2015. november 8., vasárnap
Hogyan költözöl arrébb egy kontinenssel? Az Utazás
Második része a
Kanadába költözésnek az Utazás napja (két napja) című fejezet.
 |
| A kép csak illusztráció a mostani cicával. Ez a 4 bőrönd, két nagy túrahátizsák és a kézipoggyászok tartalmazták az életünk összes tárgyi elemét. |
A búcsú bulink után az
utolsó este még ott volt nálunk néhány barátunk. Búcsú utáni búcsú buli. Úgyis
túl sok pia volt még a lakásban. Na meg konzerv. Szegények még aznap is ilyen
brutál utazótáska méretű és mennyiségű cuccal voltak felpakolva.
(Azért ide beszúrom,
hogy már a búcsú bulinkra sem minden barátunk volt képes eljönni. A lelki
megpróbáltatások már akkor elkezdődtek.)
Megnyugtató volt, hogy
ott voltak, mintha csak a Balatonra mennénk. Nem sírtam, legalábbis amíg ott
voltak addig nem. Aztán szerintem pakoltam, sírtam, pöfékeltem, mint a kémény,
sírtam, pakoltam, sírás közben pöfékeltem meg pakolás közben sírtam. Az utolsó
három hétben mondjuk úgyis rekordmennyiségű dohányterméktől mentesítettem a
világot, nekem ez kellett hozzá, hogy ne veszítsem el az agyam. Nem szép dolog
az tény.
A nehézség pakolás
ügyben az volt, hogy mi a volt régi albinkból indultunk el. Tehát ha ottmarad
valami, mert nem fér be, vagy bármi, akkor az egy életre marad. Otthagyni
egyébként nehéz lett volna bármit is, mert a lakás üres volt. Tök üres. Ha
szülőktől indul az ember, akkor ez azért nem olyan nagy dráma.
A férj hajnali egykor
kidőlt, aludt másfél órát. Addig én befejeztem a pakolás, és már mérleg híján
megemelési módszerrel próbáltam belőni, hogy melyik bőrönd milyen nehéz. Még
amikor volt mérlegünk egy bőröndöt bepakoltunk 23,1 kilósra, hogy majd az lesz
az összehasonlítási alap.
Felmostam,
összekészítettem a csomagokat az ajtóba. A régi törcsik, a cica wc ment a
kukába. Ugye még kéne fürödni, de nem kéne tusfürdőt költöztetni, számold ki
mennyi kell ördögi köre.
Szépen lelifteztünk,
ami egy mutatvány volt alapból és már várt minket a taxi. Na, ez volt a nem
egyszerű utazás. Mind a ketten csendben ültünk, a cica meg csendben feküdt.
Akkor már láttam Edmontont, tudtam milyen. Ez könnyített is persze, de ennek
köszönhetően tudtam, hogy vége a pesti kinézetű életemnek. Nincs több Gellért
tér, nincs több Duna, nincs több hídon át a nagy „sörnyitóban” való
csodálkozás. Nincs több Spar vagy Lidl, nincs több Gyermelyi tészta, nincs több
vajkrém. Végig Bartók Béla úton, majd az Üllőin (ott dolgoztam két évet) és
minden egyes háztól elköszöntem magamban. A Köki után már volt egy olyan
érzésem, hogy innen nincs visszaút, de már korábban sem lett volna, de ahogy a
fények elmentek mellettem, onnantól éreztem, hogy itt a vége egy fejezetnek.
Nagyjából ekkor volt
az, hogy 24 órája nem aludtam.
Megérkeztünk a
reptérre. Egy harcot vívtunk a 6 bőrönddel, hogy mind pont akkora súlyú legyen,
hogy beleférjen a határba. Utána még lefóliáztattuk őket. Eredetileg magunknak
akartuk, mert a hat bőrönd csak 15 000 forint, de beláttunk, hogy se erőnk
nem lesz hozzá, sem időnk. Hála a csodás mennyiség meghatározó képességemnek
pont átcsúszott minden.
A kézipoggyászomban
volt cicaalom (mert mért is ne, végül is nem nehéz) és egy fénymásolópapír
doboztető, hogy hátha a cica wc-zik majd valahol. A kézipoggyász azért macera,
mert nekünk ebben volt 4 laptop, az összes vinyó, fényképezőgép. Mi úgy tudtuk,
12 kilós lehet mindegyik, majd a reptéren közölte a srác, hogy nem, összesen
lehet 12 kiló, de megszánt minket. Köszi.
Utolsó cigi, utolsó
könnycsepp, utolsó budapesti levegővétel.
Következett a
biztonsági átvilágítás, ahol ugye minden egyes laptopot, vinyót külön ki kell
pakolni. És nekem ott volt még a cica. Kipakolunk, kiveszem a megrémült állatot
a hordozóból. Mondom a csajnak, hogy mehetek-e először egyedül, addig a férjem
fogja az állatot, és utána odaadja a macskát, mert a cica nyakában ott van a
fémhenger, amiben az adatai vannak. Nem, menjek a macskával. Jó hát besípolok,
megtaperolnak, szerencsétlen állat meg futna világgá, szuper. Amsterdamban
utána érdekes módon ezt értették. Mindegy benn vagyunk, juhhé.
 |
| Akár elnézést is kérhetnék ezért a fejért, de igazából örültem neki, hogy volt |
KLM-mel első körben
Amsterdamba mentünk. Itt a cicás részt kihagyom, hogy ne ismételjem magam. Nem
volt vészes a dolog, nem késett a gép, nem történt semmi. Az amszterdami reptér
sem volt különösebben izgalmas, vagy az is cicához köthető. Az
Amsterdam-Calgary repülőre felszálltunk és középre volt helyünk, szerencsére ez
csak 3-as ülés volt (a gép vége). Én nem tudom milyen 160 centis emberekre
tervezték azt a repülőt, de majdnem pánikrohamot kaptam, hogy nekem itt kell
kibírni 8 órát, hát kezdésnek rosszul leszek (az Air Canada sokkal jobb). Aztán
szerencsénk volt, mert a harmadik emberkét elültették máshová, így kettőnkre
volt 3 ülés. Rendesek voltak a légi utaskísérők, mert itt nem kellett a cicát
folyamatosan a lábam alatt tartani.
A húsgolyóknak
krumplipürével még életemben nem örültem annyira, mint akkor. Elfelejtettem,
hogy az előző napon elszívott cigi és némi alkohol szolgáltatta az életben
maradást. Sikerült aludni 2-3 órát, de azt is kínlódva és muszájból. A férjnek
sikerült kicsit többet, de neki jobban is kellett.
Megérkeztünk Calgaryba.
Ismerős volt a reptér, ez kicsit megnyugtatott. Beálltunk a szép hosszú sorba.
Szerencsére a cica elintézte nekünk, hogy gyorsan haladjunk. Sőt még a
macskakaját is beengedte a határőr csaj, pedig húst behozni nagyon komolyan
tiltott. (ez 3 alutasi volt)
 |
| Azzal a géppel jöttünk, nem vagyok fáradt, á dehogy |
Irány az Immigration
Office. Szerencsére előttünk nem szállt le gép, így nem kellett nagyon sokat
várni, de azért nem volt jó. Egy fél óra alatt megkaptuk a munkavállalási
papírokat. (ennyit tesz, ha az ember ügyvéddel intézteti, ami nagyjából 5000
dollárba fáj). Akkora kő esett le a szívemről, hogy nem is tudom elmondani.
Képzeletbeli meteorkráter van a reptéren a padlóban azóta is. Felszedtük a
csomagokat majd megkerestük a pénztárat, mert persze ennek a munkavállalási
engedély dolognak ára van. Hogy ezek a kanadaiak milyen lassúak, na mindegy.
Megvolt. Aztán beálltunk a kisállat sorba is, hogy megnézze a határőr a
cicaútlevelet. Megnézte. 20 másodperc. Aztán visszaálltunk a kasszához, mert
annak is ára van, hogy a határőr belenéz az állatútlevélbe. Kijutottunk egy jó
3 óra alatt.
 |
| Welcome to Calgary |
Szegény állat is
kezdett nyűgös lenni, én is, a férj is. Na és most következik az a rész, ami
miatt a férjnek kellett jobban az alvás. Calgary innen 300 kilométerre van. A
reptéren autót béreltünk (vagyis ez már el volt intézve előre) és onnan még
kocsival jöttünk. Hála égnek a reptér a város északi felén van, így a városban
nem kellett autókázni, viszont az autópályán meg 110 km/h maximum van, ami itt
ugye a maximum, nem csak ajánlás. Mondta szegény, hogy beszéltessem, de
egyszerűen képtelen voltam rá. Egy szellemben több energia van, mint akkor
bennem. A repülőn 3 órát leszámítva akkor már közel 48 órája nem aludtam.
Egyszer megálltunk, hátha Pihepuha elmegy vécére, de ő inkább csak világgá
akart volna menni. Az utolsó kilométereken be-beszundikáltam kicsit, de a férj
nem hagyott aludni, mert akkor ő is elalszik és akkor nem lesz hosszú ez a
bevándorlás dolog.
Megérkeztünk a
szállodába, ami szintén a város szélén volt, nagy mázlinkra. Becsekkoltunk és
már cuccoltunk is. A férj főnöke vett nekünk előre cica WC-t és almot illetve
pár cicakaját, ezt azóta is csak hálálom neki. Ahogy készen volt a WC a kis
cuki már ment is dolgára. Egy hős, de tényleg. Annyira büszke vagyok rá.
Leültünk. Szilárd
székbe, a következő havi szállásunkon. Nem tudom jól átadni azt a mennyiségű
gondolatot, ami akkor a fejemben volt. Onnantól csak a férj és a macskám van
nekem. Semmi más.
Nem sírtam akkor már,
inkább csak megkönnyebbültem. Megvan a papír, megvan a macska, nem pisilt
útközben. Nem mentünk az árokba, én azért féltem a sötétben, fáradtan. Nem
nyitogatták ki a bőröndöket, aminek külön örültem. Hat bőrönd azért lehet
gyanús is akár.
Megvan, amiért több
mint egy éve (de összességében kettő éve) küzdöttünk. Nem egy szörny ellen, nem
egy bankrabló ellen, hanem egy lelki és fizikai küzdelem volt ez az idővel, a
pénzzel, a lelki tűrőképességgel. Hónapokig lenni úgy, hogy nem tudja az ember,
hogy 3 hét múlva vagy 3 hónap múlva fog véget érni az élet egy nagy fejezete.
Vegyen még nagy mustárt meg mosószert vagy már ne.
 |
| Mi ez a fehér izé? |
Köszönöm a barátaimnak
a segítséget, a bíztatást a szarabb napokban, amikor csak vissza akartam
mindent állítani az eredetibe, pedig még el sem jöttünk. Ezek nem rossz vagy
melankólikus napok voltak, nem fogom kipúderezni, szar volt, sírtam, aztán abbahagytam.
Miután beleájultunk az
ágyba totálisan triplán ki- és felfordult időérzékeléssel én olyat aludtam,
mint még sosem. Itt inkább a mélyen alvásra gondolok, nem a hosszúságára.
Semmin nem aggódtam. Nem kellett semmit sem a fejemben tartani, hogy úristen
azt meg ezt el ne felejtsem.
 |
| Egy hétig ő volt a mi teleportáló eszközünk |
Korán ébredtünk, már
7-kor fenn voltunk. November 8-dika, szombat. Nem értettem, hogy a cica miért
nyervákol az ablakban olyan furcsán. Odamegyek, és megláttam. Fél méter hó volt
kinn. Csütörtökön még 25 fokban Budapesten, szombaton már -10 fokban és fél
méter hóban. Nem zavarodott meg cseppet sem a szervezetem. Á dehogy.
A következő rész egy
külön fejezet a cicával való utazásról. A történet az az utáni részben
folytatódik.
Kinek támadt kedve csak
úgy poénból költözni egyet?
A normális utazáshoz
való csomagolási ötleteimről volt külön poszt a nyáron. ITT és ITT találjátok őket.
Azért ide mindenhogy
egy jó nap mire eljut az ember, ha költözik, ha turistáskodik.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Én is szívesen mennék. Mondjuk tuti kiborulnék rendesen. Megértem, hogy "megviselt" a bejegyzés. Azért bármi van mégis itt született az ember, sok emlék.Amúgy ezzel a cicával mi történt? Beteg lett? Nem tűnik idősnek...csodaszép cica.
VálaszTörlésA cica leukozisos (vagy macska leukémia) volt. Ezt már az ivartalanításakor tudtam, mert mindenképpen kértem vértesztesztet. Tudtuk, hogy nem fog sokáig élni, de nem gondoltam volna hogy ennyire gyorsan rosszul lesz. Imádta Kanadát, hogy jöhetett velünk, világot látott. Velünk 2 évet töltött, de szerintem életemben nem sírtam összesen annyit, mint amikor a mi cuki cicánk a vége felé ért.
VálaszTörlésA "megviselt" része majd a "mi történt az elmúlt évben" résznél jön igazából.
Ezek csak azért, hogy ne csak a kolbászt lássa mindenki...
Hihetetlen, elképzelni sem tudom, milyen lehet ilyen messze költözni.
VálaszTörlésEngem már az is megviselt, amikor ideiglenesen 120 km-el arrébb költöztem :)
Kíváncsian várom a következő részeket!
Jönnek szépen lassan :)
TörlésÉn nem tudnék Európánál messzebb költözni. Képtelen lennék rá, pedig régen mindig nagy mellénnyel voltam, hogy "Én mennék, így-úgy-amúgy...) Most már beláttam, hogy egyszerűen én összeroppannék egy ilyen súly alatt.
VálaszTörlésNagyon jó olvasni ilyen részletesen egy kivándorlásról, köszi a lehetőséget :)
Nagyon szívesen :)
TörlésMondtam már, hogy imádom a Kanadás cikkeidet ;?
VálaszTörlésŐszinte részvétem a veszteségeid miatt! Főleg szegény Pihe (ugye ő az?) miatt! Emellett pedig remélem folyamatosan írod még a napos oldalát is a költözés "következményeinek" :)
Ezt a bejegyzést olvasva is költöznék. A fő ok, hogy a fiamnak jobb élete legyen.
Nagyon aranyos vagy ezeken a képeken. Itt úgy festesz mintha csak 18 lennél :)
Igen :)
TörlésAz egyik fő okunk az volt, hogy most lehet ez az egész egy baromi nagy szívás, visszaes és, de a gyerekeinknek fekete útlevele lesz és a világ legnagyobb nyelve lesz az első nyelvük.
A 18-at köszönöm, pedig biztosan nincs rajtam semmi smink :)
Annyira imádom ahogy írsz, olyan személyes, mintha egy kávé mellett ülnék veled és te csak mesélnél. Sajnos én nagyon ragaszkodó és gyűjtögető típus vagyok, nekem tuti egy konténer kellene a költözéshez...örülök, hogy megírtad ezt és várom a következőket. :)
VálaszTörlés:)
TörlésÉn is nagyon ragaszkodok, főleg, ha a főiskolás időszak csóró és spórolós időszakából van az adott valami.
A mai agyammal fele ennyi cuccot sem hoznék. Én is konténerre gondoltam először, de az egymillió forint felett van (de komolyan megnéztük, van-e ilyen) és hát inkább nem.
Mit vinnél a mai eszeddel?
TörlésBaromi érdekes poszt volt, csomó praktikus infóval. És köszönöm, hogy a nehézségeket is leírod.
Meg persze sok sikert Kanadában! :)
A mit nem vinnék lista hosszabb. Sokkal kevesebb ruhát,
VálaszTörlésBorból többet nem lehetett volna, pedig az hiányzik.
A nehézségeket fontosnak tartom, mivel sokan annyival elintézik a kiköltözés után, hogy "neked könnyű, te ott vagy". De előtte nem volt az. A másik verzió, hogy valaki kitalálja, hogy kiköltözik, de csak egy csomó pénzt elpocsékol és végül nem jut sehova, mert félúton feladja.
Próbálok tényleg hasznos lenni ezekkel az infókkal.
Köszönöm