2015. szeptember 1., kedd
Smoky panda, azaz Olga sminkje
Ez a történet ott
kezdődött, hogy undi volt a hajam, és igen, már megint nem volt kedvem
megmosni. Egy nagy lefonást már úgysem csináltam nagyon régóta, így most ehhez
támadt kedvem. Olga, az alternatív orosz
énem (nem vagyok megőrülve, csak viccelek) szeret oroszosan, durván kinézni,
úgyhogy egy kisebb pandát és vörös ajkakat szeretett volna erre a napra. A
képek este készültek, nem frissen.
Arcra az Andalou NaturalsBB (All-in-one Brightening) krémje került. Erre jött a Yamuna ásványi alapozója a Bőszecset cuki kis kabukijával.
Szemöldökömre a MAC Fluidle
gelcreme került Dirty blonde színben, erre tettem egy kicsi Password szín a
Naked Smoky palettából, hogy elnyomjam a szemöldöktrutyi vörösességét. (veszek
lassan egy jót is)
Szemre kezdésképpen a
MAC Paint Potja került Blackgroun színben a Bőszecset 996218-as
korrektorecsetével. Nem szeretek belenyúlkálni, mások úgy szokták. Mivel az
alap alapból fekete (milyen kis vicces vagyok) alapvetően nem akartam
poralapként feketét használni. Urban Decay Naked Smoky Password szín, meglepően megint ehhez a színhez
nyúltam. Igazából ez van mindenhol a szememen ami nem a mozgórész. Igyekeztem
szépen elsatírozni, de nekem ez valahogy azért még lehetne jobb. A szürke
szélét a Combusttal lágyítottam. Szemöldökcsontra pedig Thirteen került.
Mozgórészre visszatérve at Armorral próbálkoztam, de ez a szín nem is látszik,
legalábbis a Paint Poton nem, csak egy kis csillámosságot adott neki. A
szempillatőbe a Black Market került, alulra végig, felülre csak középtől
indulva. Vízvonalra kellett a fekete, az OCC Tarred ceruzáját használtam. Egy
ilyen sötét sminkhez lehet ha lesz 200 feliratkozom beszerzek egy műszempillát
is, de mára maradt a Clinique High Impact szempillaspirálja.
Jöhet a csókos kis
szám. Kezdésnek rúzscerkával kiszínezgettem az ajkaimat, ehhez a Rimmel
Exaggerate Full Colour Lip Liner 057 Ravish színét használtam. Ez a piros és a
bordó között van, számomra univerzális darab. Kupidó ívem, vagy, ahogy én hívom
a fikacsúszdám alja nem egy látványos dolog, de nem akartam túl- és megrajzolni.
A rúzs a Rimmel Kate Moss nevével árusított 107-es szín. Nem tudom, hogy mi a
szín neve, a pirosnál sötétebb kicsit, de nem bogyós. Legyen sötétpiros.
Egyetlen szájrapuszi pacát hagy a férj szájacskáján, nem egy tartós darab ilyen
szempontból.
Ez olyan Olgás kép, mosolyogni sajna nem sikerült |
A pirosítót nem vittem
el a szlávos irányba, azért mégis csak két bazi nagy pacával nem mehetek
emberek közé. A Lancome Blush Subtil Aplum színét használtam a Zoeva 127-es
ecsetével.
Olga énem boldog.
Tudom, hogy van egy olyan sminkszabály, hogy szem vagy szájhangsúlyosnak kell
lennie egy sminknek, ha mind a kettő erős, az túl sok. Magamon nem érzem ezt
soknak, kimondottan tetszik. A család másik fele nem ért ezzel egyet. Szerintem
a színes részekhez egy rendes fedésű alapozó kellett volna, ez az ásványi
alapozó nem elég hozzá.
Szerintetek
ezek az erős szemek és ajkak még jók, még beleférnek, vagy más sok(k)?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Archívum
-
►
2016
(226)
- ► szeptember (14)
-
▼
2015
(232)
-
▼
szeptember
(27)
- Szeptemberi kedvencek
- Kuka Kedd 5. hét
- Fire! Kis melegség a hűvösebb napokra.
- Liebster 2, még több válasz
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Ötödik kiadás
- Márkabevezetés? Márka pozíciónálás?
- Dinófit, az új outfit
- Zsákmány, Sephora, MAC, The Body Shop, Clinique
- Kuka Kedd 4. hét
- A Férj, és a mi történetünk
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Negyedik bekezdés
- Vállfehérítési kísérlet, harc a pöttyök ellen a To...
- Őszi színek, őszi hangulat, őszi smink
- TonyMoly paradicsomja és almája
- Kuka Kedd 3. hét
- A város, én, és a ruháim
- Kérdések, válaszok, kérdések és bloggerek; Liebster
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Harmadik epizód
- Kritikusság. Előny vagy hátrány? Személyiségelemzés.
- Itt van az ősz, itt van újra…
- Kuka Kedd 2. hét
- Népekről, innen, helyzetről onnan
- Costcoban voltunk, avagy miért költözik el a magya...
- Hogyan lettem én dolgozó ember? Második része a ...
- Urban Decay Naked Smoky paletta egy-egy plusz szín...
- A nagy fonás, Olga frizurája
- Smoky panda, azaz Olga sminkje
-
▼
szeptember
(27)
Címkék
7 dolog
A England
A nyuszi fontosabb
A világ dolgai
Ajakápolás
Alapanyagok
Alapozó
Alba botanica
Állat
Amazon
Anastasia Beverly Hills
Andalou naturals
Anya
Arany
Arcápolás
Arcpermet
Arctisztítás
Aromaleigh
Avalon Organics
Avéne
Banila Co.
Barbara Hofmann
bareMinerls
Barna
Baviphat
BB krém
bDellium Tools
BeautyBlender
BECCA
Bellápierre
benefit
Bevásárlás
Biobolt
Bioré
Biosilk
Bite
BlackMoon
Blog
Bobbi Brown
Bolt
Bordó
Boscia
Bőszecset
Bronzosító
Budapest
Burt's Bees
By Nature
Cargo
China Glaze
Ciaté
Cica
Cipő
Clarisonic
Clinique
Colors by llarowe
Coloured Raine
ColourPop
Cozzette
Cruelty free
Cupcake Polish
Csacsogós Csütörtök
Díj
Divat
DIY
Dose os Colors
EBay
Ecset
Ecsetmosás
Edmonton
Ékszer
Elektromos
Elérhetőségek
Elfogytak
Elizabeth Arden
Én
Érdekes
Essie
Estée Lauder
Etude House
Fátyolmaszk
Fényvédő
Fésű
Fogápolás
Fogkrém
Folyékony rúzs
Fonás
Forever Flawles
Fresh
Frizura
Fun
Fun Lacquer
Gabriel
Glitter
Goodal
Gosh
Gyerek
Haj
Hajfesték
Hajfestés
Hajlakk
Hakuhodo
Hámlasztó
Havi_kedvencek
Highlighter
Hogyan lettem én dolgozó ember?
Holika Holika
ILNP
Inglot
Innisfree
IPSY
It's skin
Jeffre Star
Joico
Jolse
Kaja
Kanada
Karácsony
Kat Von D
Kedvenc
Kék
Kell a Púder!
Kellék
Kenyér
Kérdezz-felelek
Készülj velem!
Kezekre
Kézkrém
Kiegészítő
Kísérlet
Kismama
Kollekció
Kontúr
Koreai
Korrektor
Költözés
Köröm
körömlakk
Közlekedés
Krém
Kryolan
Kuka Kedd
L'occitane
La Ritzy
Lancome
Laura Mercier
Lemosó
Lila
Lime Crime
Lit Cosm.
London
LookFantastic
Lottó
Lunatick Cosmetic Labs
MAC
Magánvélemény
Magyarország
Make Up For Ever
Makeup Geek
Maszk
Meglepi doboz
MELT
Mindenapi társaim
Mindenes
Minimalista
Missha
Mitől lettem ma szebb?
Morphe
Muttart Conservatory
Műszempilla
Narancs
NARS
Natúr
NCLA
Nem jött be
Neon
Nexxus
Notoriously Morbid
Nyaralás
Nyereményjáték
NYX
OCC
OFRA
Online rendelés
OPI
Óra
Outfit
Overtone
Öltözködés
Összehasonlítás
Paletta
Parlament
Physicians Formula
piCture pOlish
Piercing
Piros
Pirosító
Pixi
Polished by KPT
Powder Perfect
Pretty Serious Cosmetics
Primer
Projekt
Púder
Radír
Real Techniques
REN
Repülő
Revlon
Rica
Rimmel
ROC
Rólam
Rózsaszín
Ruha
Rúzs
Sally Hansen
Sampon
Sárga
Secret Key
Sephora
Shiseido
Shu Uemura
Sigma
Skinfood
Smashbox
Smink
Sminklemosó
Sonia Kashuk
Southgate Mall
SPF
Stila
Sugarpill
Sukin
Suva Beauty
Szájceruza
Szájfény
Szájravalók
Szappan
Szárazsampon
Szemceruza
Személyes
Szemfesték
Szemhéjalap
Szemkörnyékápoló
Szemöldök
Szemöldökceruza
Szempilla
Szempillaspirál
Szivacs
Szürke
TAG
Tárolás
Tarte
Táska
Tél
Testápolás
Testradír
Testre
Teszt
The Body Shop
the SEAM
theBalm
TinkeldT
Tonik
TonyMoly
Too Faced
Unboxing
Urban Decay
Uriage
Utazás
Utcakép
Ünnep
Városnézés
Vásárlós Vasárnap
Vattakorong
Vegán
Vendégposzt
Vichy
Video
Vitamin
Webshop
WEM
Yamuna
Youtube
YPSY
Yves Rocher
Z paletta
Zenzero
Zero Waste
Ziaja
Zoeva
Zöld
Zsákmány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése