2015. augusztus 27., csütörtök
Sárga smink a sárga körmeimhez
Sárga nap következik. Igazából
a történet lényege az, hogy vettem sárga körömlakkot (nem is értem mi van velem
mostanság). Gondoltam a sárgával párosítva az Urbay Decay Naked Smoky barna
színét, a Whiskey-t majd tudom próbálgatni (a Password-re vagyok rákattanva).
Kezdésképpen az alapra (Etude House Proof 10) mindenhova odapakolásztam a sárgát. Ennek oka, hogy a Coastal Scents sárgaja valljuk be pigmentáltságban sehol sincs az Urban Decay-hez képest, és nem akartam, hogy a sárga nagyon mosott legyen. Szóval sárga, utána pedig jöhetett a mélyítőbe a csipet Combust (hogy túl sötét se legyen) és utána a Whiskey, a barna mindezt a Smoky palettához kapott ecsettel. Aztán újra a sárga, de most nedves ecsettel (CS BR-C-N51), hogy fogjon is valamennyire (kell egy rendes sárga). Mivel már napok óta nem volt kihúzva felül a szemem, most a barna színnel, nedves pindurka ecsettel (Bőszecset 801) megtettem. Ez a barna-sárga párosítás tetszik, kicsit őszies, mint ezen a napon az időjárás is volt.
Vízvonalra a Sephora Banana Split nevű ceruzája került. Szempillaspirál a
Clinique High Impact mascara.
Szemöldökömre a MAC
fluidle gelcreme került dirty blonde színben, erre tettem egy kicsi Password
szín, hogy elnyomjam a vörössességét.
Arcra az új Andalou Naturals
BB (All-in-one Brightening) krémje került, amire némi korrektor, a pöttyökre és
a szem alá, ez a Maybelline Affinitone-ja, amit a Zoeva 142-es ecsetével
dolgoztam el. Erre még jött a Yamuna ásványi alapozója a Bőszecset cuki kis
kabukijával. Pirosító a Lancome Blush Subtil Aplum színe a Zoeva 127-es
ecsetével.
Mivel egyetlen sárga
felsőm van, de az hosszú ujjú, barna sincs igazán, így pirosat vettem fel
hozzá, szerintem nem nézett ki rosszul. Jópofa ez a sárga, és tényleg szeretnék
majd egy igazi rendes sárga szemhéjpúdert is, de azért nem az a tipikus
mindennapi szemsmink szín.
Mit
gondoltok a sárga szemfestékekről?
Ti
mennétek így dolgozni?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
- ► szeptember (27)
-
▼
augusztus
(30)
- Kuka Kedd, új sorozat az Frozen Beauty csatornáján
- Andalou Naturals All-in-One Beauty Balm 30 faktoro...
- Augusztusi kedvencek
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Első felvonás
- Sárga smink a sárga körmeimhez
- Ciaté, életem első (második) citromsárga körömlakkja
- Videó, mindent ki kell próbálni egyszer
- Smink TAG, amiből kiderül, hogy mennyire vagyok függő
- Yamuna vs. Kell a Púder zöldje
- Cargo szempillanövesztő spirál estére
- Születésnapomra írtam
- Divat és én II. rész / Mi áll nekem jól? Milyen ru...
- OCC, azaz Obsessive Compulsive Cosmetics ceruzái a...
- Kék szemsmink két vonalból
- Mik a legegyszerűbb különbségek, amiket TV-ből min...
- Gondolataim a beauty bloggerségről, a világáról és...
- Púderparádé, avagy, hogyan javítsuk meg az összetö...
- Dupla fonat a hajmosás ellen
- Zsákmány, avagy vettem egy csomó mindent és meg ke...
- Gyógyszerek, vitaminok, gyógyszertár
- Júliusi kedvencek
- Urban Decay Naked Smoky paletta egy hetes benyomások
- Szárazsampon, COLAB Paris
- Happy Skin TAG, ahogy én látom a bőrápolást
- Heritage fesztivál III.
- Heritage fesztivál II. rész
- Heritage fesztivál, a nemzetek ünnepe rengeteg képpel
- The Body Shop Tea Tree Squeaky-Clean Scrub, egysze...
- Főzés. Mi ugyanolyan, mi más? Érdekességek
- Carboot sale, Parking lot, azaz zsibvásár
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Dolgozni? Simán! :)
VálaszTörlésDolgozni? Simán! :)
VálaszTörlésNagyon helyes, vagyány csaj vagy!
TörlésA sárga szemhéjpúder-küldetés dettó olyan, szerintem, mint amikor sárga körömlakk után vadászik az ember, szinte esélytelen igazán jó árnyalatot találni, ami jól pigmentált, és tartós is.
VálaszTörlésEgy csipet sárga nagyon jól mutat a szemsminkben, mert nagyon figyelemfelkeltő.
Most, hogy olvastalak előszedegettem a szemhéjpúdereimet, pigmentjeimet, ezen belül a sárgáimat, és meg kell állapítsam, értelmes sárgám nincs, és ez most szinte fizikai fájdalmat okoz!
Én a Moyrashop-ban láttam ígéretes pigmenteket, közöttük nagyon élénk sárgát is, csillámpor nélkül, szerintem rendelek majd. A Moyrától van már pár csillámos pigmentporom, szép összetétellel, jó minőségben, a pigmentporaikra is kíváncsi leszek.
A sárga alapszín, életfontosságú hogy legyen jó sárgánk! :D
Jajjj, nem akartam benned felkelteni a sárgát kell venni kisördögöt :)
TörlésHogy honnan lesz sárgám még nem tudom, nem nagyon szeretnék rendelni.
A rendesen pigmentált sárga egy nagyon fontos dolog! :)
Nagyon jól áll és a hajadat is imádom így és nem is kell ennél erősebb legyen a sárga! :) Egyébként fehér alapon szerintem a Coastal Scents szemhéjpúderei is nagyon jól tudnak működni.
VálaszTörlésNagyon változóak a színek, és azok erőssége. A sárgák nálam valahogy kicsit gyengébbek, mint mondjuk egy lila vagy piros :(
TörlésMost hogy mondod, van fehér szemcerkám, hétvégén alkotok valami durvasárgát, hátha :)