2015. augusztus 27., csütörtök

Ciaté, életem első (második) citromsárga körömlakkja



Az első egy szettben volt, de még nem használtam. Így most én ezt tekintem első számúnak.
Fogalmam sincs, hogy mi történt velem, hogy sárga lakkot vettem magamnak, nem jellemző ez rám, de a rózsaszín meg a piros sem. Azok a fránya leárazások.
Vidámság, nyár, színek

Nem tudom mennyire helyes erről a lakkról véleményt írnom, mivel 3 dollárért kiárusításon vettem a szettet, amit egyébként 25-ért árulnak eredetileg. Az állaga jónak tűnik, nem tudom, hogy eredetileg folyékonyabb volt-e, ez az első lakkom a márkától.
A csomag tartama a következő:
PP065 – big yellow taxi banán színű lakk, a masnis
megaphone – neon glitter egyszerűsítve olyan, mint a sárga dekorcukor csillámokkal
NT012 –black light top coat fedőlakk, ami elméletileg UV fényben világít
A masnis a lakk, a masni nélküli pedig a "színezett cukor"
Nagyon cukik az üvegek, félkör alakba hajlanak, de nem dőlnek el. A masni is cuki, ki van ez találva, hogy belemásszon a kosárba.
Első használatkor nem lett tökéletes a dolog, két rétegnél is maradt olyan rész, amit nem fedett be rendesen a lakk. Ezt inkább a saját bénaságomnak tulajdonítom és nem a lakk hibájának. Kezdésként egy OPI barázdakitöltőt használtam, kicsit fehéres, ha megszáradt. Erre minden körömre jött egy réteg sárga. A második rétegnél a gyűrűsujjak kimaradtak. Ezt azért csináltam, hogy amikor a lakkra szórom a csillámport, akkor a mellette levők, már legyenek nagyjából megszáradva.
Következett a gyűrűsujjon a második réteg, erre rá a csodacsillám. Szerencsére az üvegből pont értelmes mennyiségben jönnek a csillámok, nem túl sok, és nem is kell noszogatni. Ujjal kicsit belenyomtam a lakkba és erre jött a fedőlakk.  Kicsit csalódott vagyok, mert ez a gyűrűsujj pont úgy néz ki, mintha egy homoklakkot használtam volna, tökre nem éri meg a macerát. Majd kipróbálom a csodacsillámot egy kék lakkon is. UV fényben nem teszteltem még, de keresem nagy erőkkel. Itt a pénz műanyagból van, nem nagyon szokták UV-zni.
A tartóssága egy érdekes dolog. Jó tudom, kell nekem boltban kétkezi munkát végeznem, de 2 nap után pattogott, és a 4. nap este lemostam. Irodai munka mellett szerintem bírja az egy hetet. A fura az volt, hogy az egész lakkfelület repedésekkel volt teli. Nem tudom, hogy ezt más lakkok is csinálják-e, mert világos lakkom nem nagyon van.
Bocsi a képminőségért, de melóhelyen gyorsan lőttem róla egy képen milyen gáz, mielőtt elfelejtem.
És igen, itthon meg már elfelejtettem.
A lakk nagyon gyorsan szárad, így nem gáz 4-5 naponta lakkozni. Lemosni is percek alatt egyszerűen megy, a barázdakitöltő lakk kicsit sárga lett a körmöm, de egy mosogatás és hajmosás után elmúlt.
3 dollárt természetesen megért (már csak külön-külön a két lakk is), nagyon vagány ez a banán köröm. 25 dollárt, azaz több mint 5000 forintot biztosan nem fizetnék értük, talán akkor, ha kék vagy lila lenne. 9 font a webshopon az egy darabos sima lakk, ami a font jelenlegi árán közel 4000 forint. Nekem erre nincs igényem igazán. A márka nem csak körömlakkokkal foglalkozik, de ez a fő profiljuk.
Mivel munkahely ügyben remélem nem lesz változás, ezért a homoklakkok felé fogok inkább mozdulni, mert azok szépen (nem feltűnően) kopnak, nem pattognak.
Mit gondoltok a sárga körmökről?
Ismeritek a Ciaté márkát?

6 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszenek ezek a lakkok. A márkáról még nem hallottam és az igazat megvallva ha ennyi pénzem lenne lehet hogy Opi lakkot vennék. Örülök, hogy végre valaki őszintén ír a körömlakk tartósságáról, mert mindig mikor másoknál azt olvastam, hogy milyen szuper lakk és kibír 10 napot! lepattogzás nélkül, rosszul éreztem magam hogy nálam legtöbbször 2 napot nem bírnak ki

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszenek ezek a lakkok. A márkáról még nem hallottam és az igazat megvallva ha ennyi pénzem lenne lehet hogy Opi lakkot vennék. Örülök, hogy végre valaki őszintén ír a körömlakk tartósságáról, mert mindig mikor másoknál azt olvastam, hogy milyen szuper lakk és kibír 10 napot! lepattogzás nélkül, rosszul éreztem magam hogy nálam legtöbbször 2 napot nem bírnak ki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért majd dokumentálom egy olyan időszakban is, amikor nem körömlakkölő munkanapjaim lesznek, de szerintem ha kesztyűben járnék.kelnél akkor is 5 nap. Nekem puhák és hajlékonyak a környeim, akármilyen vitamin szedek, vagy kenem körömerősítővel. Így meg hogy hajlik jobban pattog, mint egy erőskörműnek.
      A 10 napot sehogy nem tudom elképzelni, főleg, hogy az már nem is egészséges. Nekem a körmöm szól 5 nap után, hogy "Hagyjál! Pihenni szeretnék." és ha nem hagyom elkezd foszlani meg törni, szakadni.

      Törlés
  3. Ritkán készítek telibe sárga körmöket, mert nagyon nehéz olyan krémes sárgát találni, ami megfelel az ízlésemnek. Én kedvelem a sárga színt, amennyiben az halvány, és inkább a hűvös citrom-tartományban mozog. Ehhez képest van pár kukoricasárgám, napsárgám, aranyló sárgám, mert a drogériás világítás becsapta a szememet.
    Két év reménytelennek tűnő hajsza után végre sikerült egy szuper fagyosan hűs sárgára szert tennem, ráadásul én is leárazottan jutottam hozzá-egy Catrice sárga körömlakk, nem győzöm dédelgetni, olyan kis szép, és még így is azt kell mondjam, hogy hiába a tökéletes színhatás és finis, mégsem kentem még fel teljes körömzetre! :D

    Szerintem társítani fogom inkább más színekkel.

    Az általad bemutatott Ciaté egyébként tetszik, a csillámpor is jó.
    Elméletileg az ilyen csillámport úgy is érdemes használni, hogy a friss, kétrétegű lakkozott körmödet egy legyező ecset segítségével finoman meghinted a porral, lekocogtatod a fölösleget, majd a csontraszáradás után átkeféled kicsit a felületet puha kefével, és ezután NEM feded le fedőlakkal, hanem úgy hagyod.
    Elvileg nem kopik le, csak a felesleg, és látványosabb az effekt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hupsz,nem válaszként kommenteltem, hanem csak úgy :(
      Itt lejjebb van a válaszom, csak béna voltam :(

      Törlés
  4. Én jéghideg citromsárga szemfestéket keresek, de eddig ez sikertelen. :(
    A nem lakkozom le fedőlakkap dolgot mindenképpen ki szeretném próbálni, de ahhoz várok egy 3 napos szabadnapos szünetet, mert ha egy napig bírja csak, akkor sok értelme nem volt.
    Most vegyeses sárga és málna a körmöm, mint egy ovisnak, valami baj van az agyammal, ezek nem az én színeim :)

    VálaszTörlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány