2015. augusztus 9., vasárnap
Zsákmány, avagy vettem egy csomó mindent és meg kell ezt osztanom valakivel
Megírom életem első zsákmányos bejegyzését, mivel mostanában elég sok új dolgot vettem, és mind remek termék. A többsége bioboltból van, de igazából mind kapható ott, csak én akciósan egy másik boltban vettem párat. Vannak itt régóta a listán szereplő dolgok, és persze egy kis impulzusvásárlás is becsúszott.
Andalou
Naturals All-in-One Beauty Balm 30 faktoros fényvédővel
Ez a kence már nagyon
régóta a listámon van, sokáig figyeltem az akciós cuccok között, de sosem volt,
így megvettem eredeti áron, ami 22 CAD volt. Tele van minden jóval és
fényvédővel, ami nálam a döntő szempont volt, mert az Uriage fényvédője, ami
nekem van, azért jó is meg nem is. Két használat után állíthatom, hogy a
következő havi kedvencek között ott lesz. Kinyomva bőr színű, de felkenve nincs
színe. Annyi színező anyag van benne, ami elnyomja a fényvédő fehérségét. Nem
egy szuperkönnyű viselet, de közel sem olyan zsíros, mint a fényvédők általában
szoktak lenni. A Yamuna ásványi alapozóval nekem remekül teljesített, de
biztosan fogok róla hosszabb tesztet is írni.
BEVÁLT, részletesen ITT írtam róla.
BEVÁLT, részletesen ITT írtam róla.
Andalou
Naturals Turmeric + C Enlighten Serum, azaz kurkuma és C vitaminos világosító
szérum
C vitaminos szerumot
egy jó ideje szeretnék, viszont azért arra lusta vagyok, hogy szérum arcra,
szérum szemre, krém ide, krém oda, meg még ezer dolog. Láttam a bioboltban egy
nagyon ígéretes C vitaminos szérumot, de azért 50 dollárt talán kicsit jogosan
sokallom (ennél vannak persze sokkal drágábbak is). Ennek az Andalou Naturals
szérumnak az eredeti ára 30 dollár, amit leakcióztak 16-ra, amit aztán 12-re,
és ekkor jöttem én. Remélem hatásos lesz, mert messziről ugyan nem látszanak a
foltok, én közelről látom. Pumpás kiszerelésű, az anyag könnyed sárgás színű,
gyorsan beszívódós.
BEVÁLT
BEVÁLT
Lily
of the desert 99% aloe vera Gelly
Ez is egy régóta
kívánságlistás termék. Igazából fogalmam sincs a márkáról, 6 dollár volt, ami remek
ár a 114 gramm aloe gélért.A gél bio aloe verából készült parabén és
mesterséges színezék nélkül, és nem tesztelték állatokon. Könnyed, hűtőben
tárolva igazi hűsítő élmény. Vízhiányos bőrömre csodát várok tőle és a
következő terméktől.
BEVÁLT
BEVÁLT
Aura
Cacia Jojoba Skin Care Oil
A jojoba olajnak
alacsony a komedogén indexe, azaz nem okoz pattanásokat, de segít a gyulladásra
hajlamos bőrnek nem túltermelni a faggyút. Azt hittem csöpögtetős nyílása van, de mint kiderült,
olyan, mint a Heinz ketchupnak, és kilő egyből egy csomót. Ennek a résznek nem
örülök, még ki kell találni a használati módját. Viszont 100% tisztaságú egy összetevős
az olaj, nincs benne semmilyen szintetikus plusz összetevő, sem kőolajszármazék
vagy parabén.
Avalon
Organics Volumizng Shampoo rozmaringgal
Szépek az összetevői a
levendula ellenére is, nincs benne sem SLS sem SLES. Erről még egy ideig nem
lesz vélemény, mert van egy rakat sampon itthon, viszont 5 dollárra le volt
akciózva a 10-ről, így nem tudtam otthagyni a boltban. 325 ml és billentős a
teteje, amit külön szeretek benne már most.
BEVÁLT
BEVÁLT
Newco
Natural Technology Toothpaste Kiwi-lime ízben
Ez egy impulzusvásárlás
volt, mert életemben nem láttam kiwi és lime ízű fogkrémet. Az összetételét
azért lecsekkoltam, ha fluoridos lett volna, akkor visszatettem volna. Azt állítja
magáról, hogy 100%-ban természetes. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz, de az
még odébb lesz, hogy megtudjam.
UTÁLOM, de nem az ő hibája. Akartam egy kiwis fogkrémet, megkaptam. De nincs semmilyen mentolosság benne, és nem érzem tisztának tőle a számat.
UTÁLOM, de nem az ő hibája. Akartam egy kiwis fogkrémet, megkaptam. De nincs semmilyen mentolosság benne, és nem érzem tisztának tőle a számat.
Vas
tabletta, Chelazome
Egész életemben minden
vérvétel vashiányt mutatott ki, így ezt szoktam mindig venni, és eszegetem, de
nem viszem túlzásba. 90 kapszula, elfelejtésekkel együtt majdnem 4 hónapra elég
10 dollár alatti áron. Egyszer olvastam a Krémmánia egyik kommentelőjétől, hogy
a vashiány miatt vannak nagy karikák a szemünk alatt, az hogy ebből mi igaz nem
tudom, de lelkesen eszem, hogy szép legyek.
Gabriel
körömlakk Lagoon színben
A Gabriel márkát már
nagyon régen nézegetem és eredetileg alapozót akartam tőlük venni. Alapozót nem
fogok, bár nagyon jók, és van pontosan jó szín is, csavaros kis üvegben
árulják, aminek van egy kupakja és ennyi, nincs pumpája, én meg még egyszer
ilyennel nem szívatom meg magam. Körömlakk, rá kell nézni erre a színre és
nincs is több kérdése az embernek. A kupakja jó nagy, kíváncsi leszek, milyen
lesz ezt használni.
A felvitel okés, a száradási idő katasztrófa, viszont istennős a színe. Részletesen ITT tudod megnézni, mit gondolok róla.
A felvitel okés, a száradási idő katasztrófa, viszont istennős a színe. Részletesen ITT tudod megnézni, mit gondolok róla.
Burt’s
Bees Mangó és Naracs radír
Tudtátok, hogy pár hete
halt meg Burt? Tényleg az ő képe van a cuccokon.
Na, szóval a radír,
ezen nincs rajta, hogy body vagy face, csak annyi, hogy tartsd távol a
szemedtől. Oldalról lekvárnak néz ki, még nem bontottam ki, mert egy halom
cuccot el kell használnom, de hát ez is akciós volt és 15 helyett 8 dollárért
nem hagyhattam ott. Tetszik, hogy van rajta rendes fólia, mint a Nutellán, így
tutira nem mancsolt bele senki már korábban. A tégelyes kiszerelés egyébként
nem tetszik, csak a Burt’s Bees tud ilyenre rávenni.
Ezek lennének az új
dolgaim, aminek a fele egyből használatba áll, a másik fele megy a raktárba,
mert van nem is kicsi. Ahogy látszik, igyekszem azért a lehető legtöbb dolgot
akciósan beszerezni, inkább korábban, amikor még nem is kell.
Miről szeretnétek
tesztet először? Válasszatok és kenem magamra ízibe
Labels:
Andalou naturals,
Arcápolás,
Avalon Organics,
Biobolt,
Burt's Bees,
Gabriel,
Natúr,
Zsákmány
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
- ► szeptember (27)
-
▼
augusztus
(30)
- Kuka Kedd, új sorozat az Frozen Beauty csatornáján
- Andalou Naturals All-in-One Beauty Balm 30 faktoro...
- Augusztusi kedvencek
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Első felvonás
- Sárga smink a sárga körmeimhez
- Ciaté, életem első (második) citromsárga körömlakkja
- Videó, mindent ki kell próbálni egyszer
- Smink TAG, amiből kiderül, hogy mennyire vagyok függő
- Yamuna vs. Kell a Púder zöldje
- Cargo szempillanövesztő spirál estére
- Születésnapomra írtam
- Divat és én II. rész / Mi áll nekem jól? Milyen ru...
- OCC, azaz Obsessive Compulsive Cosmetics ceruzái a...
- Kék szemsmink két vonalból
- Mik a legegyszerűbb különbségek, amiket TV-ből min...
- Gondolataim a beauty bloggerségről, a világáról és...
- Púderparádé, avagy, hogyan javítsuk meg az összetö...
- Dupla fonat a hajmosás ellen
- Zsákmány, avagy vettem egy csomó mindent és meg ke...
- Gyógyszerek, vitaminok, gyógyszertár
- Júliusi kedvencek
- Urban Decay Naked Smoky paletta egy hetes benyomások
- Szárazsampon, COLAB Paris
- Happy Skin TAG, ahogy én látom a bőrápolást
- Heritage fesztivál III.
- Heritage fesztivál II. rész
- Heritage fesztivál, a nemzetek ünnepe rengeteg képpel
- The Body Shop Tea Tree Squeaky-Clean Scrub, egysze...
- Főzés. Mi ugyanolyan, mi más? Érdekességek
- Carboot sale, Parking lot, azaz zsibvásár
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
A kék körömlakk az, amit nagyon szívesen megnéznék nálad részletekbe menően! :D
VálaszTörlésImádom a kék lakkokat, van is egy hasonló Avonom, ami kissé nehezen adja magát, ritkán használom.
Valamelyik nap akkor azt használom. Csak nekem mindig sikerül a körömbőr részt is kicsit összepacsélni, nem egyblogos minőségű a végeredmény :( majd idővel.
TörlésNagyon szépnek néz ki, remélem az is lesz, mert nem volt egy olcsó dolog, de kiváncsi voltam, mit tud egy körömlakk a bioboltból
Jahogyezegy bioboltos? :D
TörlésEz méginkább felcsigázott.
Ne aggódj, kend be egy vékony, éles ecsettel (pl egy szemhéjtus pengeéles ecsettel) a körömágyad mentén a bőrt vazelinnel vagy étolajjal vékonyan úgy, hogy a körmöket ne maszatold össze.
A lakkozás befejeztével szépen le tudod kaparni, ha véletlenül kifutottál a keretből.
Egy hasonló ecsetet szoktam használni a körömágytakarításhoz is, lakkozás után, ekkor tiszta acetonnal szépen ki tudom javítani az egyenetlen ívet is fölül, hogy kamerakompatibilis legyen.
Engem ez a videó tanított takarítani, ha nem baj, belinkelem. :)
//www.youtube.com/watch?v=tznOeRpQHbM
Jaja, bioboltos. Az alapozójuk kellett volna, de nincs pumpája, így bármilyen szép a színe lemondtam róla. Tetszik a Gabriel márka filozofiája, egy vicces meleg fekete srác csinálja, csak még nem nagyon lehet sok helyen kapni a cuccokat.
TörlésKöszönöm az ötletet, kipróbálom mindenképpen. Dehogy baj ha linkelsz :)
Körömlakk és radír, aztán a C-vitaminos szérum :D
VálaszTörlésA lakkot elég, ha 1 ujjadon megmutatod. Nem kell tökéletesnek lennie.
Naneeee! :D
TörlésNehogymár megússza, én követelem az ötujjas bemutatót! :D :D .D
Megteszek minden tőlem és lapát kezeimtől telhetőt :) :) :)
Törlés