2016. január 8., péntek
Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron koordinátor. A sikersztori
Bármennyire
is nehéz lesz ez, időrendben fogok haladni. Napról napra, de a nagy hírt azok már
tudják, akik követik a Facebook oldalt. 15. fejezet, nagy változás.
Az
egészhez nincs sok köze az első pár szösszenetnek, de megmosolyogtatóak,
gondoltam nem hagyom ki. Múlt szombaton a Tim Hortonsban kortyoltuk a szombati kávénkat,
amikor az azonos neműek kapcsolata került szóba. A képviselő országok Afrika
belseje, Irán, Banglades, India, és Magyarország. Az fekete keresztény lány
halálosan meg van győződve róla, hogy a melegeket megszállta az ördög, és hogy
ez egy betegség. Most mondhatnánk rá, hogy buta, tudatlan, bármit, de a
probléma nem itt van. Akibe ezt belenevelik, mármint országos szinten, olyan
propaganda-szerűen, annak az agyából ezt nem lehet kimosni két nap alatt.
Teszek be ide egy videót, arról, hogy mit tanítanak pl. Ugandában a melegekről.
Felháborodni ér.
Az
idei újév volt eddig életem legszebb és legjobb első napja az évből. Vacsorára
voltunk hivatalosak az iráni kolléganőmékhez. Neki a férjén kívül egy tündéri
kislánya is van, aki kicsit szomorú volt, hogy nincs senkinek gyereke. A dolog
azzal indult, hogy az eritreai kolléganőm hozta a kávéfelszerelését, amit
konkrétan Eritreából költöztetett magával. Én még ilyet életemben nem láttam.
De
jöjjön először a kaja. Természetesen malac állat nem volt, de volt csirke,
pulyka lasagna, báránycomb és a vega kolléganőmnek is jutott finomság.
Szerintem 2 napig a konyhába zárta magát, teljesen meg voltam hatódva. És finom
is volt. Olyan volt, mintha én csináltam volna, ez egy kicsit furcsa volt, mert
valami hatalmas különbségre számítottam.
Vissza
a kávéhoz. Az egész ott kezdődik, hogy a kávét nyersen veszi ez a lány és ő
maga pörköli meg. Ennél frissebbet nem lehet találni. Eredetileg a pörkölés egy
faszénnel működő kis valamivel történik, de ez a füstjelző miatt (ami mindenhol
van) nem jó ötlet, így lett hozzá neki a kis rezsó.
Kávépörkölés
után a darálás egy sima napjainkban kapható darálóval történik.
A
darált kávé egy agyag kávéfőzőbe megy vízzel, és ebben fő meg. Nem külön van a
víz és a kávé, mint a kotyogósnál.
Utána
jönnek a tradicionális csészék.
Nem
túlzok, ez volt életem legjobb kávéja. Csak így meglepetésként.
Nagyon
viccesek ezek a beszélgetések, mivel mind mást és mást tanultunk korábban. Például
az indiai lány mondta, hogy annak ellenére, hogy ő Indiában egyetemre is járt, ők
nem tanulnak európai történelmet. Minek, messze van. Érdekes élmény volt,
amikor a férjem megpróbálta neki elmagyarázni, hogy mi volt a baja Hitlernek a
zsidókkal. Ez olyan furcsa, mintha egy űrből pottyan menő nézné és hallgatná
kikerekedett szemekkel a sztorit.
Hétfőn
szabadnapom volt, de mivel úgyis kellett mennem a plázába, beugrottam kedvenc boltomba
is megkérdezni, hogy akkor most főnök leszek vagy nem. És lettem. Konfetti és
ugrálás nélkül, mert hogy ez titok volt még aznap. Hazahoztam egy nagy mappát,
amit el is kezdtem szépen lefordítani. Eljött a kedd reggel, páran látták,
ahogy kasszát nyitok, szóval azért itt a többségnek már egyértelmű volt, hogy
mi folyik a boltban. Aztán tettem a dolgomat, ahogy azt szoktam. A déli csúcs
után egyszer csak megszólal a hangosbemondó, hogy minden elérhető dolgozó a
konyhába. Ugye tudtam, hogy itt mi lesz. Nagy örömködés, tapsikálás minden.
Annak nagyon örülök, hogy a másik zónáról a srác is megkapta a lehetőséget,
hogy koordinátori tréningen legyen, bár neki nincs zónája. A harmadik
jelentkező esélytelen volt, nem is értem miből gondolta, hogy ő koordinátor
lesz. Na, vele lesznek még küzdelmeim. Okosnak kell lennem vele.
A
cuki kollégák nagyon örültek, mindenki ölelgetett, mindenki oda van, hogy hú,
akkor most megtaníthatja az ő zónáját nekem. Mivel a bolt teljes területét,
készletét ismernem kell. Minden tárgy szenzorozását, feldolgozását tudnom kell.
Kasszát nyitok és zárok, illetve a nap folyamán bármikor ki tudom nyitni.
Vettem
is egy szép füzetkét, amiben vezetem, hogy adott napon ki dolgozott és min. Mi
volt a terv és ebből mi valósult meg. Mire mennyi időt kell szánnom, illetve
kire.
Most
így párnapos főnökként nem tervezem megváltani a világot (dehogynem, minden nap).
Viszont nem szeretném, hogy megcsússzanak a dolgok, csak mert elvesztettük a
rendes bosst, a cuki indiait.
Péntek,
az első nagyobb csoportos meeting ideje. Azzal kezdődött, hogy alig sikerült
összerángani az embereket, mert az egyik, aki koordinátornak is jelentkezett
elment poénból kasszázni. Negyedszerre sikerült visszakavarodnia. Ezt majd még
a vezetőséggel megtárgyaljuk. Szóval új főnök, új vezetőségi elvárások. Szépen
elmondtam az új szabályokat, vagyis próbáltam, de nem sikerült, mert ez a
kedves hölgy, akinek odajönnie is nehéz volt, a felénél lelépett, hogy ő neki
most megint kasszáznia kell. Nem kellett. Csak attól, hogy generálisan
mindenkinek mondtam az infókat, még lehetett tudni, hogy a nagy része miatta
hangzik el. És direkt csapatban gondoltam az egészet, mert az előző
koordinátornak ugyanez volt a baja ezzel a nővel, hogy kb. leszarta, amit
beszélt, aztán később vagy jól csinálta a dolgokat vagy nem. Én nem értem, hogy
mindig én kapom meg a hülyéket. Ráadásul leltárkor, király.
Ezen
a fejfájáson kívül egészen jól eltelt a hét. Mindenki (kivéve ezt a nőt) nagyon
örült neki, hogy koordinátor lettem.
Ennyi minden történt egy hét altt, teljesen hihetetlen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
▼
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
január
(27)
- Mindennapi társaim Januárban
- Vásárlós vasárnap, karácsony utáni leárazások
- Kusza gondolatok a képzeletbeli naplómnak
- Érdekességek, különbségek, hasznos dolgok a vezeté...
- Sok kicsi sokra megy, avagy Eyelining set a Real T...
- KUKA KEDD 22. HÉT
- Tudtátok, hogy a Ciaté márka szempillaspirálokat i...
- Készülj velem! – Szemöldökcsinosítás: Anastasia Be...
- 12 dolog, amivel ki lehet borítani
- Brushegg, a segítség mini formában
- Tényleg olyan jó az Anastasia Beverly Hills Dipbro...
- KUKA KEDD 21. HÉT
- Angyalok ecsetkészlete? MAC Enchanted Eve Essentials
- Vásárlós vasárnap Koreából
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- A nap bloggere
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt II. rész
- KUKA KEDD 20. HÉT
- Ezt mind elfogyasztottam egy év alatt I. rész
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Vagyis immáron ko...
- 2015 legjobbjai, 2016 kezdőcsapata
- Andalou Naturals Meyer Lemon Creamy Cleanser
- KUKA KEDD 19. HÉT
- Készülj velem! – Pirosító: Tarte Amazonian Clay 12...
- Decemberi kedvencek
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizennegyedik ese...
- Üvegvisszaváltás
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Ez a kedvenc sorozatom a blogon. Hatalmas gratula a kinevezésedhez!
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésGratulálok! Tok jó, hogy elismerik a teljesítményed es adnak új kihívást, mert látnak benned fantáziát. Csak így tovább! :)
VálaszTörlésKöszönöm.
TörlésIgen, itt nem tesznek be csak úgy alkalmatlan ember feljebb, mert tudott, hogy akkor a felsővezetésnek kell vele szenvednie :(
A posztban a kávé sem semmi.
TörlésA legjobb a világon.
TörlésGratulálok Ildi, szívmelengető érzés volt olvasni a bejegyzést, csak úgy süt az öröm és boldogság a sorok közül!
VálaszTörlésA "világmegváltós" mondat volt a kedvencem, kifeküdtem tőle! :D
Minden reggel a világmegváltassal kelek. Munkában, blogban, takarításban, főzésben, mindenben.
TörlésKöszönöm :)
Itt is gratulálok a szuper hírhez :) Az eddigi részekből kiindulva nagyon drukkoltam, hogy összejöjjön a koordinátor pozíció. Örülök, hogy van még olyan munkahely, ahol az kerül feljebb, aki tényleg megérdemli!
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésRemélem tényleg megérdemlem és nem leszek egy gonosz és idegesítő főnök, aki mindenkitől 110%-ot vár el.
Szívből gratulálok! Ez igazán jó hír az évkezdéshez, csak így tovább!
VálaszTörlésKöszönöm. Igen, új év, új kihívások :)
TörlésKedves Ildi! Szívből gratulálok az előléptetésednek! Szuper, hogy ilyen hamar mini-karriert csinálsz :)! Volt időszak, amikor ismeretlenül is aggódtam, mert nem voltál annyira jól, érezhető volt az írásodból, de már nincs baj és nincs para-ez jön át jó ideje. A felmerülő munkahelyi problémákkal biztos meg fogsz birkózni, mert a baráti köröd meleg szívű társaság, melletted van a szerető férjed és a cukker macsekjaid. Csak így tovább! "Just keep swimmin', just keep swimmin'..." :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésEléggé aggódós típus vagyok, szeretem ha minden tökéletesen működik. Sajnos különböző emberek között dolgozni néha srtesszel, de most nagyon erősen elhatároztam, hogy nem fogom aggódni semmi miatt. Csak dologzom 8 órát, ha a munka meg nincs készen, akkor nincs készen, nem foglalkozok vele. Ntudom meddig tart ki ez az elhatározásom, de igyekszem.
Pontosan, a munkát ott benn kll hagyni és hazajönni az áloméletembe :)