2015. november 4., szerda
Hatalmas költözéses sorozat indul az évforduló alkalmából
A következő napokban
egy kisebb sorozatot szeretnék veletek megosztani a külföldre (Kanadába)
költözéssel kapcsolatban. Ezt a „Mi lesz ősszel” bejegyzésben is említettem,
hogy bizony jön az évforduló. Nem lesz egy beauty téma, de sokan írtátok, hogy
a külföldi élet, Kanada, a különbségek is érdekelnek titeket. Lesz benne
érzelmes és lesz nem vidám rész is sajnos, aki ezt nem bírja, legyen türelemmel,
jövő héttől újra a sminkcuccoké lesz a főszerep.
A logikám a következő:
1.
rész, egyben ez a rész az
előkészületekről fog szólni.
2.
rész maga az utazás napja (igen ez egy
másfél napos produkció volt)
3.
rész a Hogyan utazz cicával?
4.
rész Megérkeztünk, miket kellett
hirtelen megszokni
5.
rész már egy korábbi bejegyzés, a miket
kell venni, ha egy új kontinensre költözöl témából
6.
rész, egy év történelme
7.
rész pedig az azóta történtek
összegzése, lelkileg, anyagilag, mindenhogyan.
Vágjunk is bele! Előkészületek.
Magánvéleményem, hogy
ha külföldre akarsz költözni, ne várd meg, míg lesz egy full berendezett
lakásod, kiegyensúlyozott életed, mert ez csak idő és pénzveszteség. Ha a
költözésen gondolkozol a diplomaosztó utáni másnap erre a legalkalmasabb
időpont. Miért mondom ezt? Azért mert ha megvannak a bútorok, meg van mindened,
azt el kell passzolni. A befolyt pénz majdnem nulla lesz, mivel egy használt
szekrényt a vételi ár negyedéért ha el lehet adni, vidéken szerintem ez még
kevesebbért. A nagy dolgoktól, mint
szekrény, TV, asztal még meg lehet szabadulni, de ki akarna használt
ruhaszárítót vagy vasalódeszkát venni. Senki. Ezek mennek a haveroknak, akiktől
én nem sajnáltam, de ha azt vesszük, ezek a költözés számlájára írható
veszteség.
Nekünk 2013 nyarán jött
a konkrét ajánlat, hogy költözzünk Kanadába. Elsőként összeházasodtunk. E
nélkül semmi értelme semmit sem elkezdeni, mivel így egyben intéződnek (vagy
nem) a papírok. Külön-külön sokkal nagyobb macera. (Unión belül persze ez nem
fontos).
Az esküvőről már írtam (ITT)
egy külön bejegyzést, és a véleményem még mindig az, ha az esküvő előtt tudod,
hogy menni fogsz, akkor azt a bizonyos vendéglistát felezd le, úgysem fogsz
velük beszélni egy év múlva. Illetve éppen készülsz anyagilag is a költözésre.
A bútorok nagy részét
2013 decemberében eladtuk. Annyi maradt, amivel ugyan nem kényelmesen, de még
boldogultunk. Még szerencsére, mert az első próbálkozásunk nem sikerült.
Kanadai nagykövetség
Budapesten csak a kanadaiaknak van lényegében, a bevándorlási papírokat a bécsi
követség intézi. Kezdésnek nem kértek (nem is tudtuk volna feltölteni) erkölcsi
bizonyítványt, ami furcsa is volt. Majd kértek. Ennek ára fejenként 4400 forint
vagy a körül van. Ami számomra feldolgozhatatlan, hogy ez egy egynevű papírfecni
egy olyan országban ahol ezt a multik már kérik néhol. Mindegy, lefordíttattuk,
ez kettőnknek kb. 15 000 forint. Beküldtük, és a maximális válaszolási idő
előtt kettő nappal közölték, hogy nincs erkölcsi csatolva, kérelem elutasítva,
fellebbezésnek helye nincsen.
Januárban ott pislogtunk, hogy akkor most mi is legyen, mert hiába adjuk be újra, a rendszer nem kéri az erkölcsit először, aztán meg majd a dolgok ismétlődnek. Én akkor már felmondtam a munkahelyemen, bár ezt a költözés nélkül is megtettem volna.
Eközben megcsináltattuk
(kicserélték a legtöbb tömést) az összes fogamat, mert az itt drága. Ezt
ajánlom mindenképpen.
Több száz oldal
bevándorlási szuper izgalmas angol nyelvű szakszöveg áttanulmányozása
után a férjem úgy döntött, hogy a cég ahova megy, az keressen egy bevándorlással
kapcsolatos ügyvédi irodát. Ha van, lassúsági verseny az életben ők biztosan
megnyernék. Három hónapon át szórakoztunk azzal, hogy minden egyes héten kértek
valami extra papírt. Még az a szerencse, hogy a magyar diploma legalább
kétnyelvű. Persze eközben is kértünk erkölcsi bizonyítványt, és az is lejárt
(90 nap).
Itt közben elmentem ruhaüzletbe
dolgozni, mivel tudtam, hogy másnap kb. fel is vesznek (így volt) és bármikor
le is tudok lépni.
2014 augusztusára
megszületett az ötlet. Kapunk egy nagy halom papírt, és majd ezt szépen
odaadjuk a kanadai határőrnek az Immigration Office-ban, és akkor majd ott
kapunk munkavállalási engedélyt. Annyira nyugodt lettem ettől, hogy semennyire.
Úgy elindulni, hogy Kanadában Jóska Pista ügyvéd azt üzeni, hogy minden oké
lesz.
Ekkor megindult a lakás
újabb ürítési köre. Szegény barátnőim rettegtek, hogy most egy barackbefőttet
vagy egy babkonzervet fogok rájuk sózni. Mindennek kell gazdát keresni, a
tányéroknak, poharaknak, de még a sónak is. Vagy persze kuka.
A repülőjegyet egy
szakértő utazási iroda intézte (intézgette). Egy hónap tétlenség után inkább
kezdtük mi intézni. Ennek az oka a cica volt, mivel egyik légitársaság egy
másik légitársaságtól nem vesz át állatot a fedélzeten. Szuper. Én meg nem
fogom szegényt betenni a csomagtérbe. Budapest Edmonton alapvetően Frankfurt
vagy Amsterdam utána pedig Calgary átszállással érhető el. Most már elméletileg
van Budapest – Amsterdam – Edmonton repülő is. London nem játszott a szigorú
állatos szabályok miatt sem, illetve ott pont elment volna a repcsi és 20 órát
kellett volna ott dekkolni.
A megoldás az lett,
hogy Budapest Amszterdam és utána Amszterdam Calgary a KLM-mel. Calgaryból
tovább pedig kocsival, de ez a rész majd az utazás napi bejegyzésben.
Megvolt
végre a dátum, 2014. november 7. péntek, hajnali nagyon korán.
Három héttel a költözés
előtt még elmentünk Lengyelországba a férj legjobb barátját meglátogatni, mivel
a valószínűsége hogy találkoznak a következő pár évben az a nulla. Még, ha haza
is megyünk, a srác Belgiumban lakik. Kicsit lazítottunk legalább, illetve
edződött a macska is, mivel természetesen jött velünk.
Az utolsó három hetet
excelben vezettem, óráról órára. Mikor megyünk megint új erkölcsiért, az még
lefordíttatni, de közben legyen minél frissebb. Mikor köszönünk el az én
családomtól. Mikor a férjétől. Mikor a barátoktól. Mikor lesz az utolsó mosás,
ami még meg is szárad, de ne is vigyünk túl sok szennyest. Mikor főzök
utoljára, amikor még van lábasom, és mikor eszünk „otthon” utoljára, amikor még
van tányér. Mikor megyek utolsónak fodrászhoz (igen számít, mert itt röpke
30 000 forint) és mikor megyek utoljára kozmetikushoz (mert itt nem nyomkodnak).
Meddig lesz hűtőnk?
Nagyon komoly
lélekjelenlétet kívánt meg a dolog, főleg, hogy semmi ne csússzon, mert az
dönti a dominót.
Hivatalos dolgokban sok
mindent nem kellett igazából intézni. A bankszámlánkat a minimálisra
csökkentettük. A főbérlőnk jó fej volt, így ő hozta az óra visszaírási
papírokat, utolsó napon aláírtuk, és visszakaptuk a kauciót. (természetesen
sehol a közelben nem volt kanadai dollár a váltókban, mindegy az amerikai is jó
volt végül).
Miután elment az
íróasztal, a vasalódeszka, az ágy, a hűtő (kemény dolog hűtő nélkül élni)
kongott a lakás. Szegény macska nehezen is viselte, hogy hétről hétre, majd
napról napra kevesebb a dolog a lakásban.
Még utolsó napon
realizálódott bennünk, hogy vannak cuccok, amik nem kellenek, és van, amit már
leköltöztettünk Kecskemétre és mégis kellenek. Kis kocsikázás, anyám legalább
lát és bőg még egyszer.
A bepakolást persze én
csináltam. 6 nagyobb csomag (4 bőrönd és 2 túrahátizsák), két hátizsák, egy kis
gurulós bőrönd és a cica.
És itt folyatódik maga
az utazás napja.
Számokban a felkészülés:
Mi nem készültünk nagy
vagyonnal, mert abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy kaptunk 10 000
dollár céges kölcsönt egy évre. Ettől most szabadulunk meg éppen. Ha
Magyarországon kellene ezt a pénzt összegyűjtögetni, hát bakker, akkor Angliába
költöztünk volna.
Ha azt a kérdést tenné
fel valaki, hogy mennyi pénz kell minimum ahhoz, hogy Kanadába költözzön nem is
tudom, mit mondanék.
1000 + 1000 dollár az
első lakbér plusz a kaució, ha valami nagyon tuti olcsó helyet fog ki, de ennél
drágább a reális, legyen 2500 ez nagyjából fél millió forint. Ez Edmonton,
Vancouver vagy Toronto inkább 3000 dollár.
Repjegyet egy irányba
nem éri meg megvenni, de mondjunk számoljunk 300 000 forinttal. Plusz
bőröndök plusz 30 000 forint/darab. 23 kilósak lehetnek.
Erkölcsi és a fordítás
kerekítve 25 000 forint 2 személyre. (ki tudja hányszor)
Az Immigration Office
150 dollár körült volt fejenként. Az állat 40 dollár.
Mosógép és hűtő a
legtöbb helyen nem kell, viszont ezen kívül bútorozatlanok az albérletek. Nem
tudom, most ha egy matrac meg egy kerti műanyag asztal és szék szett oké, akkor
sokkal kevesebből is ki lehet jönni. De ha az ember kimondottan olcsó és
akciós, de normális berendezést akar, akkor egy 5000 dollár úgy el tud
reppenni, hogy az ember észre sem veszi.
(A férj megkérdezte,
hogy mire is baftunk el 5000 dollárt. És tényleg elment simán, mert tányér,
törölköző ágynemű ás huzat, szappantartó, tehát minden kell)
Amit én gondolok, és ez
persze nem hivatalos forrás, de szerintem készpénzben
2 millió forinttal, a repjeggyel illetve egy biztos (amiről szerződés van)
munkával a zsebben lehet elindulni. Ezek nélkül az egész egy nagy kínlódás
lesz, ami vagy jóra fordul vagy vissza. (Európán belül ez persze más)
Mondjuk, én a
„mosogatni megyek Londonba” típusú kiköltözést nem ajánlom, nem éri meg. Túl
messze van az ilyen céltalan szerencsepróbálkozáshoz. Alapvetően diploma és
valamilyen speciális tapasztalat nélkül (legalább az egyik félnek) nem éri meg.
Németországba, Angliába könnyű elvinni a cuccokat, sokkal kevesebb dolgot kell
újra megvenni.
Ez lett volna az első
rész. Ha valami kimaradt kérdezzetek nyugodtan. Következő rész az utazás
élménye és kínlódása lesz.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
-
▼
november
(25)
- KUKA KEDD 14. HÉT
- 30 napos kihívás, egyben minden
- 4. része a Kanadába költözésnek, a sokkok, intézni...
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizenkettedik hullám
- Készülj velem! – Korrektor: MAC Pro Longwear Conce...
- KUKA KEDD 13. HÉT
- Készülj velem! – Alapozó: Clinique Even Better
- Háztartási cikkek, bútorok, tárgyak. Újrakezdés, a...
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tizenegyedik szto...
- OPI Sheer tint Top Coat kék(es) színben
- A titokzatos szivacsokról most minden kiderül
- KUKA KEDD 12. HÉT
- Vásárlós Vasárnap Sephora Edition
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Tízedik Történésá...
- Stila In the Know paletta, amit a matt színek csod...
- Hogyan repülj/költözz cicával? Személyes tapasztal...
- Muttart Conservatory, a piramisokba zárt arborétum
- KUKA KEDD 11. HÉT
- Csak egy kis séta a folyóparton
- Hogyan költözöl arrébb egy kontinenssel? Az Utazás
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Kilencedik állomás
- Hatalmas költözéses sorozat indul az évforduló alk...
- Palettát lehet nyerni
- KUKA KEDD 10. HÉT
- Októberi kedvencek
- ► szeptember (27)
-
▼
november
(25)
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Nem tudom miért hittem, hogy Kanada innenső felén laktok.
VálaszTörlésHm. Elég körülményes kijutni, minden idegeskedést megér. Meg kicsit drága. De idővel visszaforog :)
A legmesszebbi részén, ha azt vesszük, még Vancouverbe is egyszerűbb (gyorsabb, kevesebb átszállás) eljutni, mint ide.
TörlésA veszteségeket nem tudnám számszerűsíteni, ami a lakás és a pesti életvitel felszánolásával járt. Még erre jön rá ugye az a két millió minimum.
Hát remélem, hogy visszajön lassan :)
Itthon is nagyon drága egy költözés (főleg, ha az első saját otthonunkba költözünk). Mi május óta lakunk a házunkban, azóta kb. hónap végére semmi pénzünk nem marad, mert éppen most új kazánt kellett venni, előtte ablakot cseréltetni, novemberben új lépcsőt építtetünk, újravezetékezzük a nappalit, nem is beszélve az olyan apróságokról, mint fokhagymanyomó, normális méretű fazék a húslevesnek...stb :) Szóval le a kalappal, hogy végigcsináltátok a kanadai költözést, nagyon durva lehetett. Várom a sorozat újabb részét :)!
VálaszTörlésÓ kertes ház, jajj "csak azt ne" érzés van bennem, aztán persze majd 10 év múlva jó lenne, de az egy vagyon. És persze minden hónapban jön valami extra kiadás.
TörlésJövök szépen sorba vele :)
Egyébként én is úgy voltam vele, hogy lakást szeretnék, mert otthon mindig azt láttam, hogy mennyi munka van a házzal, a ház körül. a kerttel. Aztán az egyetem alatt és után láttam jónéhány társasházat belülről és rájöttem, hogy hosszú távon jobb lesz nekünk a családi ház :)
TörlésA magyar társasházi (panelházi) helyzeteket ismerve tökéletesen értem amire gondolsz. Hosszú távon nagyon jó lesz
TörlésKemény lehetett, de csak megéri, már a bejegyzéseid alapján én ezt szűröm le :) Megtaláltátok a számításotokat és ez a lényeg, innentől kezdve csak jobb lehet :)
VálaszTörlésNekünk megérte, nagyon jó itt. Kiesett két év, de nem bánom, jó helyen vagyunk.
TörlésViiiii, alig vártam ezt a sorozatot! :) Tok hasznos, koszonom!
VálaszTörlésHosszú lesz :)
TörlésÖrülök, hogy hasznosnak találod. Kisebb nagyobb cserékkel de a sok része a legtöbb országra igaz.
Nagyon vártam ezt a sorozatot, szerintem mindenkinek hasznos, aki költözni akar, a választott helyszíntől függetlenül. Az ilyen praktikus tippek különösen jól jönnek, amikor az embernek számtalan dolgot el kell intéznie.
VálaszTörlésIgazából részletezni kellene még, de akkor nem 20 oldal lenne a történet, hanem 35. Ha bármilyen kérdésetek van írjatok nyugodtan, hátha tudok vagy a férj tud segíteni.
TörlésKöszönjük!
TörlésNagyon szívesen
Törlés