2015. november 9., hétfő

KUKA KEDD 11. HÉT



Amikor ezt a ruháknál elkezdem írni, még nem tudom mi megy a fürdőből. Nem akarok itt picsogni, de szerintem tudjátok milyen az az érzés, amikor valami nem jó színű, de nem akartok tőle megválni, mert, baromi drága volt. Válhatok a jóisten napsütésére is, ha egyszer a fényvédőtől úgysem lesz színem. Szóval még van annyi időm ezt kitalálni, amíg megírom a ruhás részt.


Mi megy a szekrényből?

Első a fekete ujjatlan felső a bronzos kis díszbigyókkal. Turiból van, jó régről. Sokáig szerettem is. Szép is és kényelmes is. Jön a viszont. Vagy szilikon pánttal kell viselni, vagy nem tudom hogyan, de ez így nem jó (a képhez direkt választottam a fehéret, hogy jobban elüssön). A másik oka, hogy ide került pedig az, hogy ha jól megnézem a képet, ebben a felsőben elvesznek a vállaim. Jó kis fordított háromszög vagy körte alakot kapok.  Mellette szól az, hogy X éves megléte ellenére sem hullott le róla egyetlen kis díszdarab sem, míg sok más cuccomat emiatt kellett kidobni.

Második végét járó felső ez a türkiz színű. Ennek a „tesója” a rózsaszín már a kukában fekszik. Ez a rávarrt boleró egyszerűen nem működik nálam, ki van belőle a melltartópánt. Olyan szempontból szerencsém volt, hogy van egy pontosan ilyen színű toppom a H&M-ből, és azzal együtt úgy jó volt.  De nem az igazi. Van benne egy belső plusz anyagdarab, ami mell alattig lóg le, ha arra nem figyeltem eléggé, akkor ilyen nyomiságot csinált, mint a képen.

Utolsó áldozat egy fekete póló. Sokáig nem akartam kidobni, mert ez olyan alap, hogy van az embernek egy fekete pólója. Az ok az utolsó képen látható. Bármennyire is hosszúnak tűnik, mozdulok kettőt és ez lesz. A kivillanó poci meg úszógumi talán nem túl elegáns. A pólótól meg egyszerűbb megszabadulni, mint a feles kis párnácskáimtól.


Mi megy a fürdőből?

A választásom két mono szemhéjpúderre esett első körben. Rimmeltől származnak, de színkódokat nem tudok. Az egyik lila vagy inkább lilás, a másik fekete. Én nem is értem magam, hogy ezeket minek költöztettem magammal, mivel mind a kettő középiskolás koromból származik. Ami azért lassan 10 évet jelent. A fekete meg szét is van esve. Még szerencse, hogy eszembe jutottak. 

A harmadik távozó egy barna szemhéjtus lesz a Sonia Kashuktól. Igazából nem használom, mert vak vagyok és béna. A színes ceruzákat jobban szeretem. Anno ezt próbaképpen vettem, hogy fogom-e használni, mert ha igen, akkor van értelme venni esetleg egy drágábbat. Hát nem lett. A másik, hogy állandóan könnyezik a bal szemem külső csücske, ha süt a nap, ha fúj a szél, főleg, ha mindkettő egyszerre. Ez a tus meg úgy olvad le egy kis könnytől, mintha fel lett volna rá szólítva. Furcsa, mert a dörzsölést meg bírja.


A ruhákat azóta belepakoltam egy bőröndbe, mert már nem fértem a Kuka Kedd áldozataitól. Karácsonykor valaki nagyon fog örülni nekik.

Nálatok mizu?
Mostanában nagy a lapulás


8 megjegyzés:

  1. Az a fekete Rimmel tényleg kukát érdemelt már.
    Nálam ma két kozmetikum ment a kukába, mert bizony tartom a kukakeddet:) Egy Nesti Dante tusfürdő és egy Sternenzauber csillámos kézmosó. Meg egy három éve lejárt Domestos, egy kb. tíz éves Frosch felmosó lötyi és egy ezer éves vízkőoldó. Vízkőoldót igazából soha nem is használtam, mindig a Cif illetve makacsabb esetekben az ecet került bevetésre, nem is tudom, miért vettem meg. Talán azért, mert azt hittem, majd csak végigsimítom, mint a reklámban és már nincs is vízkő:)

    VálaszTörlés
  2. Nesti Dante tusfürdőt kidobni, ó te jó ég :)
    A takarító cuccok között nekem is szét lehetne nézni, mert vettünk egyéve vagy 10 féle cuccot, mivel fogalmam nem volt mi micsoda és 3-at használok csak.
    Örülök, hogy a bevált ez a keddi sorozat motivációként

    VálaszTörlés
  3. Annyira jók ezek a kuka keddek, most én is kedvet kaptam, neki is látok válogatni a ruháim között, nálam csak állnak, más meg boldogan hordaná :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ruhák közül szerintem összesen 2-3 megy a kukába összesen. Első körben beviszem a melóhelyemre, mert ezekért a turkálós (európai) ruhákért megörülnek, Ami marad megy a templomba. Kukába nem tennék jó ruhát, de még működőképek sminketcuccot sem.

      Törlés
  4. A bronzos díszbigyós felsőhöz hasonló felsőimet én X pántos melltartóval hordom és úgy nem lóg ki a pánt - azt én is utálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretem az x pántosakat, egy idő után nem kényelmes, de mindenképpen hasznos megoldás, bár mindenkinek lenne.

      Törlés
  5. Nem is lapítunk :D!
    Igaz, én nem mindig kedden szelektálok, de ha valami repül, akkor beszámolok. Mindig eszembe jut, h ez jó lesz Kuka-keddre :)
    Pár hónapja vettem egy Avonos szemkörnyékápolót, nem tudom mi ütött belém. Egy darabig működni látszott. A tégelyben sűrű krém, a kupakban éjszakai elixír, vagy mi a szösz. Tegnap a duzzadt reggeli szemem köré kentem mondván koffein van benne, hátha beindul a keringés. Aztán pár óra múlva lestem milyen gyönyörűen körbepirult az ekcémától a szemhéjam :(. Most gyógyítgathatom 3 napig. Gyors tégelymosás és ment a szelektív kukába. Vizsgálok még két megbontott arckrémet. Lehet, hogy jövő héten ők a sosrosak. Ruha most nem volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tégelyes krémek nagyon veszélyesek tudnak lenni. Ha kapok vásárláshoz 15 miliset az oké, de magamtól már nem vennék ilyet. Remélem minden helyrejön, és nem lesz komoly az ekcéma.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány