2016. január 1., péntek
Üvegvisszaváltás
Az üvegvisszaváltás egy kicsit másképp
működik, mint Magyarországon. Nem a Tescoba kell visszavinni az üvegeket, hanem
vannak csak visszaváltással foglalkozó helyek. Tejes gallon, narancslés flakon,
sörös doboz, sörösüveg, pet palackok, pici joghurtos flakonok mind ide jönnek,
majd újrafeldolgozásra.
Nézzük, hogyan is működik!
Nézzük, hogyan is működik!
Egy hónap termése, a még kényelmesen elsétálós mennyiség |
Általában itt elhagyatott bevásárlókocsik szoktal lenni, de most veleki összetolta őket egy kupacba hátra |
Kezdjük az elején. A
palack a boltból kerül hozzánk. A boltban egy tejhez ki van írva az ára, a
környezetterhelési díj, ami kifizetendő és nem jár vissza, és a betétdíj, ami
szintén kifizetendő, de vissza lehet szerezni ezt a pénzt. Ez mindenhol ki van számolva, bele van kalkulálva
az árban, de itt így külön ki van írva. Már hogy nem csak a bornál és a sörnél,
hanem az ásványvíznél, a tejnél, a joghurtnál is. Így az ember látja, hogy 6
dollár a yoghurt és még egy az egyéb, hu lehet tényleg össze kéne gyűjteni a
dobozát.
Korábban is szeletíven
gyűjtöttük a szemetet, ezt már megszoktuk. Itt a háznak is van szelektív
gyűjtője, oda kerülnek a spécibb flakonok (ketchup, öblítő, kvasz, kofola)
amiket nem vesznek vissza, illetve a papír és a macskakajás konzervdobozok.
Viszont amiért pénzt adnak, azt elvisszük. Nem a pénz miatt, mert legutóbb 5.3
dollárt kaptunk, ami itt nem egy nagy pénzt. Csak úgy megszokásból. Egyszer
kaptunk 30 dollárt is.
A jutalom, 5 dollár 30 cent |
A hajléktalanok
egyébként ebből a dologból elég jó pénzeket szednek össze. Konkrétan pénzt, nem
ilyen blokkot, amit levásárolhatsz adott boltban.
Korábban egy spanyol
ajkúhoz kerültünk, feltehetően mexikói volt, most turbánosok voltak. Oda kell
tenni a portékát a pultra, ő pakol, számol, jegyzetel. A végén beírja a gépbe
és fizet. Pörögnek ezerrel, folyamatosan viszik a bum-ok a cuccost. A bum nem
csöves, csak hajléktalan. Még az is lehet, hogy van munkája, csak nem akar
lakbért fizetni, ezért a szállón él. Ugyan
olyan rosszul néznek ki, mint a pesti csövik, egy a különbség, nincs
húgyszaguk.
Esett az eső, maradtunk nézelődni A bal alsó képen a kedves úrnak rózsaszín parókája van, a jobb alsón pedig a bevásárlókosarak |
Amerikában mindenkinek van (lehet) egy kocsija, van akinek autója és van akinek bevásárlókosara |
Szoktak azért más
normális emberek is lenni. Kocsival is be lehet állni, így elég háromszor hozni
a cuccost egy évben, már akinek van kocsija.
Egész sokat sikerült
fényképezni, de nem akartam, hogy 20 kép legyen ezért összetettem őket, remélem,
látszik a hely bája.
Ti foglalkoztok az újrahasznosítással?
Visszaviszitek a palackokat vagy csak a szelektív kukába teszitek?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
január
(27)
- Mindennapi társaim Januárban
- Vásárlós vasárnap, karácsony utáni leárazások
- Kusza gondolatok a képzeletbeli naplómnak
- Érdekességek, különbségek, hasznos dolgok a vezeté...
- Sok kicsi sokra megy, avagy Eyelining set a Real T...
- KUKA KEDD 22. HÉT
- Tudtátok, hogy a Ciaté márka szempillaspirálokat i...
- Készülj velem! – Szemöldökcsinosítás: Anastasia Be...
- 12 dolog, amivel ki lehet borítani
- Brushegg, a segítség mini formában
- Tényleg olyan jó az Anastasia Beverly Hills Dipbro...
- KUKA KEDD 21. HÉT
- Angyalok ecsetkészlete? MAC Enchanted Eve Essentials
- Vásárlós vasárnap Koreából
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- A nap bloggere
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt II. rész
- KUKA KEDD 20. HÉT
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt I. rész
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- 2015 legjobbjai, 2016 kezdőcsapata
- Andalou Naturals Meyer Lemon Creamy Cleanser
- KUKA KEDD 19. HÉT
- Készülj velem! – Pirosító: Tarte Amazonian Clay 12...
- Decemberi kedvencek
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizennegyedik ese...
- Üvegvisszaváltás
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Hu-hu. Ezen a téren bizony van lelkifurim, és milyen érdekes, hogy pont akkor jössz ezzel a bejegyzéssel (és a hasonlókkal) amikor szemet akarok hunyni a trehányságom, gondatlanságom felett.
VálaszTörlésÍgérem, megjavulok! :) Becsszó.
Ildi, van egy problémám itt, amit most vettem észre. Szerintem a betűváltással jött a dolog.
A képek alatti kisérőszöveget sajnos nem látom teljesen, annyira picurkák a betűk. Ha nem túl nagy kérés, lehetne egy mérettel nagyobb?
Éreztem én, hogy most kell ezt publikálni. Most is jó vagy! Sőttt!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy szoltál, holnap első dolgom lesz. Egyébként a betűtípus tetszik, jól olvasható? A mérete okés, vagy az is lehetne nagyobb?
A betűtípus szerintem izé..elfogadható. A "s" betűknél picikét mintha összefolyna, emiatt talán jobb lenne egy mérettel nagyobb a szövegben is. Számomra egyébként még éppen olvasható,basszus mit összekukacoskodok a betűtípusod fölött, ne haragudj érte. Ha nem kérdezed, én csak a képek alattit hangsúlyoztam volna, tudom, hogy nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, szóval, csak akkor változtass, ha belefér a koncepcióba, lehet, csak én vagyok vaksi! :D
TörlésÉrdekes egyébként, hogy valahogy sokkal rendezettebbnek tűnik a szöveges rész látványa, mint azelőtt és ez nagyon tetszik :)
A betűk nagyon fontosak, ez nem kukacoskodás. Már bennem volt, hogy eggyel nagyobbra veszem a szövegtörzs betűit is, de akkor ez így tuti is.
TörlésIgyekszem úgymond mindenki kedvére tenni egy kicsit, amíg az az én kedvemre is van, ez így egy tök jó csapatmunka.
A képek alatti betűk mindig kisebbek én ezért írom külön hozzájuk a szöveget és nem a képhez csatolva.
VálaszTörlésAnno Hamilton-ban mi nem találkoztunk ilyen visszaváltós lehetőséget. Viszont a háznál volt vagy tízféle újrahasznosító kuka, szerettem. Itt az angoloknál kicsit lazábban veszik a dolgot a háznál összesen kétféle kuka van, egy kartonpapíros, meg egy üveges és slussz. A műanyagost nagyon hiányolom mert abból sokat termelünk. Régebben volt a Tesco-nál egy automatizált átvevő gép oda mindent lehetett vinni, még fogkrémes tubust és alufólia galacsint is. De pár év után megszüntették, mert túl sok volt a szerviz költség. Így most ha valaki nagyon akar újrahasznosítani akkor kocsival elhordhatja a városon kívül lévő recycle centerek valamelyikébe. Oda mi leginkább bútor maradványokat és elromlott műszaki cikkeket hordunk.
Itt egy nagy konténer van csak, a papírt és a nem visszaváltható dolgokat oda visszük le. A legnagyobb helyet foglaló "szemét" a tejesflakon.
TörlésAz Auchanban is volt ilyen automata gép, de azt is valaki mindig elrontotta, aztán állítottak mellé egy őrt és utána jó volt.
A bútor az ugyanolyan, mint Pesten, csak kiteszik a ház elé lomtalanításkor. Edmonton pont úgy néz ki olyankor, mint Budapest, csak nem őrzik a szemétkupacokat a barnább bőrüek.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNálunk 25 cent palackok darabja.Ásványvíz 19 cent + 25 cent a palackdíj amit ha visszaviszel visszakapod az árát.Majdnem minden boltba van visszaváltó automamata oda kell bedobálni ha végeztél kapsz egy bónt amit boltba levásárolhatsz.Sörös üveg, sörös doboz, műanyagpalack általában mind visszaváltó. Papírt és a műanyagot külön kell gyűjteni és nemrég hallottam baba pelenkát is külön kukába kell gyűjteni.
VálaszTörlésA Sparban mindig elfelejtettük az a kis papírkát, amit a kasszásnak kellett volna adni, ésa végén meg jól lejárt :(
Törlés25 cent az azért elég sok, jó motiváció.
A pelussal viszont jó ötletet adtál, fogalmam nincs, hogy itt ez hogy működik.
Mi Várpalotán lakunk. Itt két hetente adott napon elviszik a szelektíven gyűjtött hulladékot -viszont ömlesztve, ami azt jelenti, hogy a papírhulladék, alus doboz és műanyagok egy kukába mennek. Üveget nem dobhatunk a kukába,de a város több pontján tettek ki szelektív konténereket. Nem termelünk sok üveghulladékot, így ha akad is egy-két borosüveg, nem szórakozom a pénzes visszaváltással. Bezzeg megboldogult egyetemista korunkban...:-P a legemlékezetesebb eset,amikor 3000! Ft-ot kaptunk a visszavitt üvegeinkért. Na ezt a tempót nem tudom, hogy bírtuk... :-) Amúgy tetszik ez az ötlet, amit a város csinál: a szelektíven gyűjtött hulladékot ingyen elszállítják, valamint biztosítottak komposztáló edényzetet is a lakóknak, így a konyhai hulladék és a gaz sem veszik kárba :-) az előző lakók nem figyeltek a komposztáló megfelelő használatára, így az egyik idei célom, hogy én megtanuljak helyesen komposztálni :-)
VálaszTörlésA szüleimnél is van ilyen újabban, hogy elviszok adott napon a szelektív szemetet, de lehet hogy csak a műanyagot.
Törlés17 évesen mi a Szigetről hordtuk vissza az üres cuccokat az Auchanba, te jó ég.
Ó a komposzáló mennyire jó ötlet, remélem sikerül majd a tanítási folyamat. Nekem a hétkerben a szelektív kukákat sem sikerült megtanítani :(
Itt az utcán isvan olyan kuka, aminek 3-4 rekesze van, a plázákban meg csak olyan van, olyan jó ez.
Remélem előbb-utóbb itthon is sikerül meghonosítani az emberek tudatában a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát :) A komposztálás izgi feladat lesz, azt olvastam, hogy 8 hónap után forgatható vissza a keletkezett szervesanyag-halmaz :)
Törlés