2015. november 16., hétfő

KUKA KEDD 12. HÉT



12. hét, mint tojás a dobozban. Nem tudom miért, de a 12-es egy különleges szám, lehet csak azért mert sok az osztója. Elérkezett a kedd, és mielőtt túl sokat hablatyolok a 12-es számról nézzük inkább a lényeget. Mi megy ma?


A szekrényből

Az első felső „ruszki tengerész” névre hallgat. Nagyjából pont ilyen színek és csíkvastagságok adják az orosz tengerészet egyenpólójának megjelenését. A csíkoktól meg kell szabadulnom, ezt tudom. Mellre feszülős anyagoktól is. Meg a bolyhosaktól is. De a vállrésze nagyon jó, azt szerettem. Hess hess, hess.


Az első és a második is évekkel ez előttről, a New Yorkerből való. Második számú áldozatnak a látható hibái a színe, és a mellnek nem hagy elég helyet. A nem látható hibája pedig az, hogy ha csak egy pohár vízre gondolok, olyan pisztolytáskát csinál, hogy az valami katasztrófa. De úgy kell elképzelni, hogy villog és szirénázik is. És amikor hűlnek a kedélyek a folt marad, egész napra, fujj. A férj nagyon szereti ezt a blúzt, és most szomorú, de nem is volt rajtam idén, szóval mindegy, megy. És soha többet ilyen anyag.

A harmadik áldozat a Metroból való és 2008. augusztus 15-dike körül vettem. Már ez is magyarázat lenne a búcsúra, de a látvány ezt csak megerősíti. Lenyomja a cickókat, és ha megmozdulok, kivan belőle a hasam.  Öreg vagyok már ehhez.

Hamm-hamm

Ma van egy ráadás is, amit nagyon sajnálok, mert ez tényleg a kukába fog menni. Az istennőkék harisnyám, amit még az Aranypókban vettem jó pár évvel ezelőtt. Csodálatos szín, de lyukas, nincs mit tenni.

A fürdőszobából

A sminkcuccok közül is lesz egy ráadás ma, majd ha nem tudok választani, akkor a mai pluszt odaképzelem.

A távozó csapat a Sonia Kashuk utazó ecsetkészlete lesz.

Ezt még akkor vettem meg, amikor készültünk a magyarországi utazásra tavasszal. Gondoltam majd milyen jó lesz nekem. Aztán nem is utazott velünk, betettem az ecsetek közé és kerültem. Két okom volt erre. Egyrészt, mert baromira szúrnak, a másik, hogy annyira nagy a fejük, hogy azon kívül, hogy egy színt elmaszatoljon az ember semmi másra nem jók (legalábbis a 3 nagy).


A férj nem értette, hogy mi a bajom velük, mert a kezén próbálta ki. Szegényt elkaptam és festék nélkül, de megkínoztam velük. Egyből értette, hogy ha a szemhéjat valami karistolja, az bizony nem csak simán kellemetlen, hanem nagyon rossz. Mehet a kukába.


Ennek a szettnek valahol egy kis tárolója is van, azt nem dobom ki, jó lesz még valamire alapon.

Ez lett volna a 12. hét. Találkozunk jövő héten is.

Nálatok van valami érdekes?

4 megjegyzés:

  1. Az a csíkos póló komoly nosztalgia rohamot indított el bennem. Pont ez a típus színben, anyagban, csík vastagságban, szóval dettó ugyanilyen volt nekem is. Na meg az egész sulinak. Tudod mikor? 1983-ban. :) Olyan szinten az egyenruhánk lett hogy szeptemberben az új suliban simán kiszúrtak egy sráccal együtt hogy na mi tuti egy helyről érkeztünk különben miért volnánk tök egyformában. Igazuk volt de azért az volt az utolsó alkalom hogy rajtam volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hála égnek, hogy nekem ilyen egyenruhás élmenyeim már nincsenek.

      Törlés
  2. Atyaég, tényleg bazi nagyok az ecsetek! Gondolom a férjed ujja a mérték az uccsó képen. Bár, ha tiéd az az ujj, akkor is túl nagy a pemzli.
    Most nem volt nagy szelektálás, csak egy magát hidratálónak tituláló krémtől vettem búcsút. Vacak Oriflame-es. Nem volt elég, hogy ragadt, pár óra múlva húzódott a képem utána és gyanítom emiatt volt 1-2 ragyám is. A feléig kínlódtam, de már csak állt a fiókban, ahova száműztem.
    Sikerült túladni a kipróbált DW alapozón a KM-en. Ez is ér, ugye? Nagyon jó áron adtam, sokat buktam, de inkább így, mint rámromoljon. Ez volt a tanulópénz. Ha legközelebb vásárolhatnékom lesz olcsóbb üzlet közelébe megyek és a régi taktikát vetem be újra: legalább 2x megnézem és tesztelem magamon és alszom rá párat mielőtt a megvételről döntök.
    Remélem decemberben néhány pár cipőtől megszabadítanak a Gardrób-vásáron. Ha ezt is ide sorolhatom a Kuka Keddhez, akkor majd beszámolok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én ujjam, de szívlapát kezem van. :)
      Alapozó ügyben olyan biztosan nem veszek már meg, ahol nem adnak pár napnyi tesztelésre való mintát. Nézett furán a csak, amikor a Clinique pulthoz odamegyek, hogy Hello, x alapozó, és y szín kellene elvitelre. Tudtam a színem, már ez is fura neki...
      Az meg olyan rossz, amikor látod, hogy mindenkinek bejön, csak neked nem. Grrr.
      Az arckrémeknél szigorítottam. Itt nincs több fiók, ami nem szeretés elsőre az kuka lesz. Főleg a belenyulkálós.
      Simán ér szerintem, ha sikerül elpasszolni. Remélem, hogy az én cuccaim közül is jópár gazdára talál majd decemberben, bár a kolléganőim 95% 160 magas és 40 kiló, dehátha.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány