2016. január 25., hétfő
KUKA KEDD 22. HÉT
Új
hét, új kedd, új végzetes döntések.
A szekrényből távozók:
Újra
kedvencektől fogok megválni, mivel az idő vagy a minőség ezt megköveteli.
Első
ez a C&A-s felső. Borzasztóan áll. Az a hatalmas minta
lenyomja a mellem és igazából el is tünteti. Ez még nem is érdekelne, tudok
élni mellek nélkül egy-egy napot, viszont az anyaga tök bolyhos. Ezt
felháborodással írom, mert ezt 2014 őszén vettem, ami azért csak másfél éve sem
volt. Imádom ezt az ujjhosszt, ezt fogom keresni a jövőben.
Ketteskét
a színe fakulása miatt fogom kitenni egyrészről. Emiatt nem vagyok durci mivel
sok évvel ezelőtt túrtam ki, eddig bírta. Amit viszont már régóta utáltam az
az, hogy a mell alatti húzása az baromira nem a mellem alatt van. Ezzel pedig
eddig nem foglalkoztam mert a dekoltázsrésze tök jól néz ki, és megint a
kompromisszumok.
Az
utolsó póló is már vagy 4 éves. A képen nem látszik, de ennek a színe már nem
az igazi. A galléron észrevehető a legjobban, de azért mindenhol látom, hogy
sokat volt mosva. Igazából 20-25 dollár egy ugyanilyen, azt nem mondom, hogy
nem pénz, de ideje újat venni. A kanadaiak már réges-régen kidobták volna.
Viszont
itt jön az, hogy én nem szeretnék ilyen pólót. Ezeket egy időben nagyon
szerettem, amikor még annyira sem találtam a stílusomat, mint most. Nőcisebb
ruhákat szeretnék, mint a középső felső, de az itt egy rémálom. Mindenki sima pólóban
és hatalmas márkajelzéssel járkál. A blúzok olyan egyenesek, hogy egy zsáknak
érzem magam. Nem számít, hogy Calvin Klein, Ivanka Trump, Anne Klein vagy BCBG.
A fürdőből távozók:
Oké,
be kell vallanom valamit. Fogalmam nincs miért és hogyan, de az első két tételt
azt a pótpárnák és a törölközők között eldugva találtam meg. De hogy miért,
arra semmilyen magyarázatom nincs. A két cuccból az egyik az a Lush henna
hajfestéke vörös színben a másik pedig két vörös Diapason festék egy dobozban,
de oxi nélkül. Kis nyomi amikor
költözött teljesen fél, hogy majd itt mitől lesz vörös a feje. Hoztam a színt,
de itt oxit nem lehet kapni egyszerű halandónak, mert az veszélyes. Egy csomó
helyen kérdeztem, majd egy csomó helyen néztek hülyének.
De
a legviccesebb, hogy a költözés után két hónappal már nem akartam vörös lenni.
A
harmadik távozó egy filces tus lesz a Maybelline-től. Ezt a Master piece nevű
tust azért vettem, hogy ezen elgondolkozva és gyakorolva el tudjam dönteni,
hogy kell-e nekem a 24 dolláros Kat Von D tus. Nem jutottam döntésre. Maybelline tust teljesen szerettem használni,
úgy két hétig. De akkor nem csaltam le a tusvonalat akkor sem, amikor szaladnom
kellett. Aztán fakulni kezdett. Jön még
belőle festék, de egy szürkés lukacsos vonalért nem fogok küzdeni vele.
Próbáltam meleg vízbe tenni, hátha hat, nem működött. Miért nem sikerült
dönteni? Ezt megvettem 3-4 dollárért, oké, ennyit tud. Na de mennyire leszek én
kiakadva, ha a Kat Von D tus is megpurcan mondjuk egy hónap alatt. Szóval nem
kell filces tus, ez annak való, aki mindennap azt használja. Arra nem az igazi,
hogy hetente vagy kéthetente egyszer szeretném használni.
A
22. heti listámat láthattátok.
A
múlt héten voltam kimondottan ruhákat venni. Összesen egy kék gatya, egy
blézer-kardigán és egy top jött haza. Előtte a Black Friday-kor vettem ruhákat.
Így a mérleg a Kuka kedd szelektálása felé hajlik erősen, és ez látszik is a
szekrényben az üres vállfákon.
Filces tust napi szinten
használóktól szívesen fogadnék beszámolót,
hogy nekik meddig tart egy-egy
darab?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
január
(27)
- Mindennapi társaim Januárban
- Vásárlós vasárnap, karácsony utáni leárazások
- Kusza gondolatok a képzeletbeli naplómnak
- Érdekességek, különbségek, hasznos dolgok a vezeté...
- Sok kicsi sokra megy, avagy Eyelining set a Real T...
- KUKA KEDD 22. HÉT
- Tudtátok, hogy a Ciaté márka szempillaspirálokat i...
- Készülj velem! – Szemöldökcsinosítás: Anastasia Be...
- 12 dolog, amivel ki lehet borítani
- Brushegg, a segítség mini formában
- Tényleg olyan jó az Anastasia Beverly Hills Dipbro...
- KUKA KEDD 21. HÉT
- Angyalok ecsetkészlete? MAC Enchanted Eve Essentials
- Vásárlós vasárnap Koreából
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- A nap bloggere
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt II. rész
- KUKA KEDD 20. HÉT
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt I. rész
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- 2015 legjobbjai, 2016 kezdőcsapata
- Andalou Naturals Meyer Lemon Creamy Cleanser
- KUKA KEDD 19. HÉT
- Készülj velem! – Pirosító: Tarte Amazonian Clay 12...
- Decemberi kedvencek
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizennegyedik ese...
- Üvegvisszaváltás
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Amúgy milyen színű hajat szeretnél? Szerintem ami most van Neked tök jól áll.
VálaszTörlésA mostani az mosásról mosásra sárgul vissza :( Ha már kiment belőle a sárgásság, majd utána lehet a nagy álmomat megvalósítom, én lila leszek
Törlésúúú, lila haj, az zseniális, nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen lesz :-)
Törlésa szöszi akart lila hajat - ilyen pasztell lilát - de a jóistennek nem lett lila semmivel, majd figyellek :-)
(a szöszi amúgy a 14 éves lányom)
Én is :)
TörlésAzt a nagy mintás fölsőt én az első helyről megtartanám, szerintem tök jól áll neked. A bolyhosságon meg lehet segíteni egy bolyhotlanítóval vagy egy habkővel.
VálaszTörlésNőcis cuccokat meg rendelj a netről, akár az ebay-ról is. A kanadaiakat amúgy itt is messziről kiszúrom mindig, elképesztő igénytelenséggel tudnak öltözni.Van ami nem változik. :)
Jajj tényleg, boholytalanítót akartam venni...
TörlésAz USAból jöttek állítólag rosszabbak, azok még 2 számmal nagyobbat is vesznek abból a sima feliratos pólóból, de ezt csak így hallottam.
Hát kész, annyira jó téged olvasni. :) Filces tusokat szeretem, ezekkel reggel is bátran kanyarintok egy vonalat, de kb. 2 hónap amíg normálisan működik. Most Oriflame-et hsználok, de előtte bejött az Essence egyik filcese is. Amúgy meg, ha nem napi szinten kell, akkor tégelyes-zselés, szerintem... :)
VálaszTörlésNem, nem használom napi szinten. A Clinique zselés tusa is évek óta megvan de nem látom, hogy mit csinálok a jobb szememmel, így azért nehezebb, mint a cerka.
TörlésHétvégén pakolásztam a szekrényemben és eszembe jutottál, amikor nézegettem egy-két felsőt, hogy kidobásra érettek már :)
VálaszTörlésÉn minden nap használok filces tust, a fenti Maybelline-t is hónapokig használtam, szép fekete színe volt. Most egy Avonos darabot használok, szintén hónapok óta. Ha minden nap használod őket, akkor szerintem sokáig kitartanak (én csak a szempillák tövébe húzok vékony fekete vonalat, talán ezért is tart ilyen sokáig :)
Még egyszer megpróbálom a dolgot, hátha nagyobb szerencsével járok.
TörlésBaromi jó az a C&A felső, de tényleg elég rossz helyen van a minta :( Ilyen gallérospólós időszakom amúgy nekem is volt, de gyorsan el is múlt :D
VálaszTörlésNekem is gyorsan múlna, de a többinek meg nincs semmi baja. :)
TörlésTőlem most csak 2 régi szütyő távozott. Az egyik praktikus barna nagymamis kistáska volt, a másik egy téglalap alakú fehér, arany geometrikus mintákkal. Az utóbbit nagyon sajnáltam, mert keveset használtam és tárolás közben ment tönkre. Egyszerűen szétmállott az anyaga (műbőr).
VálaszTörlésHú az olyan idegetíső, amikor elteszek vmit, tudom hogy van, számítok rá, és amikorújra kellene,akkor csak a megfáradt testét találom a cuccnak. Fürdőruhával jártam így sokszor :(
TörlésHello!
VálaszTörlésA bolyhosodást egy nagyon egyszerű módszerrel szoktam megoldani... leborotválom. Nem vicc, az egyik kedvenc nadrágom már szörnyen bolyhos volt, de kidobni nem akartam, másnem otthonra jó, úgysem lát senki. Aztán barátnőm mondta: borotvával végigszaladok rajta és kész. Mondom üsse kavics, kipróbálom, hát bejött. Azóta is nagy örömmel hordom.
Egyébként imádom a blogod, az ilyesfajta cikkek mindig is a kedvenceim voltak (mi, miért, hova, mi volt a vélemény, hasonlók)
Puszi: Sayaa
A boholytalanító kütyü is egyfajta borotva szerűség.
TörlésGatyán még lehet bepróbálkozok, de felsőn csak akkor ha tényleg jól áll az a darab.
Köszönöm szépen, nagyon jólesik, már nem is fáj a hajnal :)