2015. szeptember 30., szerda

Szeptemberi kedvencek



Elárasztotta az internetet a „vissza az iskolába” láz, mindenki oda meg vissza van az őszért, én meg itt ülök, és szomorkodik, hogy este 8-kor már sötét van. Szerencsére hó nem volt ebben a hónapban, ezt komolyan szerencseként élhetem meg, mivel tavaly szeptember 7-én esett. Túl hideg nincs, meleg sem, az a tipikus eset, amikor egymás mellett lehet látni egy tangapapucsost és egy combos csizmást. Csak hogy még egy kicsit húzzam az időt az időjárással, megemlítem, hogy nálunk már bekacsolták a fűtést. Ennek örülök is meg nem. Tudjátok, fűtés, száraz bőr. Na, nálunk ráadásul légbefúvós fűtés van, ami egy konvektorhoz képest ezerszer rosszabb, főleg ha alapból egyszer esik az eső egy hónap alatt. Következő hónapban kellenek a hidratálók dögivel. Ja és persze színes harisnya időszak, amiket nagyon szeretek, de csak szürke és fekete dolgokkal együtt.


Pancsikolás terén van most egyből két kedvenc is. Ez a Loofah bőrradírozó cumó az Earth Therapeutics-tól. Olyan valami, amit tusfürdőnek azért nem neveznék, mert brutális radírozó hatása van. A sárga az a zabos és mézes a rózsaszín pedig a barackos és passionfruitos, amit nem vagyok hajlandó lefordítani.
Az augusztusi zsákmányos bejegyzésben láthattátok először a kis C vitaminos szérumot az Andalou Naturalstól, tisztes nevén Turmeric + C Enlighten Serum. Kezdésnek tetszik, hogy pumpás, az nem tetszik, hogy kissé átlátszó a flakon. Kissé sárgás a kissé folyós anyag. Könnyen eloszlatható és gyorsan beszívódik. Hidratálót és alapozót rátéve sem para, semmi csomós, kukacos rosszalkodás. Szépen hidratál egymagában is, és szebb lett tőle a bőröm. A világosító hatásáról még nem akarok nyilatkozni elhamarkodottan. Szeretem, napi kétszer, sosem felejtem el.
Nappalra előszeretettel nyúltam a Clinique Pore RefiningSolutions Stay-Matte Hydratorhoz. Ez egy olyan kence, ami nagyon nagy kettősséget okoz a lelkemnek. Egyrészt ennél jobb mattító hatású krémmel életemben nem találkoztam, egy kis púderrel is órákig jól elvagyok. Másrészről ott az alkohol a 4. helyen az összetevők között. Szárítani eddig nem szárított, de nem is hidratál, annak ellenére, hogy ezt is ígéri. Amikor megvettem, azt gondoltam, hogy örök életemre újraveszem, de szerintem nem fogom az alkohol miatt. Keringenek róla pletykák, hogy alkohol szaga van, de ez baromság. Több, mint 10 kollégámmal szagoltattam meg, olyanokkal is akik nem isznak alkoholt és érzékenyek a szagára, és semmi.
Sminkben most inkább arcra voltak kedvenceim, mint szemre. Alapnak a Make Up For Ever HD High Definition Elixirt használtam jó párszor, amikor úgy éreztem foszlónak tűnhet az orrom. Ez nem primer, ahhoz túl vizes, de valami jó ki erőseb szilikonozott pipettás trutyi üvegcsében. Akciósan 16 dollárért remekül megvagyunk, de az eredeti 44 dolláros árán nem ismerkedtünk volna meg.

Estée Lauder púdere a Double Wear Stay-in-Place Powder Makeup volt a kedvenc a Yamuna után, amit harmadszorra nem akartam ide beválogatni. A csomagolás kissé silánynak hat, de az anyag benne kárpótol. Több ez, mint csak egy púder, olyan fedése van, hogy alapozó nélkül is jó vagyok vele. Matt eredménye lesz, és elég sokáig az is marad. Jobban szeretem, mint a MAC-es púderemet, pedig azt is nagyon szeretem ám.
Szemre is van egy kedvenc, de itt nem csak az anyag, hanem a csomagolás is belejátszik. Ez a Gosh The Ultimate Eyeliner szemcerka 06 Pretty purple színben. Van pár lila cerkám, mert nem találtam rá korábban erre, de azóta, hogy meg van, a többi csak porosodik. Tökéletes az anyag, színre, állagra, mindenhogy, tartósságra is. Bírom nagyon ezt a gumis fogós részt, de az egyik legjobb benne a másik vége. Hasznos az a satírozó bigyó, mert alapvetően alulra cerka és port szoktam tenni, a port a fixálásért, de ezzel a gumidarabbal szépen el lehet satírozni a ceruzát. Nem elhanyagolható a hegyezője, így azok is tudnak vele kísérletezni, akik egyébként nem szeretik a tekerős ceruzát a tompaságuk miatt. Pontos árat nem tudok, de nem volt drága egyáltalán arra emlékszem.
Végezetül a sminktermékek közül egy számomra különlegessel zárok, ami a Smashbox spiccelős Photo Finish Primer Water névre hallgató fixáló vize. Egyszer már említettem, hogy ez az összetevők szerint a legkevésbé gáz az „elérhető” piacon, ezért lett ő. A pirosító ezzel és e nélkül is elpárolog rólam, de a púdert valahogy megfogyja, és szebb lesz. Próbáltam túl sok púderrel is, és hatásos. Összetartja a képen, valahogy így lehetne jellemezni.
Legyen egy ecset is legjobbak között, ami most teljes totális fölénnyel a Bőszecset pirosító ecsete (24 600800 Sensual), amit eredetileg krémpirosítóhoz vettem, de persze porhoz is tökéletesen működik. Hatalmas, viszont egyszerre kevesebb festéket vesz fel, mint a Zoeva. Puha, simis.

Körömlakk nincs, törnek a körmeim, nincsenek festve, szomorúság van.

Nektek mik voltak szeptemberben a kedvenceitek?



8 megjegyzés:

  1. Tudom, megfogtam a bejegyzés lényegét, de annyira cuki ez a macsek, ahogy pózol :)
    Ha törnek a körmeid, nem próbálod ki Azrail Eleni olajozós módszerét? Sokaknak segített a körömerősítésben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kis tünemény, pedig fiú, de ettől még beauty addict macska :)
      Megnéztem a posztot, egy ideig próbáltam valami kimondottan körömolajat, de lehet előkapom a konyhából az olivaolajat és azzal hátha jobb lesz. Köszönöm a tippet :)

      Törlés
  2. A bősz nekem is megvan, en krempirhoz is használom, jó kis darab.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen pirosítót használsz hozzá?

      Törlés
    2. Most éppen az artdeco egyik darabját nyúzom vele, jól összepasszolnak.
      Konkrétan ezt:
      http://www.kremesenszepazelet.hu/artdeco-cream-rouge-krempirosito-es-ruzs/

      Törlés
    3. Artdecot nem tudom felénk hol lehet venni, viszont a kommentek között a Smashboxot említette valaki és az egyből szimpi lett.
      De nem, amíg a hajszín nem stabilizálódik addig nincs pirosítóvétel. De olyan szép, kell neked mondja a kisördög :)

      Törlés
  3. Színes harisnyák, yeeeah! Bősz ecsetekről már sok jót hallottam, jó lenne kipróbálni egyszer. Smashboxról is jó olvasni, mostanában a MAC fixing spray-t nézegettem, de így lehet mégsem azt veszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bőszt mindenképpen, imádom őket, ha egyszer ki lesz mosva egyszerre az összes csinálok róluk képet és posztot.
      Nem tudom ezek között a spriccelős csodák között mennyi különbség lehet, nála az alkohol kerülése volt a szempont. Ezért is nem az Urban Decay lett, aminek a második alkotója az alkohol, és még nekem is büdös volt, amikor kipróbáltam.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány