2015. november 19., csütörtök
OPI Sheer tint Top Coat kék(es) színben
Erről érdekes lesz jól
megfogalmazni a véleményemet, mert egyszer használtam és konkrétan visszavittem
a boltba. Tehát sejthető, hogy nem estem szerelembe.
Kevesebb, mint 24 óra elteltével |
A színtelenséggel komolyabban nem lenne bajom,
nem kimondottan arra hivatott a lakk, hogy a királykék mélységeket
megcsillantsa. Viszont egy óra alatt száradt meg, ami már azért is fura, mert
folyik rendesen, sőt, folyik mindenhova. Megtörtént a megszáradás, szuper, mert
nem sikerült belenyúlnom.
Zseblámpát tettem alá, hogy látszódjon, hogy ez olyan átlátszó kicsit |
Alig 3 nappal később
mostam le, mivel azon kívül, hogy megkopott a körmöm végén (amivel nincs bajom)
elkezdett pattogni és repedezni. Nem volt túl szép látvány a pókháló minta a
körmömön.
Ezért nem is nagyon
próbálkoztam másik lakkal, színekkel, bármivel alá. Azért kevesebb, mint 72 óra
alatt így behálósodni igen csak nem szép dolog. Inkább fogtam, és visszavittem
a boltba. Ez most beleszámít a Kuka Keddbe? Vicceltem. Pénz vissza, jöhet
helyette majd valami más.
Kopott, törött, pókhálós |
Csupa repedés, és a körmömet direkt kipucoltam a kép elött, de mégis olyan, mintha ott kosz figyelne |
Az viszont számomra
adott, hogy az évi végi csalódások/nem ér pénzt cikkben előkelő helyen fog
szerepelni. 2 dolláros lakktól azért egy OPI különbözzön már! Szomorú szmájli.
A körmöm állapota
lakkal és a nélkül is rémes, szegények nagyon kivannak, és a bőr is körülötte. Viszont
jó, hogy egyből kipróbáltam, mert így még vissza tudtam vinni. Ez itt tökre
normális, a Sephorába is szemrebbenés nélkül visszavesznek bármit.
Nektek van a tuti fedőlakk
tippetek?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
-
▼
november
(25)
- KUKA KEDD 14. HÉT
- 30 napos kihívás, egyben minden
- 4. része a Kanadába költözésnek, a sokkok, intézni...
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizenkettedik hullám
- Készülj velem! – Korrektor: MAC Pro Longwear Conce...
- KUKA KEDD 13. HÉT
- Készülj velem! – Alapozó: Clinique Even Better
- Háztartási cikkek, bútorok, tárgyak. Újrakezdés, a...
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizenegyedik szto...
- OPI Sheer tint Top Coat kék(es) színben
- A titokzatos szivacsokról most minden kiderül
- KUKA KEDD 12. HÉT
- Vásárlós Vasárnap Sephora Edition
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tízedik Történésá...
- Stila In the Know paletta, amit a matt színek csod...
- Hogyan repülj/költözz cicával? Személyes tapasztal...
- Muttart Conservatory, a piramisokba zárt arborétum
- KUKA KEDD 11. HÉT
- Csak egy kis séta a folyóparton
- Hogyan költözöl arrébb egy kontinenssel? Az Utazás
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Kilencedik állomás
- Hatalmas költözéses sorozat indul az évforduló alk...
- Palettát lehet nyerni
- KUKA KEDD 10. HÉT
- Októberi kedvencek
- ► szeptember (27)
-
▼
november
(25)
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Elvileg a sheer tint egy lakk fajta. Mármint a lányok ki szokták maguknak keverni, és ilyen érdekes színes manikűrt kapnak. Elvileg kell kidobnia tutorialt. Gondolom ez is olyan lakk ami ehhez a sheer tint manihoz kell azért nem működött.
VálaszTörlésÉn az Essencs BTGN-re esküszöm. De sokaknak bevált a China Glaze, Everglaze fedője.
Azt tudom, hogynem sima lakk, és hogy ne is várjam tőle a csodát, de azért pár napot kibírhatna a körmömön. Csak a pókhálós kinézet miatt nem próbáltam ki rendesen, inkább visszavittem, úgymond még időben.
TörlésHogy tudsz arrafelé reklamálni, vagy visszavinni cuccot, ami nem vált be? Tök simán visszaveszik, ha van blokkod?
VálaszTörlésItt is tapasztaltam ilyen sima visszavételt, de akkor törött cuccot vittem vissza 3 napon belül. Ha valami nem tetszene lehet nem menne pikk-pakk, főleg kozmetikumok esetében. Valakinek jó élmény Mo-ról?
Ja, annyit mondok, hogy nem jó, és szó nélkül visszaveszik. A Walmart azzal reklámozza magát, hogy 100% pénzvisszafizetési garancia, ők a legdurvábbak, mert kb csak a használt wc papírt nem veszik vissza, azon kívűl mindent.
TörlésAz Auchanban mindig könyörögni kellett kb, hogy a cucc (pendrive, lábas) egyszerűen hibás, 3 napon belül. Nincs jó élmény :(