2015. november 24., kedd

KUKA KEDD 13. HÉT



Sokak szerint szerencsés szám ez a 13. Nézzük, ma mik lesznek a szerencsés cuccok, amik ide jutottak.



A szekrényből:

Ma is három felső fog távozni random okokból.
Ez első barna egy egyszerű kis valami, a nyakánál van 3-3 gomb dekorációként. Nincs vele komoly gond, csak 7 éves, kicsit bolyhos, meguntam. Pedig nincs már nagyon barna a szekrényben, amit sajnálok is meg nem is. Attól, hogy nem vagyok barnás, egy kevés kell belőle, mert alapszín.


Kettes távozót különösen sajnálom, mert nagy reményeket főztem hozzá. Ezt a költözés előtt vettem nem sokkal, hogy ez lesz az én magyaros blúzom, milyen menő már, ilyen nincs senkinek.
Aztán megnőttek a keblek és nem férnek bele. Ettől ugyan megválok, de a módját még nem tudom. Ezt nem szeretném csak úgy odaadni valami idegennek (főleg, ha nem is tudja honnan van, mármint melyik országból).

Hármason a férj kicsit ki volt akadva. Ebben látott életében először 5 éve augusztusban. Most ezt toppal vettem fel, és hülyén is néz ki, de a szilikon pánt sem sokkal jobb. Nem. Inkább nem kell, én többet nem akarok szilikon pántot látni a ruhatáramban. (nincs is)

A fürdőből:


A random cuccok első áldozata egy ajándékba kapott kis kiszerelésű krém lesz. Elizabeth Arden Prevage anti-aging daily serum a tisztes megnevezése a dolognak. A bajom vele, hogy még éjszakára is olyan zsíros, hogy nem bírom elviselni. Nem én vagyok a cél-korcsoportja (még), és nem is az én bőrtípusomnak való. Ilyen is volt.


A következő a MAC alapozó tesója a púder lesz. Az alapozó is itt végezte a Select Sheer púder is itt fogja mivel ugyanaz a NC20-as színűek (sárgás). Ez két éve a heti kétszer 14 perc szoli mellett volt a színem. Teljesen felesleges áltatnom magam azzal, hogy jó lesz még valamire, mert nem. A kép szemlélteti, hogy milyen nagy az eltérés.
 
Mint egy trópusi beteg, vagy mint aki túl sok sütőtököt evett
A szemsmink Stila, és nekem nagyon tetszik :)

A harmadik áldozat a Real Techniques Miracle Complexion Sponge névre hallgató sminkszivacsa. Okok között szerepel, hogy most van egy csomó új is. A másik ok, hogy ez régi és nem vagyok arról meggyőződve. hogy egy 10 hónapos szivacs jót tesz a bőrömnek. Nem éri meg azt a 6 dollárt, hogy a bacik miatt bajom legyen. Azt nem mondom, hogy a minőségével komolyabban bajom lenne, de azért ennél jobbakat is lehet kapni.


Ez lett volna a 13. hét listája. A MAC púder miatt fáj a szívem. Egyrészt az ára miatt, másrészt pedig mert ez volt rajtam az esküvőn, és ez érzelmekkel telivé teszi a búcsút.

Más is köt egy-egy sminkcuccot egy-egy eseményhez?


8 megjegyzés:

  1. Azt a fehér blúzt még tartsd meg egy kicsit :).
    Több utazó kompaktot (3 db) őrizgetek az emlékek miatt. Nem bírom őket kihajítani. Kettő utazáshoz kapcsolódik, a harmadik is utazáshoz és az esküvőmhöz. Úgyhogy ezek maradnak porfogónak.
    Kidobásra:
    Egy selyemblúz, aminek a hátán szétment a varrás mentén az anyag. Fura szabású. Oriflame-es hajápoló szérum-borzalom, YR göndörítő spray. Ettől csak merev és ragadós lesz a hajam. Több, mint a 3/4-e megvan, de szar. Utoljára egy régi hajkefe repül. Elkopott és már nem tudom rendesen kitisztítani.
    Baromira tetszik ez a Kuka Kedd :D! Ha sokat gondolkodom a régen őrzött dolgokon megbarátkozom a gondolattal lassan, hogy nincs értelme tartogatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OMG hajkefe, hogy te milyen jó ötletet adtál most :)
      A lényeg a szépen és a lassan szavakban rejlik, legalábbis nálam

      Törlés
  2. Lassan kifogysz a ruháidból és a sminkcuccaidból. Viszont nem szeretem ezeket a bejegyzéseket, mindig rájövök, hogy egy hét eltelt ismét... De nyugi imádom az ilyen bejegyzéseidet, csak na szörnyű hogy telik az idő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sminkcuccokból lassan tényleg kifogyok, de ruhát addig kell selejtezni, amíg a csikosak száma 5 alá megy.
      Az idő tényleg repül, minden kedden olyan érzésem van, mitha tegnap tettem volna ki az előző Kuka Keddet.

      Törlés
    2. Akkor úgy érzem értetted a "viccet" nem beszólásnak szántam tényleg. Karácsonyra lehet kérni sminkcuccokat :)

      Törlés
    3. Hu ezt a férj meg ne lássa :) Novemberben már végigpipáltam a karácsonyi listámat és most jönnek a fekete péntekes akciók. Te jó ég.

      Törlés
  3. A Mac púderét a Back to mac miatt ne dobd ki szerintem, rakd el, aztán gyűjtögess mellé még :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja erre gondoltam, nem tudom, hogy az itt is van-e, meg ha van, használja-e valaki ezt a lehetőséget. Ek ok, hogy bekukkantsak hozzájuk :)

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány