2015. június 15., hétfő
Beszerző körút, Főzdefeszt
Szerencsére pont akkor
voltunk Budapesten, amikor a sörfesztivál, azaz a Főzdefeszt volt. Ez a péntek
reggel viszonylag korán kezdődött számomra. Venni ezt, azt, köztük a régen
vágyott Barbara Hofmann ecsettisztító szappant, ami mint kiderült egy álom. A
másik fontos dolog volt a fényvédő.
Próbálkozok a natúrabb dolgok felé mozdulni, a Müllerben be is kenegettem a vállaimat az Annamarine Börlind 30 és 40 spf-es fényvédőjével, amik ugyan nem hagytak nagy ragacsot, de 2 óra alatt leégett a vállam. Ja és a Müller nem tudom, hogy hogyan engedheti meg magának azt, hogy az összes Clinique fényvédő tesztere meg van romolva, az lett volna az elsőszámú cél. :( Találkoztam kedves lányokkal, ezek nagyon jó pillanatok voltak. Majd az Allee gyógyszertárban próbálkoztam a fényvédő beszerzésével, mert tudtam, hogy ott nagyon sok teszter van kinn. Én szerencsétlen, gondoltam először kipróbálok egy-két gyereknek valót, hátha azok már nem olyan fehérek, mint anno gyerekkoromban. Egyébként de, de még az eladó le is baszott, hogy mit használgatom ott a gyerekcuccokat. Kedves. Jó, mondom, illatmenteset szeretnék, lehetőleg lehessen rá sminkelni. Erre leveszi a hozzá legközelebbit, hogy az jó. Hát kár volt megvenni, mert egy száraz bőrűnek tényleg tök jó lenne, de direkt mondtam, hogy zsíros bőrre kell. Semmit, de semmit, nem szabad megvenni tesztelés nélkül! A testre való ugyanez, levette a kb legközelebbit amiből nem volt teszter, ezért hiába volt bezsugorcsomagolva kinyitja, és mutatja, hogy az ilyen folyós, könnyű valami, de úgy, hogy ne is lássak semmit kb. Amikor meg én nyitom ki egyből leszól, hogy azt nem kellene. Egyébként megvettem, közel 5000 forintért, annyiért meg ha akarom kinyitom, ha már előttem neki is sikerült. Fú, nagyon készen voltam, de ha valami kell, akkor kell. Kirinyáltam magam, haladjunk tovább. Mivel a Móriczon voltam, gondoltam ellátogatok a Kell a púder! főhadiszállására Gabihoz, és lám milyen jól is tettem azt. Tündér az a nő, a legnagyobb jóindulattal és lelki tisztasággal csinálja amit csinál. A termékek remekek, de tényleg az utolsó darabig. Egy kisebb vagyont sikerült is otthagynom, majd írok róla tesztet, hogy miket sikerült beszereznem. Ekkor már jól elment a nap, és jöhetett a sör! :)

Persze nem gondoltam
rá, hogy a fesztivál baromira nem a Széchenyi fürdőnél lesz, hanem a liget
másik oldalán, így egy jó nagy sétával kezdtem. A sör drága volt (800
ft/4dl-től felfelé) de legalább nem volt akkora tömeg, mint tavaly. Jó volt.
Azt kell, hogy mondjam, nekem tetszett, hogy drága volt, mert így nem voltak irritáló
emberek. A 25-40 közötti jólszituált, nem felrúgós, nem tolakodós közegben
azért jobb volt minden, mint egy fél éve az Andrássyn. Nem részletezem a söröket,
amiket ittunk, de mind nagyon-nagyon finom volt. Viszont hazafelé a 914-es busz
egy rémálom volt, de szerintem ezt elég sokan ismerik, aki nem, az örüljön
neki. Másnap szombaton még visszamentünk, mert volt még mit megkóstolni, de
cselesen az utolsó nappali busszal mentünk haza, hát itt is volt vicces és
elszomorító eset, amikor az 50-es hölgy odatolakszik elém a buszmegállóban,
ahol van másik 30 méter, ahol lehet állni. Sokkal előrébb lett, mint mi,
felrúgott kétszer, hogy a már tele buszra hamarabb szállhasson fel. Na, az
ilyeneken vagyok kibukva. Ezen kivoltam akkor is, amikor Budapesten laktam, de
így, hogy ilyen itt nincs, elszoktam tőle, nagyon, és gyorsan.
Szombaton még voltunk a
Flippermúzeumban is, ami jelenleg zárva tart, mivel a NAV szerint a flipper
nyerőgép, pedig nem is lehet vele nyerni. A másik ok, amiért az egész
pereskedést nem értem, mert múzeumnak van egy belépője (2000 ft/fő), és az
összes gép ingyenesre van állítva. Nagyon-nagyon király hely. Mondjuk én 3-4
óra után meguntam, de a férj 5 órán keresztül nyomta full lelkesedéssel, és
utána még vissza is ment következő héten. Augusztusban valószínűleg újra
kinyitnak, vagy hát, amikor a pereskedésnek vége lesz. Reméljük minél hamarabb,
és ezúton is kívánok nekik sok sikert a jövőben, mert tényleg egy nagyon egyedi
és komoly dolgot hoztak össze.
Vasárnap már a nyaralás
kezdődött meg, ez már a következő poszt tartalma lesz.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
- ► szeptember (27)
-
▼
június
(21)
- Kék smink
- Mi kerüljön a bőröndbe 2.
- Mi kerüljön a bőröndbe 1.
- MAC válasza a szemöldök kérdésre: Fluidline brow g...
- Júniusi kedvencek
- A melegházasság USA-ban való engedélyezése témához...
- Barbara Hofmann ecsettisztító szappan, ecsetmosás
- Burt’s Bees kézre valói
- Hogyan toljuk ki a hajmosást egy nappal?
- Avéne termálvizes spriccelős vidámság
- Fényvédelem idénre, Uriage
- Forever Flawless Diamond Infused Facial Peeling Gel
- Közösségi közlekedés Edmontonban
- Utolsó napok, érzések, picsogás
- Mini nyaralás, Észak-Magyarország
- Beszerző körút, Főzdefeszt
- Vidék, Kormányablak, Kesergésáradat
- Első budapesti élmények
- Vajon lesz ennek értelme?
- Az utazás, Edmonton-London-Budapest, egy egész nap
- A nagy hazautázás előtti gondolatáradat
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése