2015. június 21., vasárnap

Utolsó napok, érzések, picsogás



Újra Pest, újra Kecskemét. Jöttünk, mentünk, dolgainkat intéztük. Amit kiemelnék, hogy a Bőszecseték árulják még mindig a legjobb minőségű kozmetikai és sminkecseteket. Nem tudom, miért nem reklámoznak, miért nincsenek tele a blogok az ecseteikkel, pedig a minőségük indokolttá tenné. Sikerült egy kisebb vagyont itt is hagyni, de nem bánom, mert egy évre el vagyok tőlük zárva. A régebbi és az újabb szerzeményekről is lesz egyszer csak teszt.

 Már csak minden új kincset, illetve a régi görkorimat be kellett csomagolni, beleférni a kétszer 23 kilóba, és irány haza. Haza, mert nekünk a haza már itt, van, az óceánon túl.
Rengeteg gondolat kavargott és kavarog a kis agyamban. A barátokról, a családról, arról, hogy mi fontos, és mit nem kell sajnálni. Mi hiányzik Magyarországról, és vagy Budapestről, és mi nem. Arra jutottam, hogy nekem most itt ahol vagyok sokkal jobb barátok nélkül is, mint ott, ahol folyamatosan belerúgnak csöpp kis tündéri lelkembe. Lehet túlérzékeny vagyok, lehet csak erősebben élek meg dolgokat, de szerintem nem véletlen alakult ki a bunkó pesti kifejezés, de a vidéki suttyó sem.
Visszafelé Frankfurt majd Toronto átszállással egy egész napig utaztunk, mire hazaértünk, és magunk mögött a saját ajtónkat csukhattuk be. Jó érzés volt. Visszafelé rettenet volt az út, kétszer meggondoljuk, hogy milyen gyakorisággal akarunk mi repkedni.
Sok mindenben mást vártam, és nem azt kaptam. Ha valaki elköltözik, azt feltételezi hazalátogatáskor, hogy oda tartozik. És nem, már nem, ebben eléggé sokan csak megerősítettek.
Ennyi lett volna egy évre az érzelgős rész, a nagy hazautazással kapcsolatban. Anyukám még mindig a legjobb szakács! Örültem, hogy feltankoltam Yamuna cuccokból, Kell a Púder!-ből, Bőszecsetből, és még sok minden másból, amit itt hamarosan megosztok majd veletek.
 
A háttérben Torontó látható
Hazafelé két átszállással, Frankfurton és Toronton keresztűl jöttünk. Nagy nagyon nagyon hosszú volt. De egy Tim Horton's-os kávé mindent elfeledtetett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány