Frozen Beauty from far away: Vidék, Kormányablak, Kesergésáradat

2015. június 10., szerda

Vidék, Kormányablak, Kesergésáradat

19 évig laktam Kecskeméten, ami ott volt alapértelmezett volt, a maga bájával, nákolásával, földtúrásával. Aztán jött színes-szagos fővárosunk, és kezdtem alkalmazkodni, kinőni a vidékiséget. Ez sosem fog menni, nem is kell, nincs abban semmi szégyellni való, ha az asszony tud csirkét vágni, még jól jöhet. De azért nem kell kitenni a kirakatba, hogy kilóg a kapa az ember szájából.

Menjünk sorba az eseményekkel. Kedden mentünk Kecskemétre, viszonylag korán elindultunk, és hála égnek kocsival. Kedden nem is történt semmi különös ahhoz képest, hogy 4-szer kellett ebédelnünk és majd 5-ször vacsorázni. A durvaság szerdán reggel kezdődött. Be kellett fáradnom a Kormányablak nemes szervezetéhez, azon oknál, hogy megszabadítsam magam a magyarországi lakcímemtől, illetve bármi olyan papírtól, ami Magyarországhoz köt. A kedves biztonsági őrtől kaptam 3 sorszámot, kettőt az útlevél-ügyintézéshez, egyet pedig a népesség-nyilvántartóhoz. Az útlevéllel egy 40-50 perc alatt meg is voltam. 10 évre egy gyorsított eljárású útlevél, ami egy hét, az 33 ezer forint. Azért magamban káromkodtam egyet, mert ez azért kemény. Két hetes lehetőség nincs, vagy három hét és még valamennyi vagy egy hét. Túllendülünk azon, hogy ez egy rosszabbul kereső magyar fizetésének a harmada vagy a fele. Már egy másfél órája ültem ott kb, csendben híreket olvasva, amikor jöttek az ízesen ő-ző sértődött és puffogó kedves ügyfelek. 20 perce vártak, puffogtak. Direkt vittem plusz töltőt a telóhoz, na majd azzal elleszek. De ezt nem lehetett nem észrevenni. Biztosan van ilyen Budapesten is, máshol is. De azt a mennyiségű kesergést, rosszindulatot, ami kijött a mellettem ülő 150 kilós munkanélküli hölgyből, hogy ő erre itt nem ér rá, te jó ég. Persze ezeket a sérelmeit, miután az egész várakozó publikummal tudatta, a biztonsági őrrel is sikerült. Itt azért már bőven látszott nekem, mint tökéletes külső szemlélő, hogy a 150 kilós hölgynek is rohad a lábbelije, meg egy csomó mindenkinek. Zokni szandál, már tökre alap, vagy papucs szandál. Minden második 25 feletti a piacról öltözik, a románok által becsempészett bálás ruhákból. A fiatalok is a ázsiai boltból, egy-kettő a plázából, a New Yorkerből, ami semmivel nem drágább, mint a kínai. És mindenki puffog, mindenki háborog, mindenki jobban tudja. Igazából kettő óra várakozás után nem is azért mentem oda a biztonsági őrhöz, hogy jajj már régen vagyok itt és uncsi, hanem mert az volt uncsi, hogy hallgattam a világraszóló önsajnálkozási műsort. Mindegy, kedves őr úr intézett nekem egy Mancikát, aki, miután közöltem vele, hogy mit szeretnék, nézett rám, és mondta „Én még sosem csináltam ilyet”. Király mondom, jól van. Jött még két Manci, aztán még kettő, majd a negyedik azt hiszem mondta, hogy mennyek át J-hez, mert majd ő tudja. Tényleg tudta. Kitöltöttem egy papírt, elvették a személyimet és a lakcímkártyámat, és a végén, aláírtam 2 papírt, és kaptam egy olyan kártyát, amin az van „külföldi cím” de a bejelentés ideje már nincs rajta, nesze neked, bizonyíték a TB felé. 3 óra alatt sikerült. Szerencsére J-vel lebizniszeltem, hogy a férjnek ne kelljen egy szép hosszú sort túlélnie, ezért egy jó fél óra alatt másnap neki megvolt a procedúra. Igazából ez a mértékű kesergés mindenféle olyan kedvet megölt bennem, hogy elmenjünk a városba este mulatni, vagy bármit csinálni. Nem is mentünk. Következő szösszenet már Pesten, a sörfesztivál lesz.

2015. június 10., szerda

Vidék, Kormányablak, Kesergésáradat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Archívum

Címkék