2016. január 11., hétfő
KUKA KEDD 20. HÉT
20. hét te jó ég.
Tudjátok ez mit jelent? Oké lassan, de biztosan megszabadultam 20x3, azaz 60
ruhadarabtól és 60, ami elég hihetetlen, de igaz, 60 darab teljesen felesleges
kozmetikumtól.
Kicsit büszke vagyok
most magamra. És igen, egyedül nem ment volna, ott figyelnének a polcon vagy a
szekrényben. Szóval köszönöm.
A szekrényből:
Három egyforma top
távozik a szekrényből az Old Navy márkától. Az oka az, hogy lusta voltam
felpróbálni őket, amikor megvettem és ebből bizony L-es kellett volna az M-es
helyett. Így ezek most kicsit rövidek. Pont annyira, hogy a derekam pont kilegyen
belőle, ha mocorgok. Pedig csak a derekam miatt vettem, nem hordok spagettipántos
toppot. Nem erre nincs szükségem, meg egy felfázásra sem.
A fürdőből:
Nem tudom mi történt,
de ez a Clinique High Impact Mascara mini megváltozott. Régen ez 2-3 hónapig is
jól működött, de most meg valahogy egy hónap után elkezdett potyogni. Értem én
hogy mini, de ez nem szép tőle. Most kinyitottam az ugyanilyen mini kiszerelésű
Estée Laudert, hát az meg már első naposan is sűrű. Szomorú, majd jön ide, ha
feladtam vele a küzdelmet.
Holika Holika Sweet
Cotton BB krém, ami a világ legszebb porcelánbőrét varázsolja. Igen ám, de
mondjuk 2-3 óra után a bőröm egy kaktusznak érzi magát, ennél hosszabb idő után
meg kiszáradt múmiának. Ha egymás után használom 2 napig, akkor utána
lapocskákban hámlik a bőröm. Igen, elég gusztustalan. Összefoglalva lehet, hogy
a világ egyik legjobb fedésű arcra való „temperája”, de ha tönkreteszi a bőröm,
akkor nem sokra megyek vele.
A harmadik a sorban egy
körömlakk lesz a Color Clubtól. 7 darabos csomagban vettem, ez az első, ami
repül, de szerintem jön a többi is hamarosan. Nem, nem fogom rázogatni meg kevergetni,
meg szenvedni vele. Egy éve vettem, és így néz ki. Itt nagy gondok vannak, mert
lassan minden egy éves körömlakkom így néz ki. Pedig nincsenek melegben, se
hidegben, se fényen, se semmi extra.
Ezek lennének a
jubileumi 20. hét távozó cuccai. Ezt a BB krémet és a múlt heti Estée lauder
alapozót is nagyon sajnálom. Ha sminkesként dolgoznék persze lehetne
hasznosítani. De nem, csak magamat sminkelem, tehát minden hasonló dolog, ami
kevergetést igényel, az idegesítő.
Nálatok mi a helyzet kukafronton?
Ki az, aki még mindig sunnyog a
nyári ruhák selejtezésével?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
január
(27)
- Mindennapi társaim Januárban
- Vásárlós vasárnap, karácsony utáni leárazások
- Kusza gondolatok a képzeletbeli naplómnak
- Érdekességek, különbségek, hasznos dolgok a vezeté...
- Sok kicsi sokra megy, avagy Eyelining set a Real T...
- KUKA KEDD 22. HÉT
- Tudtátok, hogy a Ciaté márka szempillaspirálokat i...
- Készülj velem! – Szemöldökcsinosítás: Anastasia Be...
- 12 dolog, amivel ki lehet borítani
- Brushegg, a segítség mini formában
- Tényleg olyan jó az Anastasia Beverly Hills Dipbro...
- KUKA KEDD 21. HÉT
- Angyalok ecsetkészlete? MAC Enchanted Eve Essentials
- Vásárlós vasárnap Koreából
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- A nap bloggere
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt II. rész
- KUKA KEDD 20. HÉT
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt I. rész
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- 2015 legjobbjai, 2016 kezdőcsapata
- Andalou Naturals Meyer Lemon Creamy Cleanser
- KUKA KEDD 19. HÉT
- Készülj velem! – Pirosító: Tarte Amazonian Clay 12...
- Decemberi kedvencek
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizennegyedik ese...
- Üvegvisszaváltás
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
gratulalok a 20. heti jubileum alkalmabol! Nekunk sem ment volna nelkuled!
VálaszTörlésHehe, en sunnyogok:). Tartogatom a ruhakat a kovetkezo Gardrobra. Majd tavasszal eladom oket, ami nem megy el, az meg ajandek vagy adomany lesz es tovabb nem tologatom.
Kozmetikumok kozul tegnap a kezembe akadt egy Crabtree end Evelyn radir, ami kezre valo. Legalabb 2 eve pakolaszom. Durva ekcemat hoz elo azonnal a kezkrem parjaval egyutt. Nem voltak rosszak csak az en borom ilyen hisztis az illoolajok miatt. Meg van 2 repulo Artdeco szemhejpuder. Regiek nagyon. Ma csak ennyi.
Vásárra vinni azért más, így megéri tartogatni.
TörlésEz a mennyiség tök sok, szuper. Az nem szuper, ha ekcémát okoz valami :( Annak bizony mennie kell.