2015. augusztus 11., kedd

Púderparádé, avagy, hogyan javítsuk meg az összetört préselt púdereinket?


Ez a bejegyzés két haldokló és nagyon szomorú púder újjáéledési kísérletéről fog szólni. A betegebbik a 001 Tranparent a csak megöregedett a 004 standstorm nevű a Rimmel Stay matte kollekcióból. Nézzük, mit tudunk tenni, ha ez a kép fogad bennünket:
Van egy törött és egy „éppen hogy csak van benne” állapotú púderünk. Ezer helyen olvastam azt a tippet, ami szerint, ha eltört valamilyen préselt sminktermék, törd össze még jobban, tegyél rá alkoholt, nyomd össze és másnapra jó lesz. Ez a kísérlet fog most következni képekkel.

 Ahogy azt hallottam, kicsit azért félve, de bátran nekiestem egy kiskanállal mind a kettőnek. Még külön-külön összetörögettem, aztán összeöntöttem és kevergettem, amennyire csak el lehetett keverni a két színt. Valamiért lelapítottam, de aztán inkább visszalazítottam. Lelapítva talán nehezebb megy benne szanaszét az alkohol.
Következhetett a művelet legfontosabb eleme az alkohol. Mivel itt a boltban fél literes ennek a legkisebb kiszerelése (máshol is?), és nincs rajta semmilyen szűkítő, jónak láttam mindezt egy tányér felett csinálni. Két csapott evőkanál alkohol ment bele, először eggyel próbáltam, hogy nehogy túl sok legyen, de egy kanál alkohol határozottan kevés volt. Ebből lett a következő gusztusos trutyi.
Az alkohol elég hamar elkezdett elillanni. Egy fél óra múlva már jól nézett ki a dolog. Ott látszik az ujjlenyomatom még. Ahogy a képen is látszik, igyekeztem az anyagot az egyik oldalra terelni, mert itt kép icipici mennyiséget öntöttem össze. Egy nagy rendes púder összetörésekor erre szerintem nincs szükség.
Pár óráig nem volt semmi változás, ugyanúgy nézett ki. Később, olyan 3 óra múlva már kezdett repedezni. Na, erre én nem számítottam. Vagyis igen, mert valahol ki kell jönni az alkoholnak, és ha az kijött nem marad a helyén semmi, szóval fel voltam rá készülve, de nem ennyire.
Másnap reggel készültek kész készek. Nem repedt meg jobban a cucc, ennek nagyon örültem. Annak is, hogy a macskák nem játszották el az éjszaka alatt. Belenyúlva azért ez nem olyan, mint az eredeti, sokkal nagyobbak a „szemcsék”. Kis összedörgivel még jó is lehet a dolog.
Két féle ecsettel fogom kipróbálni, egy puhával és egy tömöttel. A puhától azt várom, hogy nem teszi tönkre a művemet, viszont lehet, hogy darabos lesz a fejemen a púder. A tömött lehet újra széttöri a púdert, de a fejem biztosan nem lesz púderdarabkás.
A kipróbálás a várt eredményeket hozta. (Hú ez nagyon olyan lett, mint a hipotéziselméet statisztika órán) A puha ecsettel nem nagyon tört meg az anyag, sőt csak éppen hogy, viszont a Real Techniques tömöttebb ecsetével már porzott rendesen. Arcra felvinni simán ment mind a kettő ecsettel, eldolgozás után nem volt különbség az arcfelek között.
Sikeresnek ítélem meg a kísérletet. Az anyagköltség két csapott kanál alkohol, és ha valaki közben nem fényképezgeti, akkor 5 perc időráfordítást igényel.
A kapott púder nincs úgy lepréselve, mint korábban volt, ezért az arcot figyelni kell, hogy nehogy maradjon az ecseten darabka, de ennyi az összes, nem kell vele többet foglalkozni. Mivel egy halálra ítélt terméket mentünk meg az alkoholos újjáélesztéssel, így mindenképpen hasznos kipróbálni, legfeljebb nem jön be, nincs mit veszteni.

Ti próbáltátok ezt a módszert korábban?


2 megjegyzés:

  1. Ez még mindig jobb módszer, mint kidobni, olcsóbb is. Ügyes voltál amúgy, szerintem jól sikerült. :)
    Én még nem próbáltam, mert loose púderem van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, igyekeztem mindent megörökíteni, ilyenkor kicsit szűknek érzem az írott felületet.
      Az legalább sosem tud összetörni, utazáskor hasznos tud lenni.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány