Frozen Beauty from far away: Népekről, innen, helyzetről onnan

2015. szeptember 6., vasárnap

Népekről, innen, helyzetről onnan

Nem is tudom, hogy hogyan kezdjek neki ennek a posztnak, úgy, hogy ne legyek kusza, és összevisszaság. A mai napon arról írok, hogy én hogyan látom a menekültek dolgait itt Kanadában, milyen tapasztalataim vannak. És egy rövid vélemény a végén arról, amit a magyar helyzetről gondolok.

Amikor ide költöztünk tavaly novemberben az első hónapban azt kellett megszoknom, hogy itt nem érvényes az a paraszt mondás, mint otthon, hogy „az ember színe fehér”. Nem olyan sok az afrikai, mint én azt gondoltam filmek alapján, viszont sokkal több az indiai, filippinó és a kínai. Attól, hogy valaki fehér, még jöhetett bárhonnan, mint Z. az iráni kolléganőm, akit szerintem Budapesten mindenki egy olasz bombázónak nézne. Aki kanadai kanadai, annak is van valamilyen származása, mindenki jött valahonnan, és több-kevesebb részét őrzi a családi hagyományoknak.

Eleinte nagyon rossz volt a mindenféle népekkel kommunikálni, mert nem voltam erre felkészülve. Igyekeztem olyan filmeket nézni, amiben nem angol anyanyelvűek angolul beszélnek, de azért ez nem az igazi. Meg kellett szokni, hogy a spanyol nyelvűek a „s” hangot „cs”-nek mondják, kedvencem a ficcs, a halra. Meg kellett szoknom, hogy a filippinók, a kínaiak, az indiaiak hogyan beszélnek.

De ezen a kis nyelvi nehézségen kívül sosem volt semmilyen néppel sem semmilyen bajom, mert miért is lett volna. Az egész a könyvtárban tartott Newcomers Clubnak köszönhető, ami egy beszélgetős csoport frissen átúszottaknak. Itt találkoztam és beszéltem először Afrikában született emberrel, közel-keletivel, meg persze a rengeteg ázsiaival.

Kiemelek pár csoporttársamat és történetet, csak hogy lássátok a különbségeket ember és ember között.

R. Etiópiából származó 40-es nő, aki Calgaryban lakott korábban, a nővére is itt lakik Kanadában. Keresztény, de sosem ivott még alkoholt. Minden óra végén kérdezett tőlem valamit, mint egy kíváncsi kisgyerek. Mint egyedüli fehér olyan kuriózumnak számítottam. Ő valószínűleg a saját hazájában nem sokat járt iskolába. A hozzá tartozó történet pedig az Activity játék, amikor rajzolni kellett a táblára. Ő a sajtot kapta, és elkezdett négyzetet rajzolni. Senki sem találta ki, hogy mi az. A mi „nyugati” agyunkban a legtöbb dolognak van egy piktogramm szerű képe az agyunkban, ha nekem azt mondják, rajzoljak le egy sajtot, akkor egy körcikket, vagy háromszög alapú hasábot fogok rajzolni lukakkal, és mindenki tudni fogja, hogy az mi. Ettől ő még dolgozik, hatalmas a szíve, akar tanulni, új dolgokat tudni.

O. Szomáliából való 45 körüli nagyon fekete mindig mosolygós pasas. Morgan Freeman ikertesója lehetne. Sokszor ült a közelemben és láttam, hogy soha semmit sem jegyzetelt a saját nyelvén. Angolul is csak keveset tudott és azt is baromi lassan. Aztán felismertem a problémát. Az az ember nem tud írni és olvasni a saját nyelvén, de angolul igen. Ez annyit tesz, hogy ő tökéletesen el van vágva minden szomáliai információtól, a családjától, mindenféle kapcsolattartási formától. Kemény lehet azért így élni. Ő is rendesen dolgozik.

X. iráni 60 körüli bácsi, fehér bőrű, ő is mindig mosolygott. Minden nap szép szövetnadrágban volt és frissen vasalt ingben. Irodában dolgozott, diplomás ember, azért járt a klubba, hogy új barátokat találjon. Szereti a vörösbort, utálja a kormánya politikáját, és betiltaná a burkát, hidzsabot, és mindenféle eltakaró hacukát.

Y. szomáliai 40 körüli nő. Vele sokat nem beszéltem, de ha látott valaki két lábon járó pozitív energia kisugárzót, akkor ő az. Az arcára volt írva, hogy milyen hálás, hogy ott ülhet közöttünk. Volt egy nagy seb az arcán oldalt a füle mellett, ez csak néha látszott, mert a kendőjét mindig igyekezett ráigazgatni. Nyílván nem kérdeztem meg, hogy honnan szedte össze, de biztos nem jókedvében. Itt már nem kell félnie, hogy lelövik hazafelé.

V. indiai 35 körüli mókamester pasi. Őt nagyon bírom, remélem, jön idén is a csoportba. Sosem ivott még alkoholt, de közben meg liquor store manager, ő már nem is csak sima pakolós fiú. Annak idején, amikor a házas korba lépett, közölték vele a szülei, hogy kinek a lányát fogja elvenni feleségül. Sosem látta korábban azt a nőt. Összeházasodtak. Azóta sem szerelmes, az asszony sem, de van köztük valami olyan kötelék, amit szerintem mi fel nem tudunk fogni. 2 tinédzser fia van, akik már választhatnak barátnőt.

D. Kamerunból való. Fiatal 30 körüli srác, aki Csehországban járt egyetemre és 4 nyelven beszél. Tökre képben volt a politikával, a vallási különbségekkel, a világ dolgaival. Itt az emberek azért Európáról nem tudnak olyan sokat, mint mi a környező országokról. De ő így mindennel képben volt. Tök jó a munkája, van szép barátnője, egy boldog ember.

T. aki kitalált magának egy amerikai nevet, mert az eredeti Tram eléggé villamosnak hangzik. Vietnámi, pontosabban Dél-Vietnámi. (Külön ország voltak egy ideig) Velem egyidős, hasonló helyzetben, okos férj, utánfutó bevándorló. Nagyon durván vágja a nyelvtant, de nem tudja kiejteni hangokat. Vicces, a world, word, work szavak nála pontosan ugyanúgy jönnek ki belőle, egyszerűen nem tudta kimondani külön őket. Vidám, cuki, sokat mókáztunk.

A kínaiakat azért nem veszem külön, mert ők nem menekülnek igazából, vagy hát, de azért az sem egy jó hely. Vannak sokan, akik ide járnak egyetemre és utána visszamennek jól keresni. Vannak, akik itt maradnak. Vannak, akik sosem tanulnak meg angolul, mert nincs rá szükségük. Hogy miért nincs? Mert van China Town, ahol van kínai orvos, kínai bolt, kínai „amit csak akar”. A könyvtárban van egy kezdő csoport a kínaiaknak, oda főleg 50-60 körüli nyugdíjasok járnak, akik itt élnek 30 éve, de a Good Morningon 20 percet izzadt velük a tanár.

Én és pár kollégám

Augusztustól dolgozó ember lettem, még több népből kerültek hozzám közelebb. Szombatonként jönnek a cikkek, de most összefoglalom, hogy mégis milyen a munkakörnyezetem.

Felülről kezdve a store manager egy kanadai fehér nő. Utána osztályonként a vezetők következnek, az enyém egy filippínó pasi, de van egy kínai nő és a kasszafőnök az durci képű indiai. Ezek alatt vannak a koordinátorok, az enyém a 150 cm 40 kilós indiai kiscsaj, a kasszánál van barbadosi és egy kanadai nő, a férfi osztályon pedig kambodzsai srác.

S. a koordinátorom 24 éves, imádja a pink színű rúzsokat és kávéfüggő. Nincs vastag szemöldöke és a bőre sem full indiai. Melírozott a haja, igazából középiskolásnak néz ki. A mi osztályunkon van még két indiai csaj és még egy a háztartásin, ők mind punjabit beszélnek. A főnökömön kívül a másik 3 főiskolára jár. Nagyon kis mókásak, a vicces, hogy tökre nem hasonlít az arcuk egymáséra. A velem együtt jött ötödik indiai csajszi, aki 140 cm magas, ő valami kis nyelvet beszél, de az angolja olyan, mintha itt született volna.

Van egy srác Szomáliából, aki előtte Kairóban tanult, de az ugye most nem túl biztonságos, így most ide jár főiskolára. Művelt, tudja a világ dolgait és még cuki is. Sokat még nem tudok róla, de nagyon kedves és segítőkész srác.

A kambozsai srác meg az indiai csajok állandóan viccelődnek egymás származásával. Olyan, mintha egy szlováknak szívnám a vérét, hogy hú te idősebb vagy mint az országod, csak a szlovákok ezt nem veszik viccnek. Ezek a barnás bőrűek meg viccelődnek a saját dolgaikon.

Van egy ukrán családból származó csaj, ő egy hippi-bölcsész-művész keveréke. Szünetben, ami 45 perces kötni szokott. Sálat, pulcsit, takarót, mikor mit. Nagyon bírom nagyon mókás lány.

A próbafülkénél két csaj szokott váltásban lenni. Az egyik egy német felmenőkkel rendelkező fehér lány, aki magában motyog és nem értem néha mit akar. A másik egy dél-szudáni családból származik, de itt született lány. Nagyon durva mennyiségű haja van, és az úgy oda van feltéve a feje tetejére, így két méter magasnak néz ki. Nagyon kis érdeklődő kíváncsi, és ő is egyetemista.

A kasszasornál van 2 szomáliai kiscsaj, akik nagyon mókásak ebben a muszlim egybe-zsákruhában és kendőben, de edzőcipővel, és minimum hogy rózsaszínben. Egyikük olyan folyékonyan és szépen beszél angolul, hogy nem is értettem, hogyan lehet ezt úgy, hogy két éve költözött ide. Ő biztosan Szomáliában sem a putriban lakott.

Van egy lány Eritreából a kasszában, állítólag az ő kávéja a legjobb a világon.

Egy karibi szigetről származó családból van egy fekete bőrű lány, akinek labda kerek a feje, tökéletes gömb, sok hajjal. Tipikus itteni fiatal, fiatalos ruhákban, érdeklődéssel.

Van egy Bangladesből származó középkorú nő, akinek az orrában van egy karika, de olyan bogyós, ottani fajta. Ő nem nagyon beszél, a kasszánál betanult pár mondatot tudja igazából, de nagyon lelkes, próbálkozik.

Van egy nő Brunei nevű országból, na arra rá kellett gugliznom, hogy pontosan mekkora és hol is van. Nem is gondoltam, hogy szultanátus az államformája. N. már jó ideje él Kanadában, korábban Vancouverben lakott. Ő már teljesen természetesen tud angolul jópofizni, csitcsetelni. Ő is a cipőosztály felelőse, imádom, mikor mondja a besípoló cipőre, hogy „My Baby is crying”.

Van sok filippinó, akik nagyon alacsonyak és úgy néznek ki, mint a meséből a Lilo a Lilo és Stitch-ből, ami ugyan Hawaii, de ugyanúgy néznek ki, mint a filippínók. (ők ezzel tuti nem értenének egyet)

Az iráni kolléganőmmel viszonylag sokat beszélgettem az eddigiek során. Nagyjából egykorúak vagyunk, neki is van férje, nekem is, hasonlítunk sok mindenben. Ugyanakkor jöttek Kanadába, mint mi, a csajszi is valami könyvelőféle, és a férje matematikus. Ő az, akit olasznak néznétek. Nagyon finom, művelt nő.

Egyik szombati napon együtt voltunk 45 perces szüneten, és akkor bekövetkezett az, amitől én már egy ideje tartottam. Azt tudtam, hogy a kanadai TV-ben téma a magyar kerítés, meg a magyar kormány propagandája, de arra nem számítottam, hogy valaki ezt egyszer meg fogja kérdezni tőlem, és főleg, hogy az illető egy közel-keleti lesz. Én nem is tudtam hirtelen, hogy szégyenemben sírjak vagy letagadjam, hogy magyar vagyok. Szar érzés volt. Nem csúnyán kérdezte, tényleg normálisan, ő sincs oda a hazája politikájáért, ez nem para, mindannyian eljöttünk valamiért.

Megpróbáltam elmagyarázni az állaspontomat, ami az, hogy a magyarok nem utálják a bevándorlókat, csak most sok a félreértés, sok az inger és szarul van kezelve a helyzet. Mindenki tudta előre, hogy ez be fog következni. Ha szétlőnek egy országot, akkor onnan az emberek elmenekülnek. A szegényebbek a környező országokban nyomoroknak, akik jobban éltek, a Keleti előtt csövelnek/tek. Azok, akik Magyarországig eljutottak, többnyire művelt és tanult emberek, diplomával, munkatapasztalattal. Ők anno Szíriában ugyanolyan kinézetű szupermarketben vásároltak be, mint a magyarok a Tescoban, ugyanolyan bulikba jártak, ugyanúgy van okostelójuk. Tökre ugyanolyan emberek, csak kicsit barnábbak (van hófehér is), kicsit hangosabbak, mint az olaszok, máshogy öltöznek, mert ott meleg van.

Teljesen megértem, hogy a határ menti gyümölcsösök kivannak borulva, mert ezek a szerencsétlenek ellopják az almát. De nem az a megoldás, hogy lelőjük őket, hanem az, hogy szólunk Unió bácsinak, hogy itt kellene ételt osztani, és ők ezt megoldanák. Megértem, hogy a keleti környékén lakókat, most nehezebb a közlekedés, de még így is biztonságosabb a környék, mint amikor csak a cigányok uralják a placcot.

Az, hogy a politika mit művel egy dolog, mi nem tudunk vele mit kezdeni, de egyéni emberként mindenkinek joga van rendes emberként viselkedni. Nem kell egyből kaját vinni, csak ne utáld azt, akit nem is ismersz. El fognak menni. Tudják, hogy Magyarországon alapból nincs munka, nekik meg aztán főleg nincs. Ha valaki azzal jön, hogy sokba kerülnek, akkor menjen a Keletihez és nézze meg, hogy milyen civilek adnak nekik enni a saját pénzükből. Az sem győz meg, hogy mert Debrecenben napi 5000 forint megy rájuk fejenként, amikor a váci börtönben meg 7000, és ők tettek is azért, hogy ott legyenek. Mindeközben meg a harmadosztályú Kecskeméti focicsapat kap egy új x milliárdos stadiont. Bár én már nem lakom Magyarországon, de szerintem a humánusságnak kicsit fontosabbnak kellene hogy legyen, mint a focistadion, vagy az éppen aktuális politikai manőver, vagy a figyelemelterelés a valós problémákról.

És itt még megemlítem azt a dolgot, amit a magyar nép kapott a világtól. Bár 1956 baromi régen volt, anyám született abban az évben, de tanultuk töriből (ez nem igaz, mert kihagyta a tanár, csak a könyvből olvastam), hogy akkor mi volt, nem volt vidámság. Elmenekültek az emberek, sokan, kis pénzzel, és baromira nulla nyelvtudással. És a világ, legalábbis az USA, Kanada, Ausztrália kinyitotta a kapuit, és befogadta a szerencsétleneket. Itt Edmontonban rengetegen vannak, akik 1956-ban és közvetlenül utána jöttek. Ezt a szívességet lehet, hogy most vissza kellene adnunk a világnak, és békén hagyni azokat a dolgokat, amihez semmi közünk nincs. Bár a NATO tagság óta, amit az USA bombáz, azt a magyarok is bombázzák átvitt értelemben. De most csak tovább kell a menekülteket engedni, és nem átbaszni őket, meg befullasztani egy hűtőkamionba.

Nem gondolom azt, hogy szép látvány a Zsámbék melletti lehajtó. Volt róla cikk, hogy magyarok hordták oda a szemetet, hogy legyen min rágódni, volt ellenpélda. Nem mentem fel őket az ocsmányan otthagyott busz miatt, bár állítólag 6 órán keresztül nem engedték le őket WC-re, és háromszor annyian voltak a buszon, mint az biztonságos. Attól, hogy a metró pont így néz ki egy Fradi vagy Újpest meccs után, ez még nem volt egy szép dolog. Ezek olyan dolgok, amiket a magyar is megcsinál, csak most fel van fújva. Elmúlik. Nem szép, nagyon nem, de nem halálos.

Anno engem anyámék azzal ijesztgettek gyerekkoromban, hogy ha rossz leszek, elvisz a fekete ember. Lakott a faluban egy feka, aki egyébként a főiskolán tanár. Nagyon sokáig nekem a feketék egy ilyen félelmetes dolog voltak. A feka érintéstől pedig a rosszullét kerülgetett. Most sem dörgölőzök a kollégáimtól, de ha a kezembe ad valamit, nem rezzenek már össze. A szomáliai srácnak ezt a riogatást meséltem, és jót röhögött rajta. Mert vagyunk olyan értelmesek, hogy röhögni tudunk rajta.

Örülök annak, hogy nyitott a lelkem az új dolgok, új emberek felé. Meglátom a jót, értékelni is tudom azt. Szerintem nem nehéz jó embernek lenni. Azzal kezdődik, hogy nem rúgunk bele a másikba. Ezt a 4-es 6-os villamoson el is lehetne kezdeni gyakorolni sokaknak.

Bízom abban, hogy az olvasóim hozzám hasonlóan széplelkű emberek, akik hasonlóan gondolkodnak erről a kérdésről, mint én. De persze most is szívesen meghallgatom az ellenvéleményeket, véleményeket, álláspontokat.

Mivel ez aktuálpolitikát is érintő poszt volt, kérlek titeket, hogy a kommentekben a véleményeteket írjátok le, és ne személyeskedjetek!

12 megjegyzés:

Unknownszeptember 07, 2015 6:25 de.
Mióta külföldön élek sokat változott a világnézetem, sokkal nyitottabb vagyok új dolgok és emberek felé.
Nem akarok esszét írni most, egyetértek veled, szerintem is így vagy úgy, de segíteni kellene őket hiszen ők is csak EMBEREK. Egyébként pont ma reggel volt egy hasonlóan kellemetlen élményem, mint a tied, hát én is szerettem volna kámforrá válni hirtelen...
VálaszTörlés
Válaszok
banditaszeptember 07, 2015 2:25 du.
Amit a hazai helyzetről írtál....hátborzongató....basszus Ildi! :(
Mintha itt ülnél mellettem, ugyanabban a vetítőteremben egyidőben és mégsem egy filmet nézünk!
Itthon a helyzet SZAR! Nem kellemetlen, vagy enyhén problematikus, hanem kétségbeejtő.
Nem szeretnék erről bővebben, ekkora nyilvánosság előtt beszélni.
Csak abban bízom, hogy így vagy úgy (atyaég mekkora közhely, meg kellett érnem ezt is, hogy fosásomban közhelyeket írkálok) hamarosan véget ér ez a helyzet....
Ha a Kanadában látottak alapján ennyi jutott el hozzád a történtekből, mint amit leírtál, akkor tudd, hogy a valóság ennél sokkal gázabb.
VálaszTörlés
Válaszok
Aiszeptember 07, 2015 2:45 du.
Ildii! Ismeretlenül is megölelgetnélek ezért az írásodért :D! Mindenkinek ilyen mértékű toleranciát, nyitottságot és szeretet kívánok a szívébe! Még, még, még!!! *.*
VálaszTörlés
Válaszok
Mesiszeptember 09, 2015 1:45 du.
Szerettem ezt az írást! És igen, nagyon nehéz a gyerekkori hiedelmekkel dolgozni, azokat leépíteni. Főleg ha csak pánikkeltés megy.
VálaszTörlés
Válaszok
Elízszeptember 11, 2015 4:16 de.
Jó volt olvasni ezt a bejegyzést :)
VálaszTörlés
Válaszok
Miaoktóber 21, 2015 5:36 de.
En nem vagyok a migransok ellen. En csak azt latom,hogy Debrecenben a menekulttabor lakoi mindent tonkretettek, a kornyeken lakok felnek toluk. A hazaik elertektelenedtek. A fiatal lanyok nem mernek sotetben haza menni egyedul. Mindegy,h delutan 5 van... Vagy ejfel. Sotet es a migransok csapatban jarnak es mindig nagy a szajuk. Szemetelnek, lopjak a kertekbol a gyumolcsot. Es sokba kerulnek Debrecennek. En ha elvesztem a munkam, nem kapok a varostol/allamtol napi 5 ezret megelhetesre, plusz kajat :(
VálaszTörlés
Válaszok

Megjegyzés hozzáadása

2015. szeptember 6., vasárnap

Népekről, innen, helyzetről onnan

12 megjegyzés:

Archívum

Címkék