2015. november 17., kedd

A titokzatos szivacsokról most minden kiderül



Történelmi időkkel ezelőtt volt a blogon/Facebookon egy játék, amikor szivacsokat lehetett nyerni. Összesen 9 szivacsot szereztem be, 3 félét, 3 különböző embernek. Most erről lesz egy értékelés, hogy ki mit gondol róluk anélkül, hogy tudná, hogy ezek a bizonyos szivacsok milyen márkájúak vagy milyen árúak.


Részemről alapvetően ecsetpárti vagyok. Ez az egész szivacs dolog abból jött, hogy szélesítsem kicsit a látókörömet. És ha az új dolgok felfedezését össze lehet kötni egy nyereményjátékkal az a legtutibb.


Kilenc szivacs. Ahogy a képen látható vízszintesen az emberkék helyezkednek el függőlegesen pedig ugyanolyanok a szivacsok, csak a színük különbözik.
A két nyertes Niki és Evelin lett, akik maguk is blogolnak, bár ez nem volt feltétel a játékban. Niki a Lakkjegyzet blogot Evelin pedig a Zoara kuckója blogot írja, érdemes őket megnézni.
Gondolkoztam azon, hogy szivacsonként teszem ki az értékelést, de akkor annyira szétesett volna a dolog, hogy inkább személyenként megyek végig.

Niki véleménye a következő:

Nemrég ért az a megtiszteltetés, hogy Ildie egyik játékán én lehettem az egyik szerencsés nyertes, aki választhatott magának három beauty blendert tesztelés céljából. Talán aki olvassa a blogomat, már meg sem fog lepődni azon, hogy a lila szekciót választottam. Ezelőtt soha nem használtam még beauty blendert, így ezekről a darabokról sikerült őszinte véleményt kialakítanom. Három szivacs lapult a csomagban, különböző márkák, amiről még én sem tudom, melyik milyen, így kíváncsian várom majd Ildie összegzését.


Elsőként a világosabb lila árnyalatú, tojás alakú darabot próbáltam ki (1). A használata nagyon egyszerű, hiszen szépen kézreáll a szivacs. A kerekdedebb végével oszlattam el az alapozót az arcomon, míg a hegyes végével használtam a korrektort. Az alapozó nem lett csíkos, szép, természetes hatást sikerült elérnem vele. Víz hatására a duplájára nőtt a mérete, és míg szárazon kicsit túl tömörnek éreztem, nedvesen szuperpuha lett. Nem szívott be magába túl sokat az alapozóból, így igazán kevés mennyiség is elég volt az arcomra. Lelövöm a poént, ő lett az első számú kedvencem a három közül. 


 A következő darab már máshogy néz ki, mint a többi, talán ennek a furcsa formának köszönhetően éreztem azt, hogy stabilabban tudom tartani használat közben a kezemben (2). Ez a szivacs már közel sem olyan tömör, mint a másik két társa, szellősnek, levegősnek mondanám. Bár ezzel volt a legkönnyebb dolgom sminkelés közben, ez okozta a legnagyobb bosszúságot is, ugyanis nagyon sok alapozót képes volt elnyelni, így csak azt vettem észre, hogy már háromszor annyit raktam az arcomra, mint alap esetben szoktam, mégsem volt egyenletes a fedés. Pedig tényleg szuperkönnyű vele dolgozni, csak sajnos ez a laza szerkezet nem épp a legjobb nekem erre a célra.


Sajnos a legnagyobb csalódást ez a sötétlila, tojás alakú szivacska okozta (3). Ránézésre ugyanolyan, mint az első, világoslila társa, de körülbelül ennyiben ki is fújt a hasonlóság. Tömör, de olyan furcsán, hogy ha megszívta magát vízzel, furcsán eldeformálódik,  és egyszerűen képtelenség anélkül kinyomni belőle a felesleges vizet, hogy kárt ne tennénk benne. Az alapozót elnyelte, talán nem annyira, mint a kettes szivacs, de mégis. Ettől függetlenül viszont szép, természetes hatást érhetünk el  vele.


A tisztításuk szerintem kicsit macerás, én babasamponnal mostam ki őket ugyan úgy, ahogy az ecseteimet is szoktam, mégis meglepődtem, mikor a hármas szivacsból sehogy nem tudtam eltüntetni az alapozó hagyta foltot, annyira beleivódott az anyagba. A másik kettő viszont szép tiszta lett, és relatíve hamar meg is száradtak.


Bevallom, nekem kicsit macerás a használatuk, így a mindennapok során tuti, hogy nem ezzel fogok alapozni, viszont ha valami különlegesebb eseményre megyek, akkor értük foguk nyúlni, hiszen tényleg szép, természetes hatást kölcsönöznek a bőrnek.
Köszönöm Ildie-nek a lehetőséget, nektek pedig a figyelmet.


Evelin véleménye

Az első amit vizsgálni próbáltam, csak ránézésre és tapogatásra az volt, hogy mi lehet a különbség. Próbáltam eldönteni, hogy melyik milyen tömör és melyik a legnehezebb. Nekem egy Catrice-os beauty blender van itthon, de valójában úgy éreztem, hogy ezek a szivacsok semmivel sem tudnak többet, mint a régebben is használt kozmetikai szivacs.


Az egyik kapott szivacs hasonlít is rá, ez a világoszöld (2). Nem nyújt igazából semmilyen pluszt az alapozó és korrektor eldolgozás közben, és szerintem kicsit magába is szívja a festéket. Így nálam ez teljesített a leggyengébben.
A második helyezet a mentaszínű (1) lett, ami kinézetre úgy néz ki, mint a beauty blender. Ez tűnik talán a legtömörebbnek, de még ennél is azt látom, hogy itt is az alapozó legnagyobb része benne marad. Próbálom ütögető-nyomogató mozdulatokkal eloszlatni a festéket az arcomon, de annyira kemény, hogy ez nálam nem működik szépen.
Szóval a három közül a fekete (3) teljesített a legjobban, ugyan ez is masszív darabnak tűnik, de szépen rá tudom nyomkodni az arcomra az alapozót, egyenletes lesz és nem is szívja be magába a festéket. Közelről nézve is másabb anyagúnak tűnik a kis tojáska, mint a többi, míg azokon látszódik a szivacs textúrája, addig a fekete tűnik a legegyenletesebbnek(?!) 
Azoknak ajánlanám a beauty sponge-ot, akik egyenletes bőrfelszínt szeretnének elérni, gyenge fedéssel és olyan finishsel, mintha a saját bőrük lenne.
(A szivacsokat szárazon és vizesen is teszteltem ennek a véleménynek a megalkotásához. Fixáló spray-vel nem...)


Később, hogy az asztalomra néztem, rájöttem, hogy még nem mondtam semmit a szivacsok tisztításával kapcsolatban. Én csak szappanos meleg vízzel szoktam az ecseteket, szivacsokat kimosni, semmi speckós mosóval. Teljesen gyorsan, gördülékenyen ment mindegyiknél a mosás, elég is volt párszor átnyomkodni őket, szép tiszták lettek. Amit még megfigyeltem most - de használat közben nem - hogy nedvesen a fekete a legnagyobb, utána a mentaszínű és a világos zöld alig szívja meg magát.

Most jövök én, aki persze fordított sorrendben próbálta a dolgokat.

3-as a világos rózsaszín volt az első, amit rögtön két hétig használgattam, mire észbe kaptam, hogy van még 2 másik, amikről kellene tudnom, hogy mit tudnak. Rózsaszín pajtit első körben a Holika Holika Sweet Cotton BB krémjével próbáltam. Ez az a BB krém, aminek a neve a Krémmánián a tempera is lehetne, annyian írták ezt az állagára. Így a szivacs nekem nem szívott be sok anyagot. Ezt a BB krémet kabuki ecsettel sosem használtam, mert tudom, az az ecset utána kuka lenne. A szivacsból mosáskor hellyel-közzel kijött az anyag. Próbáltam arclemosóval (mint legkevésbé erős dolog), ennek semmi értelme nem volt. Szappannal már alakult a dolog, az ecsetmosó szappan volt a legjobb, de nem lett tiszta a szivacs. Később próbáltam a Clinique Even Better alapozójával, amivel nagyon szépen együttműködött. Olyan lett tőle az arcom, mintha tökéletesen nem lenne rajta semmi, a jó értelmében. Ezt a hígabb alapozót könnyen ki lehetett mosni a szivacsból.


A mindenféle szempontból a középső szivacs a kezdőképről, a behúzott hasú tojás következik. Ez áll a legközelebb a Real Techniques Miracle Sponge-hoz állagban, ez a legszellősebb. Ez az a szivacs, amit az én Holika Holikámhoz találtak ki, egyszerűen egymásnak vannak teremtve. Mivel a BB sűrű, a szivacs nem nyeli el, szépen eldolgozza. De ha egy átlagos sűrűségű alapozóval próbálkozunk, akkor a nedves szivacs is úgy nyeli el a festéket, mintha 3 hete nem ivott volna, és csak jófejségből kapunk vissza egy keveset az arcunkra. Kimosni nagyon könnyű, mert laza a szerkezete, de mire megyünk vele, ha egy csomó festék a lefolyóban landol. Laza szerkezetű szivacsot sűrű anyaghoz kell társítani, ez nekem a tanulság a dologból.

Az én sorom első számú darabja pinkike következik. Az 1-es és a 3-as között méretben nincs nagy különbség, fél miliméterek maximum. Keménységre sem érzek nagy különbséget, pedig most markolásztam őket percekig (a macska legnagyobb örömére), na jó, egyeske a legkeményebb szárazon. Az a különös, hogy nem hagyott bennem különös érzéseket. Az biztos, hogy ugyanannyi használat és mosás után ez most a legtisztább. 

Egyes sorszámú szivacsomat választom a legjobbnak összességében. Igazából nem az ő érdeme, inkább a többiek hibája. Kettes, a behúzott hasú tojás issza a festéket, normális alapozóval pocsékolás a használata. Hármas, amit elsőre próbáltam, ő pedig nagyon koszos. Pedig minden nap közvetlenül sminkelés után kipucoltam mindig a szivacsokat.
A sok Holika Holika Sweet Cotton BB krém rendesen szét is szárította a képem. Nem szoktam használni emiatt a szárító hatása miatt, de most a szivacskísérletek miatt rendszeresítettem. Majdnem a kuka keddes dobozomba belevágtam, de mivel brutál jó a fedése, még eltettem, hátha lesz valami alkalom. De kettőnél többször egymás után biztosan nem veszem elő.


3-assal egyébként történt egy kisebb baleset. Igen a sátáni rosszaságú állatkám elcsente, és mikor hazaértem a szivacs a nappaliban volt megrágva. Azért kicsit ki vagyok rajta akadva. Kimostam, és a hiányzó darabok illetve a repedések ellenére a szivacs maga működik, de azért ezt így már inkább nem használnám.


Nézzük az anyagiakat és a márkákat


Nem lesz meglepő, persze, hogy akciósan vettem őket, de most az eredeti áraik a lényegesek. Gondoltam vicces leszek, és beteszek egy 2 dollárosat a csomagba, de aztán inkább ezzel a humoroskodással felhagytam.



1.      oszlop egy hármas csomagban volt, eredeti áron 32 dollár. Darabra számolva 32*220/3 azaz 2350 forint körüliek. A márkájuk Revive Beauty, mint a csodafésű.


2.      oszlop 14 dollár per darab, 14*220 azaz 3000 forintos áron található meg a boltokban és CALA márkanévre hallgat.


3.      oszlop ugyanígy 14 dolláros szivacsok, azaz 3000 forint darabja és Bungalow Beauty (B9) névre hallgatnak.

Nem kértem tippeket a lányoktól, mert az itteni árakat belőni azért nem egyszerű. Összehasonlítás képen ismertebb darabokkal a Real Techniques szivacsa 6 vagy 7 dollár, az eredeti Sephorából való beauty blender pedig 28 dollár.

Azért az érdekes nekem, hogy a használati útmutatók azt mondják, hogy hetente egyszer kell kimosni a szivacsokat. Fujjj! NEM!! Minden használat után!

A következő képeken a fényképezőgépet nem mozdítottam meg, hogy nagyjából ugyanonnan készüljenek a képek. Felülről valószínűleg jobb ötlet lett volna, de még nincs állványom.

Első képen a száraz szivacsok kerültek tálalásra.

Második képen a szivacsok csurom vizesek

A harmadik képen pedig kinyomkodtam belőlük a vizet és sminkelésre kész állapotban vannak.

Most jön pár közeli kép az anyagukról több mint egy hónap használat után.



A nagyon nagy összegzés részemről az, hogy a középső, behúzott hasú tojás a legbénább. Pedig teljesen egy árban mozog a többivel. Ezt a szivacsot rangsorolták a lányok is leghátra. A 3-as jelzésű szivacs az egyik tesztelőmnél a legjobb, a másiknál a legrosszabb lett. Ennyit számít az egyén. Nekem egyeske lett a kedvencem, de nem nagy főlénnyel.
Amit nagyon megkedveltem bennük, az a szem alatti korrektor eldolgozása. Az anyagveszteség ellenére is jobbnak érzem, mint az ecsetet. Ezért, és mert megint akció volt az egyik boltban vettem két mini blendert, amikre nagyon fogok vigyázni, mert már most látom, hogy állati veszélynek vannak kitéve.


Amire nem jó egy sokpiercinges lánynak a blender az az orr és a lukak környéke. Amíg az ecset szőrei bemennek két karika közé a blendert csak dugdosni tudom az egyik majd a másik irányból. Marad az ujjam. Jó ez mondjuk nem túl sok embert érint.
Még rendelek Kínából egy nagyon olcsó szivacsot pluszba, hogy jobban kijöjjön az árak közötti különbség, vagy annak hiánya, de jelenleg azt kell, hogy mondjam, hogy azért mert egy szivacs 3000  forintba kerül, még nem tesz csodát.


És még egy felvetés, amire remélem jön reakció, mert tényleg nem tudom a választ. Meddig szabad egy ilyen szivacsot használni? Sehol nincs róla semmi, vagy csak én nem találtam meg. Ha a fogkefét kidobjuk 3 hónap után akkor ezt a szivacsot is ki kellene? A mosással kapcsolatban pedig én nem próbáltam a sampont, de az még nem tűnik ijesztőnek. Viszont a mosogatószer nagyon is. Nem vagyok abban 100%-ig biztos, hogy minden kemikália távozik a szivacsból, és ha a mosogatószer ott csücsül egész nap az arcunkon az alapozóval, az talán annyira nem jó. Ecsetekből szerintem hamarabb kijön a mosogatószer, de én itt is inkább kerülöm.

Jó hosszú lett, remélem még itt van valaki.
Köszönöm a segítséget először is a cicának, hogy ugyan nehezen, de sorsolt. Köszönöm a lányoknak, Evelinnek és Nikinek, hogy írtak róla. Csekkoljátok le az ő blogjaikat is, Zoara kuckója ITT, Lakkjegyzet pedig ITT található.
Levezetésnek pedig cicás képek:

Alig várja, hogy megkapja az új cicajátékait.
A szivacsokat direkt nem a szőnyegen fényképeztem, hanem ezen a diszesre gyűrt papíroson.
Szerintetek meddig bírta a papír?


4 megjegyzés:

  1. Iszonyatosan nagyon jó bejegyzés! c: (Bár tényleg kicsit hosszú, de hát megkövetelte a dolog..)
    Én egy ebay-ről szerzett egy dolcsis szivacsot használok, elég jól bírja, bár így fél évesen már kezd alul széttépődni (magától teljesen) illetve egy ideje nem lehet szépen kimosni és benne maradnak a foltok... :/ Én azt mondanám, hogy egy 3-4 hónap az ideális számukra, utána érdemes cserélni. c:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most, hogy így belementem a dologba, mindenképpen szeretnék rendelni egydolláros szivacsot is, hogy össze tudjam hasonlítani.
      A 3-4 hónapban egyetértek.
      Örülök, hogy tetszett a bejegyzés :)

      Törlés
  2. Nagyon jó kis bejegyzés, tényleg érdekes volt! Én a Real Techniques szivacskát használtam, és még egyenlőre nem tudom, hogy újraveszem-e, vagy kipróbáljak valami mást.. samponnal tisztítottam, de olvastam egy jobb ötletet, legközelebb biztos kipróbálom: fertőtlenítős (konyhába való) folyékony szappannal kimosni, majd a mikróba dobni 1-2 percre. A RT szivacsot jó pár hónapig használtam, de egyáltalán nem volt mindennapos használatban, egy idő után már egyszerűen láttam, hogy megérett a kidobásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem merném semmilyen szappannal mosni, mi van ha benne marad és a fejemre kenem alapon. Ami lehet tökre butaság. A mikrós ötletet hallottam, de szerintem másodpercekre mint percekre érdemes betenni.
      Nálam a RT most érett meg a Kuka Keddre. 1-es és 3-as szívacsokat jobbnak tartom a RT-nél, ha folyékony anyaggal dolgozom. Ha sűrűbbel, vagy krémessel, akkor RT típusú nagyobb lukakkal rendelkeuző szivacs.
      Ezzel a halálra ítélt szivaccsal és a mikróval teszek majd egy tesztet. :)

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány