2015. november 1., vasárnap

Októberi kedvencek



Október, azt hiszem a kedvenc hónapom az évben idén. Háromszor kaptam fizetést, már ettől is jó kedve lesz az embernek (kétheti fizu van, tudjátok). Gyorsan teltek a melós napok, a hétvégék még gyorsabban. A kezem és a körmeim szomorúak, de ettől eltekintve minden okés. Különösebb események a hónapban: Hálaadás volt 12-dikén, és egy ennél fontosabb, hogy 22-dikén voltunk 5 éve szerelmesek. Ami még jobbá tette a hónapot, hogy többször volt melegebb, mint 20 fok, és alig volt eső (kétszer). Lehetett párszor egy szál kispulcsiban flangálni délután.

Kezdjük a kedvenceket az arcra valókkal. Ebben lesz egy kis különös dolog, mivel kedvencnek választottam 3 dolgot, de az egyikkel vannak kisebb bajaim, egy másikat meg nem venném meg magamtól. Akkor hogyan lettek ők kedvencek?

Estée Lauder Revitalizing Supreme Global Anti-Aging Eye Balm
Őt nem venném meg a tömény szilikon, BHT és parfüm és az ára miatt. Viszont így, hogy ajándék neszesszerben hozzám került, elhasználom. De még mennyire, hogy elhasználom, mivel látszik a különbség, ami minimum plusz két óra alvás ránézésre. Elveimnek ellent mondó dolog ez, még kell szigorítani magam felé. Most szilikonbomba vagy sem, működik, ezt el kell ismernem. Szóval ez most itt érdekesre sikerült.

Boscia Exfolating Peel Gel
Említettem nektek már, hogy imádom a hatását. Olyan sima lesz tőle a bőröm, hogy öröm tapizni. Ami miatt kissé kevésbé felhőtlen a szerelem, az az, hogy nagyon nehéz lemosni. Most ez a kedvencem lett, nagyon remélem, hogy így is marad, és nem utálom meg a kis gömböcskék miatt. A részletes tesztet ITT találjátok róla.

Andalou Naturals Clementine + C Illuminating Toner
Azaz a spiccelős tonik. Ő már a felhőtlen szerelem tökéletes példája. Könnyű használni, érzem, hogy működik, nagyon szépek az összetevői. Ahhoz képest, hogy október elején robbant be az életünkbe, egyből mind a kettőnk kedvence lett, igen, persze hogy fújkodom vele a Férjet is. Részletesen ITT olvashattok róla.

The Body Shop tusfürdők uralkodtak októberben. 4 félét szereztem be még tavasszal vagy télen, de valahogy mindig más került a kezembe. De most a TBS hatalomra tört és belopta magát a szívembe. A 4 illat a Szamóca, Moringa, Klementín és a Mangó. A legtöbben ismeritek őket, egyszerű tusfürdők, viszonylag erősebb illattal. Én drágának tartom őket, és nem vagyok a rajongójuk alapjáraton, de most valahogy ők lettek a kedvencek.

Avalon Organics Volumizing Shampoo Rosemary
Rozmaringos sampon a bioboltból akciósan 5 dollárért. A Himalaya Herbals-os katasztrófikus samponom után valószínűleg bármi a kedvencemmé válhatott volna, de Avalon tényleg rászolgált. Billentős a teteje, ami nálunk plusz pont. Nálunk, mert mind a ketten ezt használjuk, ez is plusz pont, hogy nem kell külön-külön venni. Jól habzik, könnyű kimosni, és valóban szép dús hajat varázsol, ami olyan is marad 3 napig, a 4. nap sem gáz. Az összetevői nagyon szépek, engem a levendula nem zavar, de aki nem bírja, annak nem ajánlom. Az illata nem tolakodó, fenyős rozmaringos. Eredetileg 12 dollárért árulják, ami azért már a lélektani határom felett van 325 mililiter samponért. Ha akciós lesz ezt veszem újra, viszont ha másik lesz akciós, akkor bizonyt mást, de csakis a bioboltból. (ami azért jóval drágább, mint a drogéria)

Kesztyű éjszakára
1,5 dollárért a helyi Spar (Save on Foods) sajátmárkás (Western Family) kozmetikai kesztyűje. Eredetileg úgy terveztem, hogy mivel ez borzalmas lesz, majd 2-3 naponta alszom benne. Aztán ebben aludni egyáltalán nem borzalmas, sőt vicces. Lehekvés előtt egy hatalmas mennyiségű kézkrém, még egy nagy adag Burt’s Bees tégelyes kence és jöhet a kesztyű. Fontos dolog, hogy működik vele a telefonom.

Csodafésű, Revive Beauty
Itt nem is a márka a lényeg, ahogy a róla szóló posztban is írtam, inkább a megvalósítás. Egyszerűen zseniális, és nem is tudom, hogy tudtam élni nélküle. Ez megint egy hatalmas tétel a beauty számlámon, mert 5 vagy 6 dollárért vettem, és le sem tudom tenni. Rendesen egyenesít, teszi a dolgát, meleg levegő nélkül, juhhééééé. Részletes teszt képekkel ITT.

Sminkcuccok terén az október elég erősen a W7 paletta és a szivacsok tesztelése körül forgott. A W7 paletta számomra egyértelműen nincs ebben a gyűjteményben, a szivacsok pedig még titkosak
 
Pixi Endless Silky Eye Pen OysterGlow és CopperGlow
Mióta megvannak, szeretem őket, és ez a hónap eléggé róluk szólt nálam. Egyszerűen szépek, jól siklanak, működnek. Ha hibát akarok benne keresni, akkor a nehezebben lemoshatósága lenne az, de szerencsére a Lancome Bi-Facil mindennel elbír. Többször (ötször kb.) mentem reggel 7-re dolgozni, és nálam aznap a szemsmink kimerül egy ceruzában és a spirálban. Biztos az ősz tehet a színválasztásról.

Yves Rocher Couleurs Nature Szemöldökceruza
Szintén a 7 órás kezdés, gyorsaság. A szemöldök „megcsinálása” nélkül sehova sem megyek, viszont nincs reggel időm a géles tégelyes trutyikra, és a Rimmel spirálja sem lett a gyorsaságok királynője. Ez a cerka viszont tényleg fél perc. Nekem akkor is kedvencem, ha 10 óra után egy kicsit megkopik. Plusz egy, a macskának is kedvence, össze van rágva a nyele, nem is kicsit. A keféje mosható, ennek nagyon örülök. Részletesen ITT olvashattatok róla.

Korrektorecset a Bőszecsettől
Lekopott a száma, viszont nagyon hosszú a nyele. A MAC Pro Longwear Concealert használom vele, amit nem is tudom miért hagytam ki a kedvencek közül. Az ecset egy jól dolgozó darab, amit könnyen lehet kimosni, gyorsan megszárad. És valamiért 10 perce simogatom.

Zoeva 221-es satírozó ecset
Ezt a W7 In the night palettához lehetne kötni. Ezzel az egy ecsettel sminkeltem többször is, pedig szeretek 5-6 szemre való ecsetet használni. Imádom ezt az ecsetet, mindent el tud satírozni. A szálai szebben állnak, mint a MAC 217-es ecseté, de munka ügyben ugyanazt tudják. Mind a kettőt nagyon szeretem, de most a Zoevát egy kicsit jobban.

Bundiii
A Dinófitnél láthattátok, ez egy egyszerű, de bundázott cipzáras pulcsi Tommy Hilfigertől. Imádom. Meleg, nem fúj be a szél, cipzáras. Jó nem egy csini darab, de itt mindenki ilyet hord, nem kell a felesleges pucc a kanadaiaknak.

Ezek lennének az aktuális kedvencek. Az ecsetmosó Brushegget nem tettem ide, mert még koraiak vagyunk, de szinte tuti, hogy novemberben itt lesz.

Nálatok mik mostanában a legjobban bejövős cuccok?


2 megjegyzés:

  1. A pulcsi nagyon tetszik. Én is szeretem a kapucnis meleg felsőket. Átmeneti időben azokat hordom. Sajna lassan elkél a kabát.
    TBS tusik közül nekem a shea vajas és a Satsumás a favorit, de idén majd leárazáskor megveszem az összes illatot tusiban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma már télikabátban toltam, főleg, hogy reggel hópihék hulladoztak
      Az összeset? Vagy vagy 30 illat? Te jó ég

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány