2015. szeptember 11., péntek
Hogyan lettem én dolgozó ember? Harmadik epizód
A következő két hétben
betanulás lesz a bolt különböző zónáiban, reméltem a beauty részre sokat
osztanak be.
Ötödik nap. Hú, ez egy munkás nap volt, egy csomó dolgot tanultam, csináltam. Kezdés reggel a raktárban. Lifttel jönnek a cuccok fel a mélygarázsból, nagy dobozokban van minden. Ezen a napon főleg a cipőkkel, ruhákkal voltam elfoglalva. A dolog a dobozok kibontásával kezdődik, ami vállfás ruha megy a roll-ra, ami nincs felvállfázva az majd fel lesz. Első körben a felsőt, és az alsókat kell szétválasztani, és pofával felfelé kupacba gyűjteni. Erre van egy (2-3) külön ember, aki semmi mást nem csinál, csak egész nap vállfáz és csipogóz, annyi a cucc. Itt a dolgok kicsit turkálósnak tűnnek, mert méret szerint vannak szétválasztva a ruhák, tehát ha van egy fekete pólóból 5 különböző méret, akkor az öt különböző helyen van. Minden vállfán van egy pöcök, ami a méretet jelzi, ez a nub. Van erre magyar név?
XS-es citrom, S-es bézs, M-es piros, L-es kék, XL-es fekete |
Vissza a cipőkhöz.
Minden cipőre kell csipogó, még a magassarkúra is, amibe nem lehet csak úgy
beleszúrni a tűt. Van egy külön objektum erre, igyekeztem lefényképezni,
mert elmondani igen nehéz lenne. Megtanultam az árak kitáblázását, minden ilyen átlátszó
fóliára van nyomtatva, és csak ki kell keresni a megfelelőt a hatalmas
szekrényből. Nagyon precíz, minden fóliának van az alsó sarkában egy kis kód,
hogy hova való. Van Frozen-es tábla is ha jön egy kupac ruha a meséből.
Délre volt annyi ruha,
hogy volt mit visszavinni a placcra. Ugye a próbafülkénél van egy lány
folyamatosan, aki leszámol, darabszám cédulát ad a vásárlóknak, és aki a
ruhákat folyamatosan szétválogatja. Ujjatlan, rövid ujjú, hosszú ujjú, nyúlik,
nem nyúlik, nadrág, farmer, stb. és ezeknek van leárazott és kiárusítási
verziója. Visszavitelkor a ruhák már szét vannak válogatva, már csak a helyükre
kell tenni. Mindezt minél gyorsabban, minél logikusabb sorrendben. Kedves
indiai lány, aki a kordinátorom, és jó 30 centivel kisebb nálam, mindent szépen
mondott és mondott, agyam full tele lett új dologgal. Csak meg kell szokni hogy
mit hova, és megy majd ez szupergyorsan.
Telnek-múlnak a napok,
egyre több a tolvaj. Én a naivitás egyik megtestesítője is lehetnék, ha
Kanadáról van szó, itt minden szép és minden jó. Na, szóval az van, hogy nincs
ilyen 50 ezer forintos „minimum kötelező” ellopni határ, hogy legyen belőle
valami. Ha 2 dollárért lop valaki és elkapják, ugyanúgy bilincsben fog távozni,
mint aki nagyot próbál lopni. Nálunk az van, hogy a bolt be van körbe kamerázva
és van egy ember, aki ezeket a kamerákat nézi egész nap. LP guy a neve, az a
Loss prevention fiú, én szegényt le CCTV guy-oztam elsőre. Nézi a mozit, és
egyszer csak azt látom, hogy kirohan a raktárból nyíló irodából és szalad,
tetten érni. Majd a pláza biztonsági őreivel bekíséri a TV szobába az illetőt.
Pár perc, és jönnek a rendőrök, jegyzőkönyv, mindenféle dolgok és bilincsben
kikísérik a nemfizető vásárlót. Nekem ez annyira érthetetlen, egy pulcsiért
vagy bármiért priuszt termelni, furcsa. Ja mert, hogy innentől az illető
büntetett előéletű is lesz, nem csak úgy hazaengedik, hogy „na de Ricsike ma
már ne lopjál többet”.
Indiai kolléganőm
nagyon kis aranyos, mindent megmutat, mondja minek mi a logikája, mit miért
csinálunk. Hülyén hangzik, de tényleg figyelnem kell, mert azért vannak
különbségek. A jó viszont a dologban, hogy pikkpakk elszalad az idő. Nem
unatkozom, pakolászok, és egyből szünet, utána meg még egy szünet és vége.
Azért célom, hogy nem túl sok hónap múlva előrébb lépjek a dolgokban, így
tényleg figyelem, hogy mi miért, és hogyan. Tudni akarom.
Időben most kicsit kilengek a jelenbe. 5 hete dolgozom a boltban és fizetésemelést kaptam. Illetve Indiai kolléganőm jelezte, hogy szedjem össze az angolomat, mert koordinátor leszek, ha jól csinálom a dolgokat. 5 hét alatt. Büszke vagyok magamra
Időben most kicsit kilengek a jelenbe. 5 hete dolgozom a boltban és fizetésemelést kaptam. Illetve Indiai kolléganőm jelezte, hogy szedjem össze az angolomat, mert koordinátor leszek, ha jól csinálom a dolgokat. 5 hét alatt. Büszke vagyok magamra
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
-
▼
szeptember
(27)
- Szeptemberi kedvencek
- Kuka Kedd 5. hét
- Fire! Kis melegség a hűvösebb napokra.
- Liebster 2, még több válasz
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Ötödik kiadás
- Márkabevezetés? Márka pozíciónálás?
- Dinófit, az új outfit
- Zsákmány, Sephora, MAC, The Body Shop, Clinique
- Kuka Kedd 4. hét
- A Férj, és a mi történetünk
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Negyedik bekezdés
- Vállfehérítési kísérlet, harc a pöttyök ellen a To...
- Őszi színek, őszi hangulat, őszi smink
- TonyMoly paradicsomja és almája
- Kuka Kedd 3. hét
- A város, én, és a ruháim
- Kérdések, válaszok, kérdések és bloggerek; Liebster
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Harmadik epizód
- Kritikusság. Előny vagy hátrány? Személyiségelemzés.
- Itt van az ősz, itt van újra…
- Kuka Kedd 2. hét
- Népekről, innen, helyzetről onnan
- Costcoban voltunk, avagy miért költözik el a magya...
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Második része a ...
- Urban Decay Naked Smoky paletta egy-egy plusz szín...
- A nagy fonás, Olga frizurája
- Smoky panda, azaz Olga sminkje
-
▼
szeptember
(27)
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Gratulálok! Azért nem kis teljesítmény ilyen rövid idő alatt fizetésemelést és egy előléptetési ajánlatot is kapni! Várjuk a hogyan léptem feljebb a szervezeti ranglétrán című bejegyzést! :)
VálaszTörlésKöszönöm. Az azért odébb lesz, ahhoz kell egy hallókészülés, hogy az összes nyugdíjas vásárlós is értsem, meg beseggeljem az összes nyelvtankönyvet :)
TörlésRemélem még idén meg fog történni :)
Gratulálok!! Így tovább! Ügyes vagy!
VálaszTörlésKöszönöm :) Igyekszem
TörlésGratula, így tovább! :)
VálaszTörlés