell a férfinépnek). Illatos dolgot nyaralásra vinni szerintem már csak azért sem megérős, mert a melegben az izzadással a kombináció eldurvulhat, meg a tengerparton vízben/erdőben aztán teljesen mindegy is.
balzsam, sampon |
Mivel volt korábbról
egy négyszer 100 ml-es Joico sampon, balzsam, ilyen és olyan kondicionáló
szettem, ezeknek a flakonjait vittük. Vissza már nem is jöttek, így nem a
megszokott lila párnás háttérrel kerülnek bemutatásra. 1-1 hajmosásra elég
sampon volt nálunk kb. ezt is csak azért vittük, mert vasárnap hajnalban
megérkeztünk, délig aludtunk a jetlag miatt, majd egyből dísz családi buli, ki
kell valahogy nézni. Balzsamból a 100 ml el sem fogyott, de azt a pár cseppet
inkább kidobtam már, mint a flakont visszahozzam. A hajvég ápolása megoldódott
egy 15 ml-es eredetileg All about Clinique-es tégely segítségével, ebbe
belenyomkodtam, pont elegendő mennyiséget, a tégely nem is jött vissza. 5-ször elmondtam a férjnek indulás előtt, hogy azt nehogy magára, mármint az arcára kenje.
Három flakon/tégely, és mind a kukában kötött ki. Személy szerint ezért tartom
badarságnak a kimondottan utazáshoz árult kis üres flakonokat, mert üresen minek
reptesse az ember visszafelé. Bár nálunk kivétel nélkül a súly éri el a felső határt és
még férne a bőröndbe, de hát a paprika és a pálinka az inkább csak nehéz, mint
nagy.
Ebből a két bal oldali és a középső pici jött velünk |
Arcra is nagyszerűek
ezek a kis minta krémek. Nem a zacsis, az csak macera, hanem a rendes
tégelyesek. Most a Lancome (30 faktorosnak gondolt, de a valóságban 15-ös)
nappali krémjét, a Clinique éjjeli krémjét és az Estée Lauder
szemkörnyék ápolóját vittem magammal.
Pici, praktikus, csak belenyúlós |
Nem bohóckodtam
szérumokkal, ezzel-azzal két okból. Egyik a hely, a másik, mert tudtam, hogy
este úgy fogok beleájulni a fáradságtól az ágyba, és örültem, ha a
sminket/izzadságot lemosom, kis krém, alvás. És jól is gondoltam, így lett.
50 + 50 + 30 ml-rel meg is oldva minden lemosó kérdés |
A smink lemosását
szintén a jól ismert és szeretett mintáimra bíztam. Bi-facil a Lancometól a szemre,
Estée Lauder az arcra. Ez a kettő a világon a leghatékonyabb két lemosó, és itt
most a hatékonyság volt az elsődleges, nem az, hogy natúr legyen meg kíméletes.
Arcradírnak egy három az egyben Vichy terméket választottam, és ez is jó
választásnak bizonyult.
Ez kivételesen nem ajándék, egy szettben vettem, már egészen régen |
Értem én, hogy ajándék, de szerintem az elcsúszott csomagolás akkor sem vet jó fényt Estée-ékre |
Felrázás elött |
Felrázva |
Alapozót lényegében
feleslegesen vittem, mivel a 40 fokban az egyébként jól működő Estée Lauder kb.
folyt le az arcomról, de a családi buli miatt kellett, ha már csak egyszer
látnak egy évben. A szerencsém az volt, hogy még jóval az út előtt a szüleimhez
berendeltem egy nagy csomagot a Yamunától, és az ásványi alapozójukban nem
véletlen bíztam én olyan nagyon. Megmenekülés a nyárban. Tökéletes minden
szempontból.
A sokat nem használt alapozó, soha többet nem viszek sehova törékeny üvegcsomagolású valamit |
A nagy megmentő, végre valami, ami nem sárgás |
Amit mindennap
használtam, az az Yves Rocher szemöldökceruzája. Te jó ég mióta megvan és te
jó ég milyen hülye vagyok, hogy elfelejtettem utánpótlást venni. Egyik fele a
ceruza, másik a kefe, tökéletes a színe, sokkal jobban feldobja a tekintetemet,
mint bármilyen szemfestés. Ez azért praktikusabb, mint a MACes szemöldökformázó
trutyi ecsettel, ami viszont tartósabb. Ezen kívül a szent hármasba a pirosító
tartozott, Clinique, kevésbé élénk, de ezt választottam. Ecset hozzá, Real
Techniques összecsukhatója, ennél jobbat útra nem is választhattam volna. Ez a
három, Yamuna alapozó, szemöldökceruza és pirosító került az arcomra minden
nap, és ezzel már elég is lett volna a készlet, de persze vittem egy csomó
felesleges dolgot is.
Szemöldökceruza, 20 másodperc |
A Hypnose Star volt velem, imádom ezeket a piciket, szerintem a rendes méretűt már meg sem tudom fogni |
A szempillaspirált a
második napon hagytam el. Két oka van. Egyik, hogy a Cargo
szempillanövesztőjétől alapból akkora pilláim voltak, mint másnak spirállal, a
másik, hogy egész nap napszemüvegben voltam, és akkor meg minek. Meg hát
izzadtam is, főleg amikor kitaláltuk, hogy megkeressük az Ilona-patak végét, igen, ez
egy vicces ötlet volt.
Lancome, minden az egyben minipaletta |
Lancome, azok a lilák komolyan mondom, hogy elvarázsoltak |
A szemceruzák sem
kerültek nagyon elő, de a szemhéjporok, ecsetek sem. Csak a sörfesztre,
Flippermúzeumba, ha kellett menni valahova. Szerencsére olyan jól helyreállt az
önbizalom dolog nálam, hogy a szemfestés nélkül is jól érzem magam, nem érzem
magam kevesebbnek. Az ecseteket a Real Techniques egyik szettjéhez tartozó
tokban tettem a neszesszerbe, ez megakadályozta az oldalirányú behatást, de
számomra itt is a nyilvánvaló mutatkozott meg; annak a toknak semmi haszna
nincs, mivel nem zárt. Szemhéjpornak kicsiket, 4-5 színűeket tettem el, ezek is
valaha ajándékként kerültek hozzám, szeretem is őket nagyon. Mono szemhéjporral
nyaralni menni felelőtlenség lenne.
RT ecsettartó, RT, Sigma, MAC, Zoeva, Bőszecset |
És ezzel van a problémám: nem lehet rendesen becsukni, haszontalan |
Utazó darab, tökéletes |
Ezen kívül vinni kell
még a dezodorokat, fésűt, a férj borotváját, fogkefék, fogkrém. Azért 3
neszeszer megtelt. Első számú, a nagy, ebben voltak, amik mindenképpen
kellenek. Fogcuccok, dezodor, sampon, testápoló. A ketteske a smink,
sminklemosó, krémet. Na ezt azért nem egy nagy dolognak kell elképzelni. A
hármasban igazából csak az ecsetek voltak, kis lapos valamit kell elképzelni.
Clinique-es neszi, ennyi volt a szépészeti mennyiség, plusz az ecsetek |
Visszafelé azért egy
pár kilónyi Yamuna cucc, majdnem annyi Yves Rocher, egy nagy marék Kell a púder!
és egy halom Bőszecsettel lettünk többek szépségfonton. (a fényvédőről, majd egy külön pasztban számolok be)
Zsákmány, kettőt már használunk, nem teljes már a család |
Pirosító, négy por és egy miniglitter, és mind egy csoda |
Labels:
Ecset,
Estée Lauder,
Joico,
Lancome,
Real Techniques,
Repülő,
Utazás,
Vichy,
Yamuna,
Yves Rocher,
Zsákmány
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
- ► szeptember (27)
-
▼
június
(21)
- Kék smink
- Mi kerüljön a bőröndbe 2.
- Mi kerüljön a bőröndbe 1.
- MAC válasza a szemöldök kérdésre: Fluidline brow g...
- Júniusi kedvencek
- A melegházasság USA-ban való engedélyezése témához...
- Barbara Hofmann ecsettisztító szappan, ecsetmosás
- Burt’s Bees kézre valói
- Hogyan toljuk ki a hajmosást egy nappal?
- Avéne termálvizes spriccelős vidámság
- Fényvédelem idénre, Uriage
- Forever Flawless Diamond Infused Facial Peeling Gel
- Közösségi közlekedés Edmontonban
- Utolsó napok, érzések, picsogás
- Mini nyaralás, Észak-Magyarország
- Beszerző körút, Főzdefeszt
- Vidék, Kormányablak, Kesergésáradat
- Első budapesti élmények
- Vajon lesz ennek értelme?
- Az utazás, Edmonton-London-Budapest, egy egész nap
- A nagy hazautázás előtti gondolatáradat
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése