2015. november 29., vasárnap

4. része a Kanadába költözésnek, a sokkok, intéznivalók



Miután Kanadába való megérkezésünk másnapján egy röpke félméteres hó fogadott, kicsit megrettentem. Téli kabát és téli csizma nélkül. Na, most a Humanicban vásárolt magyar télre való csizma nem számít itt téli csizmának.


Mint írtam 2013-ban már voltam itt két hetet, azért az a tapasztalat nagyon jól jött tavaly. Mondjuk így is megvoltak a jajj, wáo, az mi? jó ég, azt a mindenit, ez beszarás jellegű megnyilvánulásaim. Magyarul persze. Nem megy az átállás egyik napról a másikra.

Először is a mindennapok egyik legfontosabb elemét szeretném veletek megosztani, a WC-t. Az amerikai filmekben sokszor látni, hogy fojtogatnak valakit a WC csészében. Ha most kimész megnézni a tiédet, abban biztosan nem lehet, sem akkor, ha csúszdás sem akkor, ha polcos. (nesze neked beauty blog). Ezt a hátmosós WC-t megszokni nem lehet, ha lesz saját lakásunk, rendelünk Európából trónt.

Az első hétre béreltünk autót, tehát egy hetünk volt arra, hogy legyen ágy, asztal, kanapé, minden. De közben meg még nem volt lakcímünk. Ördögi kör, mert amíg nincs hova rendelni, addig hogyan veszel ágyat. Amíg nincs ágyad, nem tudsz beköltözni. Kocsi nélkül mind a lakás, mind a bútor dolog lehetetlen.

Első héten a South Common parkolójában

Elmentünk bevásárolni, mármint kajaféléket. Ekkor tudatosult bennünk, hogy a baconben is cukor van, a kukoricaszirup meg mintha előírás lenne, hogy mindenben benne kell, hogy legyen. Hosszú órákat töltöttünk élelmiszerboltokban az összetevőket tanulmányozva. Felfordult test-időrendszerrel.
Jöjjenek a sokkok.

Egyszer írtam, hogy a filippinóknak van egy egyedi akcentusuk, és szerintem nem tudják kiejteni a „f” hangot.  A kínaiakról meg nem is beszélve. A csipetke mennyiségű angolom önbizalmának ez nem nagyon tett jót, de ez szépen lassan, azóta is alakul. Nesze nekem hunglish meg kiejtés.
Turbános indiaiak. Tudom tök bunkó, de nekem ezt eleinte nézni kellett. Egyszerűen csak bambultam őket, mintha moziban lennék. (azért a Szándokán, Szándokán is megfordult a fejemben, és persze szégyellem is magam rendesen)

A férj melóhelye

A zebránál eleinte párszor ott álltam és vártam a zöldet. Párszor megesett, hogy ott álltam 5 percig és nagyon vártam azt a zöldet. De szerencsére mindig rájöttem, hogy azt várhatom, mert itt fehér van. Én kis hülye.

Mint mondasz a boltban, ha megkérdezik, hogy kérsz zacskót és nem kell. Azt, hogy „nem köszi”. Ha ezt itt le akarnám fordítani, akkor a „no thanks” lenne ugye. Ez egy, ha nem is bunkó, de nem szép válasz. Ha nem kell zacskó, vagy nem kell segítség a boltban a válasz I’m good. Ugye mennyivel másabb? De azért az agynak erre át kell állni. (ja, itt még mindig ingyen van a teszkosszatyor, lesz is belőle egy szatyornyi egy hónap alatt, mert mindent két zacsiba tesznek)

Ebből a kis papírkából lett az otthonunk

Nem egy sorban van a boltban a liszt meg a cukor. Az áfa nélküli árak vannak kiírva (tudtommal egész Észak-Amerikában így van, de ha valaki tudja az ellenkezőjét, írja meg!). 

A sütő Fahrenheitet ír ki, nem Celsiust (de Celsius a hivatalos, csak a sütőből nem gyártanak külön Kanadának). Itt még az unciát, fontot, lábat használják a hétköznapokban, te jó ég. Hivatalosan a metrikus mértékegységek használatosak, mint például a km/h.

Első főzések egyike

Ja és persze -20 fok, fél méter hó. Ezt ne felejtsük el.

3 hétig laktunk szállodában. Biztosan furának néztek minket, amikor vittük befelé esténként a ruhaszárítót, vasalódeszkát, edény-, tányér,- lábas-, pohárkészletet. A végén már nem nagyon fértünk el. Aztán onnan hordtuk át a cuccokat a mostani lakhelyünkre.  A három hét pont arra volt elegendő, hogy már pont berendezkedtem. Pár nap multán már főztünk, mivel nem éri meg csak úgy itt, ott enni. Szóval megint költöztünk. A cica ezt megint simán és félvállról vette.

Ezek a sokkhatások nem voltak durvák, mert korábban jártam már itt. Ha lehet egy ilyen megjegyzésem, akkor azt ajánlom, bárhova is akarsz költözni, előtte menj oda és nézd meg. Mi van akkor, ha utálod a helyet? Ha rájössz arra, hogy a sok kínai, akiket nem lehet érteni, frusztrálnak. Vagy utálod a havat vagy az esőt. Nem éri meg a vakvilágba elhuppanni, szerintem. 

Mert fél méter hóban fagyizni kell

Intéznivalók

Kell egy bankszámla. Frissen bevándorlóknak vannak külön számlacsomagok, könnyített feltételek. Első körben csak debit kártyát kap az ember, a kredit kártyához kellett fél év. Miért kell kredit kártya? Nem úri flancból, hanem mert itt van pozitív adóslista. Ha mindent szépen visszafizet az ember, akkor attól a hitelképesség növekszik, könnyebben kap az ember lakáshitelt, vagy jobb feltételekkel.
Egészségüggyel kapcsolatban két dolgot kell elintézni. Az egyik a SIN szám, Social Insurance Number, a másik pedig az Alberta Healthcare Card. Máshogy működik, mint Magyarországon, és ezt valamiért nehéz is értelmesen elmagyarázni.

A SIN számos papírhoz egy speciálisabb Service Canada ügyfélszolgálatra kellett menni még az első napokban. Kivártuk a sorunkat, kedves hölgy nagyítóval leellenőrizte a munkavállalási engedélyünket, és egy kis idő múlva már nyomtatta is a számot. Ez 2 évig él, utána újra kell intézni. A TB (nem TAJ) szám és az adókártya egyben. Titkos a szám, nem szabad kiadni a számot.
Az Alberta Healthcare Card a (TAJ) egészségbiztosítási kártya megfelelője. Ezt az okmányirodának megfelelő Registry Office-ban kellett kérni. Kitöltöttünk egy papírt, és mondták, hogy postán fog érkezni. Ezt kérik az orvosi rendelőkben.


Ezzel a kártyával kapcsolatban 3 nagyon fontos dolgot kell tudni. Első, az első 90 napra kell kötni magánbiztosítást (300 CAD / 3 hónap / fő), mert még ha dolgozik is az ember, nem jár biztosítás az első 90 napra. Mi Albertában lakunk, ez a kártya erre a tartományra szól. Ha Torontóba megy valaki Albertából, akinek nincs külön extra biztosítása, annak kell utasbiztosítás jellegű dolgot szereznie. Persze, ha elütik, az más kérdés, mintha gyomorultrahangot szeretne. Nekünk van magánbiztosításunk is, így mi egész Kanadában jók vagyunk. Harmadik fontos dolog, hogy ez egy családi rendszer. Amíg én nem dolgoztam, de a férj igen, nekem ugyanolyan biztosításom volt, mintha én is dolgoznék. A szemészet és a fogászat nem tartozik az ingyenesen igénybe vehető orvosi ellátás körébe.

A lakásbérlési papírhoz kell referenciát adni, akiket felhívhatnak, hogy te mégis ki vagy. Jövedelmi igazolás kellett arról, hogy mennyi a fizetése az embernek. Ahhoz, hogy itt lakhasson valaki, a havi lakbér háromszorosát kell megkeresnie. Ez a szabály, ezen nincs mit gondolkodni.

A jogosítvány nem az első dolgok között volt, erről lesz majd külön poszt valamikor.

12 megjegyzés:

  1. Vissza a jovobe? :) Tetszett, meg irj sok ilyet :) Szeretem a hasonlo leirasokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már a képek is felkerültek (hupsz)

      Igyekszem majd hozni még pár különbséges posztot :)

      Törlés
  2. Vééééégre, már úgy vártam! :D Mikor jön a következő? :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó volt olvasni : ))
    azért ez a Ahhoz, hogy itt lakhasson valaki, a havi lakbér háromszorosát kell megkeresnie. nem egy rossz dolog

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó dolog, bár nem ismerem a szomszédokat de így nem is kell aggódnom miattuk.

      Törlés
  4. Szuper bejegyzés, jó olvasni a Kanadával kapcsolatos élményedről, és az van, hogy többszöri elolvasásra sem értettem meg, hogy milyen az a "hátmosós" WC!

    Egy kis korrepetálást kérhetek? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a fajta, amikor áll benne a sok liter víz.
      Amikor a követ a polcra ejted, akkor koppan, ha kútba akkor csobban :) és ha nem figyelsz eléggé, akkor nagyot csobban :)

      Törlés
    2. Értem :D :D
      A derekadra csobban! :D

      Törlés
  5. Kedves Ildikó! Elolvastam az egész kanadai bejegyzéstömeget, én férjjel és gyerekkel (2éves) mennék valószínűleg Vancouver-be (de B.C.) vagy Alberta-ba - ez a két tartomány játszik. De nem is ez a legnagyobb lényeg, hanem hogy fel tudom-e veled venni a kapcsolatot e-mailben, vagy egyébként. Ha tényleg tudnál rám egy kis időt szakítani, nagyon örülnék neki.

    balazsnik@gmail.com

    Köszi szépen! És már most is hálás vagyok a kanadai posztjaidért.:)

    VálaszTörlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány