2016. január 3., vasárnap
Decemberi kedvencek
Összefoglalva a
decembert beteg voltam, utána még betegebb és a megint megint csak kicsit
voltam beteg. Csodás, mint ahogy a – 20 is. Pedig nem jellemző rám, de persze a
karácsonyi hajtás a boltban nem tett jót nekem. Elmúlt.
December elején még
nagyban égtem a Kat Von D lázban, panda szemekkel, amihez ugye jár a tökéletes
arcsmink is. Aztán amikor az orrom Rudolfossá vált leadtam arról, hogy a
szememet is vörösre vagy szivárványosra festegessem. Maradtak az egyszerű
dolgok.
Illetve megérkezett az
életembe a The Body Shop doboza is, ami sok újdonsággal robbant bele a mindennapjaimba.
Nézzük sorba a
kedvenceket!
Arcsminkben ugye maradt
az egyszerűsítés. Így került előtérbe újra az Yves Rocher BB krémje a Peau Parfaite hat az egyben, de fényvédő
nélkül. Nem azért lett kedvenc, mert csodát tud, hanem mert kézzel fél perc
alatt megvan, a vörösséget elfedi az orrom körül. Most csak ennyi kellett. Na
meg el kéne használni, mert nem mai darab.
A BB krém színe az a
tökéletes, amire azt mondjuk, hogy tökéletes. Nem rossz, de jobb, ha hozzá párosítom
a Yamuna ásványi alapozóját, és így
lesz tökéletes, kissé rózsaszínes porcelánbőröm, ami miatt itt orosznak néznek.
A Yamuna alapozó színe a 047 Cream.
Az alapozó
elmaradhatatlan testvére a cuki Bőszecset
kabuki. Még mindig nem hullott ki belőle egyetlen szál szőr sem. Sokszor
említettem már, és a 2015-ös kedvencek között is helyet kap majd.
Szemsminknél a már
bemutatott Stila hármas szemhéjpúder
volt a befutó. Na jó, csak mert a Kat palettát nem akartam 100. cikkbe is
előhozni. Szóval a Stila, ami pillanatok alatt fenn van, mondjuk a Zoeva 221-es ecsetével. Könnyen össze
lehet satírozni a színeket, és már szaladni is. Karácsony környékén pedig tőlem
szokatlanul ezek a színek egészen közel kerültek hozzám.
Ehhez a Stila trióhoz
pedig teljesen gondolkodás nélkül a Pixi
ceruzák - Endless Silky Eye Pen - másztak a kezembe. Ők is szerepeltek már
kedvences bejegyzésben, és szerintem még fognak is. Annyira nagyon szép színük
van, mint amennyire puhák és könnyen kezelhetőek. Tökéletes páros.
A The Body Shop naptárból megérkezett hozzám az új és rugós
szempillagöndörítő. Igen ő az, aminek semmi köze nincs a karácsonyhoz és mégis
beletették a naptárba, de nem bánom, mert régóta szerettem volna venni ilyet.
Csak nem jutottam megegyezésre magammal, hogy vajon jobb-e a drágább, vagy
teljesen ugyanazt tudják. Ezt most nem fogom megtudni, viszont egy olyat
sikerült megkapni, amit nagyon szeretek. Tökéletesen passzol, és nagyon jó vele
dolgozni.
Az utóbbi idők nagy
kedvence volt még sminkelés terén az Anastasia
Beverly Hills Brow Wiz szemöldök csinosító ceruzája és keféje. Direkt nem
csak a ceruza részét írom, mert a kettőt együtt szerettem meg. A teszt róla/róluk
már elkészült, csak a sok egyéb cikk miatt még nem került ki. hamarosan…
A The Body Shoptól egy másik kedvenc a Strawberry lip butter ajakápoló. Az orrom alá. Tényleg csodát tesz.
Tudom ennél sokkal jobb dolgokat is lehetne venni erre a célra, főleg
parfümmenteset, de ha ez már így van, minek vennék mást. Ajkakra is bevált,
olyan mindent egyben kicsit.
A testápolókkal
kapcsolatban változó hozzáállású vagyok. Igazán nincs rájuk szükségem
szerencsére. De azért használom, mert tudom, hogy a bőröm ezt megköszöni, még
ha nem is ugrálva és csápolva teszi azt. Pedig vicces lenne. Szóval Lancome Trésor testápoló, ami egy
nagyon folyós és nagyon könnyű anyag. Ebből is jön, hogy pillanatok alatt
beszívódik. Ebből az illatból van egy kisebb parfümöm is, a férj nagyon szereti
az illatát. Egyetlen hibája, hogy lassan az elfogytak bejegyzésben landol.
Pancsoláshoz és
testápolásra a szívembe lopta magát a The
Body Shop Fuji Green Tea illatú tusi és testápoló. Egyrészt párban kerültek
hozzám, másrészt pedig nem az a csajos illat. Legalább is a kolléganőim szerint
ez olyan Ildis, nem rózsaszín, nem cukros. Egyszer majd írok egy cikket arról,
hogy hogyan képzelek el illatokat elmondás alapján. Ez egy vicces dolog. Ezt
valahogy olyannak gondolom, mikor a keleti szigetvilág tengerpartján tea alapú
koktélt szürcsölget az ember naplementekor. Aztán persze most lehet, hogy
fogjátok a fejeteket.
A hónap nagy kedvence
lett még a H&M-ből származó fülbevalóról ez a szarvasos pár.
Annyira édes, cuki meg mindenféle jópofa jelző. Egy (kettő) „cuki ronda
karácsonyi pulcsim” van, illetve a fülbevalók, ennél többek nem fektettem a
karácsonyba, viszont ezeket meg szívesen hordom. Azért poénból egyszer kétszer
tavasszal és nyáron is a fülembe teszem, hátha valaki észreveszi.
Ezek lennének a
decemberi kedvenceim. Nem sokára érkeznek a 2015-ös év kedvencei is, szerintem
már mind ismert lesz.
Ha nem szeretnétek
lemaradni az új cikkekről, iratkozzatok fel a blogra, kövessétek a Facebook
oldalát a blognak illetve megtaláltok a MagyarBlogok.hu-n és a Bloglovinon is.
Instán pedig egy csomó kép vár titeket.
Nálatok mik voltak a kedvencek?
Mindenkinél karácsony illat tombolt
vagy csak én gondolom ezt?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
január
(27)
- Mindennapi társaim Januárban
- Vásárlós vasárnap, karácsony utáni leárazások
- Kusza gondolatok a képzeletbeli naplómnak
- Érdekességek, különbségek, hasznos dolgok a vezeté...
- Sok kicsi sokra megy, avagy Eyelining set a Real T...
- KUKA KEDD 22. HÉT
- Tudtátok, hogy a Ciaté márka szempillaspirálokat i...
- Készülj velem! – Szemöldökcsinosítás: Anastasia Be...
- 12 dolog, amivel ki lehet borítani
- Brushegg, a segítség mini formában
- Tényleg olyan jó az Anastasia Beverly Hills Dipbro...
- KUKA KEDD 21. HÉT
- Angyalok ecsetkészlete? MAC Enchanted Eve Essentials
- Vásárlós vasárnap Koreából
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- A nap bloggere
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt II. rész
- KUKA KEDD 20. HÉT
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt I. rész
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- 2015 legjobbjai, 2016 kezdőcsapata
- Andalou Naturals Meyer Lemon Creamy Cleanser
- KUKA KEDD 19. HÉT
- Készülj velem! – Pirosító: Tarte Amazonian Clay 12...
- Decemberi kedvencek
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizennegyedik ese...
- Üvegvisszaváltás
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Igazából csak karácsony környékén sminkeltem, így a szokásos kedvenceim voltak a kedvencek decemberben: Paula's Choice színezett hidratáló (a hosszú nevű, kék csomagolású :P), Bourjois érzékeny szemre való szempillaspirál és a MAC Ruby Woo-ja. Egyéb kedvenceim: Yves Rocher vaníliás téli kézkrém, Paese micellás víz és a Naurel konjac szivacsa. Illetve szerencsére elég mozgalmas volt a hónapom, így kedvencként említeném még a prágai hétvégénket, a csajos napot két volt osztálytársammal, a karácsonyt és a szilvesztert, amit négyesben(ötösben) töltöttünk a barátainkkal: kibéreltünk egy kulcsosházat az erdő szélén, főztünk, ettünk és végigkaraokéztuk az estét :)
VálaszTörlésNálunk még mindig karácsony illat van: mivel mézeskalács-díszek is vannak a fán, ennek illata keveredik a fenyő illatával, imádom :)
TörlésJól hangzik ez a hónap, sőt nagyon jól.
TörlésAz Yves Rocheres kézkrémet úgy meg akartam rendelni, de akkor megint 40 dollárt kell költeni, hogy ne legyen postaköltség.
Egy pillanatra elképzetem, ahogy a sátáni állat Mézit cincálja szét vagy focizik vele :)
A cicáknak biztos tetszene a fa :-)
TörlésBiztos vagyok benne :)
TörlésMagam részéről már megírtam a havi kedvences bejegyzést. :)
VálaszTörlésA füli nagyon aranyos, nekem Mézis van *-*
Én minden pirosságra nátha idején Neograormont vagy mit kenek. Nálam az a csodaszer ^_^ Mondjuk Elvileg erre is van :'D de talán a legmultifunkciónálisabb betegség idején használható krém ^_^
Gondolkoztam már rajta, hogy egyszer megnézem, higy itt mit árulnak ilyen mindenesként, de lusta voltam :)
Törlés